VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy kinek áll érdekében, hogy ne folytatódjon a vesszőfutás, akkor azt kell mondanom önnek, a kormánynak teljesen egyértelműen érdekében áll, hogy ez ne folytatódjon.
Elöljáróban hadd mondjam el, hogy - az ön szavaival élve - Magyarország és a magyar kormány is hallja a Hollóházi Porcelán Manufaktúra és dolgozói segélykiáltását. Ismertek előttünk a társaság gondjai, igyekszünk is enyhíteni a nehézségeken. A gazdasági válság azonban minden hazai vállalkozást érintve szedi áldozatait. A válság hatásai alól pedig még az oly nagy múltú és világhírű vállalatok sem jelenthetnek kivételt vagy jelentenek sajnos kivételt, mint a Hollóházi Manufaktúra.
Tisztelt Képviselő Úr! A manufaktúra nehézségei az elmúlt időszakban a válság begyűrűzésével csak súlyosbodtak, azonban nem most kezdődtek el. A gyár árbevétele 2003 és 2008 között egyötödével csökkent, míg 2003-ban az éves bevétel 1 milliárd forint feletti volt, addig 2008-ra már csak alig valamivel haladta meg a 800 millió forintot. A radikálisan csökkenő bevétel mögött olyan strukturális problémák jelentkeztek, mint az elsődleges hazai felvevőpiac szűkülése, a minimalizálódó exportbevétel, az olcsó porcelánok áradata okozta versenyhelyzet.
A magyar kormány mindezt intő jelnek tekintette, éppen ezért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 300 millió forintos tulajdonosi kölcsönt nyújtott a piaci, gazdasági, pénzügyi, likviditási nehézségekkel küzdő vállalatnak. Ezenfelül a Magyar Fejlesztési Bank is nyújtott hitelt a társaság számára, stabilizálni próbálva a vállalat pénzügyi hátterét. A tulajdonosi kölcsön keretében az MNV elsődlegesen a vállalat gyártási kapacitásának piaci keresleti igényekhez történő igazítását célozta meg. Azonban a fájdalmas létszámleépítés ellenére, ami a gyár továbbélését biztosította volna, a vállalat likviditási helyzete nem javult. A vállalat helyzetét súlyosbította, hogy 2008 végére az MNV felé fennálló, összesen 300 millió forint összegű tulajdonosi kölcsön, emellett jelentős szállítói tartozás is felhalmozódott.
A likviditási problémák felhalmozódása következtében már 2009 elejére felszámoláshoz közeli helyzet alakult ki. Éppen ezért ez év áprilisában a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elkötelezte magát a vállalat reorganizációs programja mellett, és első lépésként a manufaktúra fizetőképességének helyreállítását tűzte ki célul.
Tisztelt Képviselő Úr! A vagyonkezelő tanácson keresztül a magyar kormány elkötelezte magát a cég megmentése mellett, hiszen a manufaktúra nemcsak a magyar gazdaság szimbóluma, hanem a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója is. Törekvéseink azonban kizárólag akkor járhatnak sikerrel, ha a segítségben partner az adott vállalkozás is, él a felajánlott lehetőségekkel. Ez alatt értem a financiális és egyéb támogatásokat is, amelyek már eddig is lehetőségként adottak voltak a társaság számára, csak sajnos a tapasztalatok szerint nem kívánt élni vele.
Bízom benne, hogy a képviselő úr felszólalása a cég vezetésében is ráirányítja a figyelmet a kormány segítő szándékára, amelynek eredményeképpen a hollóházi porcelángyár nyertesen, megerősödve lép ki a gazdasági válságból.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem