FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA

Teljes szövegű keresés

FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA
FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ékes képviselőtársam hozzászólása indított arra, hogy reflektáljak arra, amit ő elmondott. Lehet, hogy nem pontosan értettem, én azt gondolom, mindazokat a humánus támogatási módszereket, eszközöket, amelyeket képviselőtársam esetlegesen hiányol a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslatból, maga a polgári törvénykönyv és az azt segítő és kiegészítő jogszabályok lehetővé teszik. Azt hiszem, nagyon furcsa ezt egy fideszes képviselőtársamtól hallani, hiszen a polgári törvénykönyv vitájában többször - mi ketten is - megfogalmaztuk az egymástól eltérő véleményünket, de pontosan azokat a gondoskodási formákat, mint a támogatott döntéshozatal, a gondnokság új szabályai, amelyek alapvető változást jelentenek a jelenlegihez képest, azokat pontosan a fideszes képviselőtársaim nem támogatták.
Én éppen ezért furcsállom, hogy azt a fajta humanitást kéri számon képviselőtársam a törvényjavaslaton, ami egyébként az alapos áttanulmányozása során azért kiviláglik, hiszen egy, a korábbinál véleményem szerint sokkal ügyfélbarátabb eljárás lefolytatását biztosítja, és lehetőséget ad erre a különböző biztosítási intézkedéseken keresztül. És ahogy a hozzászólásomban mondtam, a hagyatéki gondnok és egyéb intézkedés és intézmény lehetővé teszi azt a fajta segítségadást, gondoskodást, amit a képviselőtársam hiányol.
Tehát én úgy gondolom, célszerű az új polgári törvénykönyv hatálybalépését is támogatni - vagy célszerű lett volna -, és ezeket a biztosítási, az állampolgárokat jelentős mértékben segítő intézkedéseket így az ellenzék is támogatni tudta volna.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem