PODOLÁK GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

PODOLÁK GYÖRGY
PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági és informatikai bizottság elnöke: Köszönöm, elnök úr. Mint ahogyan kiegészítőjében mondotta, 42 módosító javaslat érkezett be a tegnapi általános vita lezárását követően. Ezt a 42 módosító javaslatot a gazdasági bizottság a mai nap folyamán megtárgyalta, és mind a 42 módosító javaslatot támogatja.
A módosító javaslatok körülbelül 90 százaléka pontosításokat tartalmaz, magyarosított kifejezéseket tartalmaz, ezek tehát nem lényegiek, de fontosak ebben a tekintetben, valamint a hatályba léptetés végigegyeztetett rendjét pontosította, tehát ezek a kérdések mindenféleképpen támogatásra kerülnek az előterjesztők részéről.
(12.10)
Két olyan fontosabb módosító javaslat van előterjesztve, amelyek a jövőt illetik különösen. Tehát az ITO-rendszerrel kapcsolatban érdemi módosítások nem jöttek be, amely új struktúrát jelent a jövőt illetően, 2011. március 3-ától. Ez tehát rendben van, ez a képviselők által és a szakértők által is támogatott, új átállási forma.
A kapcsolt hőtermelésre viszont érkeztek érdemi változtatások. Az érdemi változtatások elsősorban annak kiszámíthatóságát, megítélését teszik egyértelművé és pontosabbá, ez rendkívül fontos, hiszen Magyarországon kapcsolt hőtermeléssel a városok döntő többsége rendelkezik, ez a távfűtés meghatározó költségei között szerepel, hogy milyen rendszerben, milyen szabályozások közepette működtetjük.
Tehát azon beépített teljesítmények, amelyek 50 megawatt alatt vannak, 7,5 éves működési lehetőséget kapnak, 7,5 év után kizárásra kerülnek a rendszerből, hiszen ennyi idő alatt meg kell térülniük. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2015-ben minden kapcsolt távhő- és villamosenergia-termelés a KÁT-rendszerből kizárásra kerül.
A másik ilyen lényeges elem ebben a módosító javaslatban, amelyet Józsa és Bencsik képviselőtársaim jegyeznek a 15. pontban, arról szól, hogy biomassza-erőműnek 50 megawatt alatt csak az tekinthető, amely nem kevesebb, mint 90 százalékban biomasszát termel, tehát használ fel energia létrehozására. Hogy ennek a garanciáit megfelelően megalapozzuk, ez a törvénymódosító javaslat azt javasolja, hogy nem kevesebb, mint 15 évre szóljon ez a szolgáltatás. Ezzel az előterjesztők részéről egyetértünk és támogatjuk, hiszen ez hosszú távon munkahelyeket jelent, és a megújuló energia részvételét is.
A többi módosító javaslat, a maradék 6-7 módosító javaslat pedig arról szól, hogy az Energia Hivatal további jogosítványokat kap, elsősorban a tulajdonszerzés, a jogi szétválasztás és egyéb feltételek megteremtésével. Tehát ezáltal az Energia Hivatal jogosítványait tovább növeljük.
Menet közben érkezett egy módosító javaslat, amelyet befogadott a gazdasági bizottság, ez az inert gáz hasznosításáról szól. Szükségesnek tartjuk, hogy további számítások, további egyeztetések során kormányzati oldalról is kellőképpen feltárásra kerüljön az inert gáz hasznosításának a lehetősége, ezért ezt a bizottság és az előterjesztők is támogatták.
Összegezve úgy gondolom, hogy a megjelent módosító javaslatok támogatásra alkalmasak, és az előterjesztők részéről támogatni fogjuk a szavazás során.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem