FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA

Teljes szövegű keresés

FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA
FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy államtitkár úr is mondta az expozéjában, ez egy rendkívül fontos, nagy jelentőségű törvényjavaslat, s úgy vélem, hogy mindnyájan tudomásul vesszük és elfogadjuk ezt a megállapítást. Ez egyébként a bizottsági döntésben is realizálódott, hiszen a bizottság minden tagja, pártállásra tekintet nélkül támogatta a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát és magának a törvényjavaslatnak az elfogadását is.
Azt hiszem, hogy azok a célok, amiket államtitkár úr is említett, a bizottsági tagok számára is nyilvánvalóak, és az a biztonság is, amit ez a törvényjavaslat magában hordoz az adatvédelem, az adatbiztonság tekintetében. Az a cél, hogy kizárólag statisztikai célokra legyen használható az adatgyűjtés által megszerzett adat. Ezek biztonsággal nyújthatják számunkra a mezőgazdasági összeírás elvégzését, és pártállástól függetlenül minden bizottsági tag teljességgel támogathatónak tartja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem