PODOLÁK GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

PODOLÁK GYÖRGY
PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Bencsik úrral két éve vitatkozunk rendkívül korrekt körülmények között a gazdasági bizottságban, és nagyon figyelemreméltó, amit mond, de szeretném én is nagyon hangsúlyozottan mondani, hogy a parlament döntött 2005 második felében az üzemidő-hosszabbításról, valamint Bátaapátiban a hulladék raktározásáról. Ebben a kérdésben nincs tennivalója a parlamentnek. Itt gondos számítások alapján született meg a döntés, ennek eredménye volt az, hogy 2000 megawattra fel tudott futni Paks termelése, és ennek köszönhető, hogy húszéves üzemidő-hosszabbításra került sor.
Amit olvas ebben az anyagban és a módosított határozati javaslatban, az az, hogy határozottabb kormányzati tevékenységet várunk el abban a kérdésben, hogy érdemi döntés szülessen arról, mi lesz 2020-ban az atomenergiával. Ez a szinten tartás, kifuttatjuk az egészet, és utána ott a vége, vagy pedig ugyanezt a kapacitást építjük tovább? A határozat itt arról szól, hogy prognosztizáljuk, mekkora lesz Magyarország energiafogyasztása 2020-ban, és ha ezt az arányt akarjuk megtartani nukleáris energia részéről - nem akarok itt belemenni CO2-kibocsátás, energiaár, ellátásbiztonsági és egyéb feltételeket figyelembe véve -, akkor nemhogy ezt a kapacitást kell megtartani, hanem körülbelül 800-1000 megawattal nagyobb teljesítményre van szükség. S ha ezt a döntést meghozza bármelyik felelős kormány, annak már most, egy-két-három éven belül meg kell hoznia ezt a döntést, hogy ki tudjunk futni erre a pályára, hogy Magyarország villamosenergia-ellátása kellőképpen biztosított legyen. Ez csak egy elem, és ehhez még nagyon sok dolog tartozik hozzá, de az a határozati javaslat és az anyag is erről szól, és ez fontos döntési pont az energiapolitika kérdésében.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem