DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Ha megengedi, a hozzászólásának első részére nem reagálnék, mert valószínűleg a tisztelt Házat egy párttaggyűléssel tévesztette össze, és úgy gondolta, hogy most buzdító beszédet kell tartania.
A szakmai részekkel kapcsolatosan pedig a következő észrevétel van. Először is szeretném leszögezni, hogy nem felelőtlen ígérgetésekről és nem is gazdasági válságra hivatkozásról volt szó a 8-as számú főút kiépítése kapcsán. A műszaki tartalom és a finanszírozás módjának változása vezetett oda, hogy többször módosult az eredeti ütemezés. A műszaki tartalom módosulásának eredményeképpen egy jóval magasabb szolgáltatási színvonalú beruházás valósulhat meg. Az országhatár és Körmend között, illetve a Körmend elkerülő szakaszon kétszer két forgalmi sávval és leállósávval autópályaként tervezzük megépíteni az M8-ast. A Körmend és Ausztria közötti szakasz előkészítése során nem könnyítette meg a beruházás előkészítését az sem, hogy az osztrák fél az elmúlt évek során többször megváltoztatta a saját útjának műszaki tartalmát, illetve ütemezését is. Amikor egyértelművé vált, hogy az osztrák A2 autópályához történő csatlakozásra a legmegfelelőbb megoldás a magyar oldalon autópályát építeni, akkor vált szükségessé a gyorsforgalmi utak megvalósításához elengedhetetlen környezetvédelmi vizsgálatok elvégzése, illetve a hatósági eljárások lefolytatása. A finanszírozás módja pedig amiatt változott, hogy míg korábban a főúti elkerülő beruházást kizárólag csak költségvetési forrásból terveztük, az autópálya szintű kiépítésnél már uniós támogatással is számolhatunk.
A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az utóbbi esetben a forrásbiztosításhoz szükséges idő lényegesen hosszabb, ami szintén az ígért határidők betarthatósága ellen hatott. Mindezek figyelembevételével a jelenlegi ütemterv szerint a 8-as számú főút Körmend átkelésének kiváltására hivatott és környezetvédelmi engedéllyel már rendelkező M8-as autópálya-szakasz építési engedélye jövő év őszére várható, az építkezést követően pedig 2012 végére használatba vehető lesz az új út.
Az országhatár és Körmend közötti autópálya-szakasz várhatóan 2014 végére valósulhat meg, Körmend és Veszprém között pedig autóúti minőségű kiemelt főútként épülhet meg az út ütemezetten kétszer kétsávos keresztmetszettel, fizikai elválasztással, 110 kilométer/óra megengedett legnagyobb sebességgel és külön szintű csomópontokkal.
Ami pedig a képviselő úr beruházás előmozdítása érdekében tett miniszteri hozzájárulás felől érdeklődő kérdését illeti, el kell mondjam, egy autópálya-fejlesztés 10-15 évig tartó megvalósítási folyamatában a miniszter úr hat munkában töltött hónapja alatt érdemi előrelépést nehéz tenni, ennek ellenére kiemelt figyelmet fordít a 8-as főút fejlesztésére. Szeptemberben a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghívásának eleget téve személyesen adott tájékoztatást a közlekedési folyosó fejlesztésével kapcsolatban, részletesen bemutatva a beruházássorozat tervezett ütemezését.
Természetesen a beruházás további megvalósulását is nyomon követjük, noha a KÖZOP-finanszírozás miatt az az NFÜ feladatkörét érinti.
Kérem a képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem