HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Alig egy órával ezelőtt volt szerencsém államtitkár úrnak vázolni az adórendszer bonyolultságát, hihetetlen bonyolultságát, és azt, hogy ez milyen káros hatással van az adófizetők sokaságára, a magyar vállalkozók sokaságára. Most, egy óra elteltével annyit fordítok a dolgon, hogy ezt a bonyolultságot, ami az adórendszert illeti, nemcsak az adófizetők szenvedik meg, hanem megszenvedi maga az előterjesztő, a kormány is, illetve a Pénzügyminisztérium.
(10.40)
Hiszen ő maga is elveszett ebben a hatalmas kuszaságban, mert azért, lássuk be, nem normális dolog a hatálybalépést követően nem egészen két hónap múlva törvényt módosítani, normális országokban ez általában ritkán fordul elő - mondjuk, nálunk azért már az is előfordult, hogy egy adott törvényt egy esztendőn belül háromszor módosítottunk. Nem véletlen, amikor a hatástanulmányok létét vagy nem létét szajkózzuk, és megkérdőjelezzük, hogy vajon szabad-e úgy törvényt módosítani, hogy semmiféle hatástanulmány nem készül.
Nem vonom kétségbe, hogy az előterjesztőt például az önkormányzati intézmények esetében, amikor az áfakörből kivonta azokat, a jó szándék vezette, de ez a jó szándék egészen más eredményt hozott, mint ami az eredeti szándék volt. Azt csak megjegyezni kívánom, hogy a gyorsított eljárást, amiben tárgyaljuk ezt a törvénytervezetet, hogy eltérünk a Házszabálytól, azt is támogattuk, és természetesen támogatni fogjuk a benyújtott módosító javaslatokat is, hiszen az adófizetők érdekeit ez a módosítás szolgálja. De nem mehetünk el szó nélkül mellette, mert egyre gyakoribb az eset, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy itt bizony nagyon komoly szakmai hibák történtek, nagyon komoly szakmai hibákat követtek el az előterjesztők, amikor figyelmen kívül hagyva az ellenzéki képviselők aggályait a törvény hatálybalépését követő következményekről, a kormánytöbbség ebben a formában szavazta meg a törvényt, amiről most kiderült, hogy rossz, és módosítanunk kell.
Szabó Lajos képviselő úrnak csak annyit mondanék, hogy ez nem kétharmados törvény. Az, hogy az ingatlanra vonatkozó rész nem fogadtatott el, az nemcsak az ellenzéken múlott, azt a kormánypárti képviselők sem támogatták, mert egyébként nem lett volna baj, és akkor abban a formában fogadtatik el, ahogy azt önök szerették volna. Ebből pedig csak azt a következtetést szeretném levonni, illetve az önök figyelmébe ajánlani, hogy kezdünk néha a racionalitás talajáról eltévedni vagy ellépni vagy eltérni, és olyan döntések születnek, parlamenti, kormányzati döntések, amelyeknek a végén mindenki szétteszi a kezét, és nagy, kerek szemekkel csodálkozik, hogy ezt senki nem így akarta, aztán a végén ez lett belőle.
Hogyha ennek a folyamatnak nem parancsolunk megálljt, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek a törvényalkotásra, a kormányzati munkára és sok egyébre vonatkozóan. Baj lesz belőle azért, mert ennek kárát fogják látni adott esetben - ahogy látták - az adófizetők, baj lesz belőle azért, mert egyre inkább le fog járatódni a törvényhozás tekintélye, mert a parlamentet fogják ostobának tekinteni az adófizetők, ha megnézik, hogy két hónappal a hatálybalépés után egy ilyen, nem is apró módosítás születik, hiszen itt nem két szót kell módosítani, meg nem nyelvtani meg nem apró hibákat kell javítani, hanem ezek meglehetősen komoly szakmai hibák, és meglehetősen komoly kritikát váltanak ki. Úgyhogy legyen ennek a mostani esetnek a tanulsága az, hogy sokkal alaposabban megfontolt, kiérlelt, hatástanulmányokkal alátámasztott javaslatok kerülnek a parlament elé, hogy ne forduljon elő, hogy egy esztendőben többször kell ugyanazt a törvényjavaslatot, illetve azt a törvénymódosítást megejteni, amit egy lépésben is meg lehetett volna tenni, és az előkészületek nem kellő gondossága vagy annak a hiánya azt idézi elő, hogy a parlament rengeteg időt, rengeteg energiát felhasználva ismételten tárgyalja, és javítja, korrigálja az adott törvényjavaslatokat.
Még egyszer hangsúlyozom: támogatni fogjuk az előterjesztést, mert az adófizetők érdekei ezt kívánják, de arra kérem a tisztelt kormányt, hogy vonja le ennek a dolognak a következtetéseit, konzekvenciáit, és a jövőben ne forduljon elő hasonló eset.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem