DR. GEGESY FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. GEGESY FERENC
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az SZDSZ-frakció a benyújtott törvényt és a hozzá benyújtott öt módosító javaslatot együttesen támogatja. Egy apró megjegyzésünk van az egyik módosításhoz; nem emelem ki, mert ezt nyilván mindenki tudja. Ez az a módosító javaslat, ami ennek a törvénynek, az áfatörvénynek semmiképpen nem integráns része, nem ehhez kapcsolódik, de miután a többször elhangzott és joggal dicsért ötpárti egyeztetésnek ez része, ezt mi is tudomásul vesszük. Nem örülünk neki, de nyilvánvalóan az álláspontok közelítése, illetve a törvénymódosítás gyors lefolytatása megéri ezt a módosítást.
Én a továbbiakban néhány előttem szóló által elhangzott dologra reagálnék, enyhén vitatkozva, mert hiszen végül is minden hozzászóló azzal fejezte be, hogy jelezte, hogy a törvényt meg a benyújtott módosító javaslatokat támogatja. Nyilván nem kellemes az a helyzet, hogy el van egy törvény fogadva, és három hónap után módosításra kerül sor. Ennél csak egy kényelmetlenebb helyzet lenne: ha felmerül egy friss vagy régi törvénnyel kapcsolatban egy tény, ami egy olyan rossz helyzet, aminek súlya van, és akkor erre a válasz az, hogy várjuk meg a következő évet, amikor majd úgyis hozzányúlunk a törvényhez, és akkor majd kijavítjuk.
Márpedig ez a helyzet az összes törvényi módosítás közül az egyiknél nagyon hangsúlyosan fennáll, hiszen Jauernik képviselőtársam említett is egy nagy számot, nevezetesen 15 milliárdot. Nyilvánvaló, hogy ez egy akkora pénz, amit az önkormányzati szektor nem nagyon szeretne elviselni. Nem azt mondom, hogy nem nagyon tudna, de azért ez egy hatalmas érvágást jelentene. Most pont ez a módosítás mutatja azt, hogy ez a szabályozás, a törvény ezen pontjának a megalkotása szerintem nem hiba volt, hanem egy egyébként logikus szabályozásnak a nem kiszámított mellékkövetkezménye.
Miért mondom én azt, hogy ez nem egy hibás megfogalmazás? Meg kell nézni a módosítással most beiktatott törvényi helyeket. Kivételként jelenik meg a gyerekétkeztetés átmeneti hatállyal, tehát ez év végéig, mert az a megfogalmazás, ami eddig volt érvényes, 2008. január 1-jétől, lenne a logikusabb. Csak a gyakorlati életben az önkormányzati finanszírozásban ez azt jelenti, hogy eddig ezen az áfaszabályozáson keresztül az önkormányzatok ezek szerint 15 milliárdos támogatást kaptak, amit egy ilyen szabályozás - nem szándékoltan, erről meg vagyok győződve - egyik pillanatról a másikra kivont volna ebből a szektorból. Ezt nyilvánvalóan nem lehet megcsinálni, de ez nem a tipikus hiba kérdése.
Nem nevezném hibajavításnak azt a módosítást, amelyik arról szól, hogy a lakást és a nem lakást különítsük el, mert igazából ez az előző szabályozás az eddig érvényben lévő szabályozáshoz képest lehetővé tette azt az önkormányzati döntést, hogy áfa alá bevon vagy nem von be egy tevékenységet, de ezzel a szabályozás eddigi, tehát mai nap érvényes megfogalmazása ezt az előnyt, lehetőséget nagyon sok esetben megszüntette volna. Tehát nem egy kedvezőtlen irányú, de egy egyszerűen megfogalmazott szabályozáshoz jött egy olyan képviselői módosító javaslat, ami azt mondja, hogy ha ezen az új szabályon még egy kicsit módosítunk, akkor az az önkormányzatok jelentős részének jobb helyzetet jelent. Természetesen örömmel veszem, hogy végül is az államkassza őre is azt mondja, hogy igen, ez elfogadható, de valószínűleg, miután az előző alkalommal a költségvetési bizottságban már szerepelt ez a törvénymódosítási javaslat, és akkor elhangzott, hogy befogadható, tehát ez ennek az adócsomagnak a része.
Természetesen vannak olyan ügyek, amelyek egyértelműen hibás ügyek, az átmeneti szabályok nem jó vagy nem pontos megalkotása vagy azok hiánya, esetleg az, amit Tállai képviselő úr úgy mondott, hogy visszahozzuk a korábbit, és ebből még azt is levonta, hogy nem lehetne-e ezt más törvényekkel kapcsolatban is megtenni. Hát ez valóban hiba, de úgy gondolom, hogy nem akkora súlyú hiba, és sajnos elő szokott fordulni, és valószínűnek tartom, hogy elő fog fordulni kormánytól függetlenül. Ugyanis én megnéztem, hogy ezek a passzusok hogyan viszonyulnak az előző, tehát az őszi törvényalkotási folyamatban az akkori vitához, és ott volt vagy nyolcvan módosító javaslat, de ezeket a pontokat, amelyekről most szó van, se kormánypárti, se ellenzéki javaslat nem érintette. Azt hiszem, a szerencsejátékkal kapcsolatos kis pontnál volt egy módosítás, de gyakorlatilag ezeken a törvényhelyeken, amiket most javítunk, korrigálunk vagy kiegészítünk, nem volt vita. Akkor most mondhatom, hogy nekem mint önkormányzati embernek sem tűnt fel, hogy a gyerekétkeztetés áfája bizony, ha így lesz megfogalmazva, akkor ez egy kellemetlen következmény lesz.
(11.00)
Hogyan lehet az ilyen típusú hibák számát csökkenteni? Ez már izgalmasabb kérdés. Valószínűnek tartom, hogy ha az adótörvény-alkotás valahogy egybeesik az éves költségvetési vitával, akkor óhatatlan, hogy a módosítások egy része kapkodássá válik vagy túlzottan az akkori költségvetési bevételek szempontjait szolgálja, és a módosítások minősége nem lesz időtálló. Tehát valóban jobb lenne nem akkor lezárni vagy akkor megvitatni az adótörvényeket, és ráadásul nem olyan formában, hogy egyszerre 30 adótörvény van egy csomagban.
De a helyzet az, hogy ez az áfatörvény az egyes adótörvények módosítása mellett, különálló törvényként futott egy kört, és emlékezetem szerint - legalábbis a bizottsági ülésen - még olyan szöveg is elhangzott ellenzéki képviselő szájából, hogy ez tulajdonképpen rendben lévő törvény, ez, tehát az áfatörvény akár még támogatható is; ami természetesen nem volt igaz vagy nem volt elmondható a többi adótörvény módosításáról, hiszen ez az áfatörvény egy - ezek szerint ’92 óta érvényes - szabályozás, ami szükséges vagy szükségtelen módon, de nagyon sokszor módosítva lett, még így sem került teljesen összhangba az éppen hatályos EU-jogszabályokkal. Ehelyett tényleg kellett egy újat alkotni, és ez az új a bevezetése során szabályozott olyan kérdéseket is, mint a fordított áfa témája, miután annak a hatóköre egészen jelentős mértékben kiterjedt, egyszerűen annak a megfogalmazásába igen, becsúsztak valóban hibák. De ez az egész törvény, a több száz paragrafusos törvény vitája során nem tűnt fel - a gyakorlatlanságunk folytán - senkinek.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tehát igen, nem jó évente többször módosítgatni a törvényeket, néha mégis az ember azt mondja, hogy ez mégis jobb megoldás, mint ennek a problémának, mondjuk, egy évvel való eltolása. Az mindenképpen örvendetes, ahogy az összes előttem felszólaló jelezte, hogy miután az egész törvény, a jelenlegi módosítások célja egyértelmű, szakmailag támogatható, tehát mindenki el tudja fogadni, illetve magát a gyors tárgyalást is a Házszabálytól való eltéréssel lehetővé tették.
Úgyhogy ennek a törvénynek - természetesen önkormányzati emberként - a gyerekétkeztetés témáját tartom a legfontosabb részének, de gyakorlatilag ugyanilyen fontosnak tartom, hogy ez a kétnapos vita, kétnapos törvényalkotás létrejöhetett.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem