TÓTH FERENC

Teljes szövegű keresés

TÓTH FERENC
TÓTH FERENC (Fidesz): Feltehetően igen, én voltam a bűnös, későn nyomtam. Először is az oktatással kapcsolatosan szeretnék reagálni, mert itt többször is elhangzott, hogy így az oktatás, úgy az oktatás, az energiatudatos nevelés és a többi, hogy erről nincs anyag.
Nem akarom a kormányt megvédeni, meg nem is igényli - gondolom -, meg furcsa is lenne, ha egy ellenzéki politikusnak kellene ezt tenni, de azért aquinói Szent Tamás óta tudjuk, hogy a tényekkel szemben nincsenek érvek. Azért itt le van írva, hogy a kormány gondoskodjon a Nemzeti alaptantervnek az energiatudatossággal kapcsolatos ismeretek oktatásával való kiegészítéséről, mind az általános iskolában, mind a középiskolában. Azt hiszem, ez eléggé konkrétan megfogalmazott itt. Igaz, mélységesen egyetértek azzal, amit Gruber képviselőtársam mondott, hogy ezt ki lehet egészíteni - valóban - az óvodai nevelésnél is már, kicsit szélesíteni lehet ezt a palettát. Persze érdekes lesz majd az óvónők helyzete is; nyilván nem a Műszaki Egyetemen fognak energetikát tanulni azért, hogy az óvodásokat tudják képezni.
A másik, itt sokat mondtuk a villany lekapcsolását, hogy mindenkinek az édesanyja meg az édesapja azt mondta, hogy a villanyt le kell kapcsolni. Nem is biztos, hogy mondta, hanem fogta és lekapcsolta, mert a személyes példa mindennél többet jelentett, és mi sem mertük égve hagyni a villanyt, ha láttuk, hogy azt a szüleink lekapcsolták.
A képviselőtársamnak pedig csak két rövid gondolat. Azt hiszem, talán 2006 őszén született itt a Házban egy olyan döntés, amit a patkó mindkét oldalán… (Dr. Orosz Sándor: 2005-ben.) 2005-ben, bocsánatot kérek, amikor a patkó mindkét oldala, 96,5 százalékos arányban fogadta el az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos döntésünket. Kevés olyan döntésre emlékezem az elmúlt tíz esztendő alatt, amit én megéltem, amit ilyen egyhangú döntéssel tudtunk elfogadni. És az építéssel kapcsolatban értem az aggályokat, teljesen természetesen, hiszen nemcsak önnek vannak aggályai, hanem másoknak is, akik energetikával foglalkoznak, és nem paksiak. De ha belegondolunk abba, hogy Európa fejlettebb részén, ahova majd azért mi is szeretnénk tartozni, még napjainkban is erőműveket terveznek, illetőleg építenek, akkor feltehetően nem a rossz irányt választják, hanem talán azt, ami a legolcsóbb és legtisztább.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem