DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI

Teljes szövegű keresés

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI
DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság december 7-én első helyen kijelölt bizottságként tárgyalta az államtitkár úr által elővezetett törvénycsomagot.
Mint ahogy elnök úr elmondotta, többségi és kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, tekintettel arra, hogy a 16 igen szavazat mellett, 12 tartózkodással, nem szavazat nélkül volt a bizottságunk döntése abban a tekintetben, hogy ajánlja elfogadásra és általános vitára ezt a törvényjavaslatot a tisztelt Országgyűlésnek.
Elhangzott a bizottsági vita során, hogy mi, képviselők mindannyian, és azt gondolom, hogy mindenki, aki figyelemmel kíséri a Ház törvényalkotási munkáját, tanúi voltunk annak a hosszas, politikai jellegű vitának, amely az új Ptk. megalkotása, vitája és elfogadása körül zajlott. Azt gondolom, azt gondoltuk, hogy sajnos túlságosan is politikaivá lett a vita, holott - és fogják majd a kedves nézők is és hallgatók is tapasztalni - sokkal többről és sokkal fontosabb dolgokról van szó, hiszen emberi sorsokat érint ez a polgári törvénykönyv. És emberi sorsokat érint különösen ennek a második fejezete, a személyek joga, amelynek kapcsán módosításra kerültek ezek a jogszabályok.
Csak két nagyon fontos részt hadd emeljek ki, hiszen a részletekre képviselőtársam, Török Zsolt vissza fog térni, és ez a két rész a gyermekek, méghozzá azok a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekek, akiket majd örökbe szeretnének adni, vagy azok a szülők, akik örökbe fogadni kívánnak, mert a gyermekek sorsa és az ő sorsuk így együtt, komplexen kezelve kell hogy új szemlélet alapján új szabályozást nyerjen. Ez a lehetőség áll most előttünk, és erre kérem képviselőtársaimat, hogy amikor erről döntenek, ne felejtsék el, hogy gyermeki sorsokról döntenek.
A másik pedig, ami szintén ebben a könyvben található, és azt gondolom, hogy kivételesen nagy jelentőségű jogalkotási lépés volt, az úgynevezett támogatott döntéshozatal, amelyet hajlamosak vagyunk csak és kizárólag a szellemileg korlátozott emberek segítésének és az ő emberi méltóságuk megsegítése eszközének tekinteni, holott tudni kell, kedves képviselőtársaim, hogy ez a jogintézmény segítségül hívható majd mindazon idős állampolgár számára, aki megéri a nagyon magas életkort - mert hála istennek, ezzel már számolunk, és tudjuk, hogy bizony nagyon magas életkort fogunk mi már megérni ebben az országban, amellyel együtt viszont sajnos a szellemi hanyatlás elkerülhetetlen -, és ahhoz, hogy ennek az időskornak a méltóságát segítsük megőrizni. Ebben ez a bizonyos támogatott döntéshozatal nagyon nagy szerepet fog kapni.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében a bizottság többsége támogató javaslattal hozza a Ház elé ezt a törvénymódosítást, és kéri a tisztelt Házat, hogy fogadja el ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem