MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon hasznosnak és fontosnak tartom a törvényjavaslatot, azért is jelentkeztem felszólalásra. Csak azon csodálkozom, hogy ezt korábban miért nem tettük meg. Hankó Faragó Miklós tudós kollégámtól hallottuk, hogy törvényerejű rendelet szabályozta ezt a kérdéskört, és most, amikor elektronikus közigazgatásra térünk át, óriási erőfeszítéseket teszünk a digitalizálásra, ennek az összes előnyével és követelményével együtt, akkor szinte magától értetődő, hogy elektronikussá tesszük, és a csalásoknak, az átfedéseknek, a hibáknak a kiküszöbölését bízzuk az elektronikára és a digitális technikára.
Ezzel kapcsolatos a kérdésem államtitkár úrhoz. Tulajdonképpen, hogy jól működjön ez a rendszer, ezt a rendszert fel kell tölteni. Fel kell tölteni a meglévő anyakönyvi állományokkal, tehát ami most rengeteg könyvben van különböző helyeken, tehát térben is nagyon különböző helyeken. Van-e arra vonatkozóan terve a tárcának, hogy ebből mennyit kíván megvalósítani, hogy kívánja ezt megtenni? Ez tulajdonképpen beleilleszkedne az általános archiválási programba, amely elsősorban a múlt értékeit és adatait rögzíti, de ebben az esetben rendkívül fontos operatív szerepe lenne.
A másik dolog, ami felmerült itt az ellenzék tisztelt képviselői részéről, hogy világnézeti, illetve bizonyos erkölcsi megfontolások alapján nem kívánják ezt az erősen gyakorlati és technikai változásokat jelentő és az életet megkönnyítő törvényjavaslatot támogatni. Hadd mondjam el, hogy amikor a polgári törvénykönyvvel, illetve a bejegyzett élettársi kapcsolatokkal foglalkoztunk, akkor én azt javasoltam innovatív módon, hogy ne az élettársi kapcsolatot fogjuk meg, hanem azt a jelenséget, amit az jelent, tehát azt, hogy két ember - azonos nemű, különnemű, öreg, fiatal, rokon, nem rokon - együtt él, otthont alkotnak, egymásról gondoskodnak, egymást szeretik, egymást elkísérik a halálig, és közös háztartást vezetnek. Ezek az elemek mind-mind a társadalom által igényelt formák. Hányszor tudunk olyat, hogy valaki a gondozójával él együtt, vagy egy fiatal ember egy idősebb emberrel, két unokatestvér; számtalan módja van ennek.
A törvényt is azért kellett kidolgozni, hogy azok a pici jogok, az úgynevezett kisjogok érvényesüljenek, hogy bemehessen a kórházba meglátogatni, hogy érdeklődhessen, adott esetben a közös otthonból ne rakják ki örökösök és így tovább. Ezeket meg lehetett volna valósítani egy, hogy így mondjam, szexfüggetlen megoldással, ez az életközösség lett volna. Ilyen javaslatot is tettem. Tehát az, hogy két ember milyen alapon létesít életközösséget, milyen alapon él együtt, az alkotmány szerint is, az emberi jogok szerint is nem firtatható és nem vizsgálható. Egyszerűen együtt élnek, arról döntenek, hogy életközösséget hoznak létre, és az, hogy otthon mi történik, az az ő saját dolguk, nem kötelesek erről számot adni.
Sajnos, nem fogadták el ezt az innovatív javaslatot. A jogtudomány nem nagyon fogékony az innovációra és a szabadalmakra, úgyhogy ezért szomorú vagyok, de mindig beleütközünk ebbe a problémába. Nem szabadna, hogy ez erkölcsi megítélés alá essen - az erkölcs is egyébként változó és történelmi kategória -, hanem abból induljunk ki, hogy két ember együtt kíván élni, és ne firtassuk azt, hogy miért.
Fura, hogy az Alkotmánybíróság - de ezt csak zárójelben jegyzem meg - a különneműek élettársi kapcsolatát alkotmányellenesnek minősítette, és az egyneműek élettársi kapcsolatát nem. Szerintem nem kellene azt se vizsgálni, hogy egyneműek, különneműek; együtt él két ember, és ez bizonyos jogokkal és kötelezettségekkel jár. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni. Egyébként támogatom a törvényjavaslatot, és várom kérdésemre államtitkár úrtól a választ.
Köszönöm szépen.
(11.00)
