TÓTH TIBORNÉ DR.

Teljes szövegű keresés

TÓTH TIBORNÉ DR.
TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A Duna 17 évvel ezelőtt, Bősnél történt elterelésével alapvetően megváltoztak a Szigetközben élő emberek életfeltételei és a térség fejlődési lehetőségei. Mindannyian látjuk, hogy Szigetköz a politika csapdájában vergődik ma is. A térség országgyűlési képviselőjeként fontos küldetésem, hogy szűkebb pátriám ügyét kimozdítsam a holtpontról. Ehhez minden hazai, európai uniós, szakmai, közéleti, politikai és pályázati lehetőséget próbáltam megragadni. Meggyőződésünk, hogy Szigetközben az ökológiai, természetvédelmi, árvízvédelmi, vízirányítási, energetikai károk enyhítési törekvései, a rehabilitációs folyamatok egy komplex fejlesztéspolitikai irányt kell hogy meghatározzanak és kövessenek.
A Szigetköz egészét érintő, európai uniós támogatással megvalósuló projektek képezik a rehabilitáció alapját. Két projektünk összesen 11 milliárdos költséggel próbálja a rehabilitációt szakszerűen végigvinni, amelynek az előkészítő szakasza zajlik. A kivitelezésre 2010 novembere és 2013 decembere között kerül majd sor.
Az Európai Unió szubszidiaritási elvének megfelelően szerveztük meg azokat Szigetköz-kerekasztal rendezvényeket, amelyeken a térségben élő emberek, a civil és szakmai szervezetek, az országgyűlési képviselők, szakpolitikusok, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter egyeztetett, és keresett közös álláspontot, megoldási lehetőségeket. Az általam kezdeményezett, összegző jellegű állásfoglalás-javaslat sok támogatóra talált.
A Szigetköz-kerekasztal állásfoglalásának kiindulási feltétele, hogy Szigetköz problematikáját mind hazai, mind EU-s szinten a Bős-Nagymaros-kérdéstől elkülönítetten kell, illetve célszerű kezelni. Megerősítjük egy civil szervezet, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület által kidolgozott vízügytechnikai megoldást, ennek beépítését a Duna-stratégiába is javasoltuk. Javasoljuk továbbá, hogy a dunakiliti duzzasztómű hasznosítását az energiatermelésben a Nicken létrejött mintájára valósítsuk meg, valamint állítsuk be a vízi turizmus szolgálatába.
A Szigetköz-rehabilitációs és fejlesztési folyamat része, első lépése lehet annak a felkészülésnek, amely a 2002-es Duna menti együttműködési megállapodás keretében hazánkra váró vezetői szerepben is folyamatban van. A magyar Duna-koncepció megalkotásához járulunk hozzá, amely az európai Duna-stratégia kialakítását szolgálja, és a Duna-régió megalakítása irányába mutat.
Állásfoglalás-javaslatunkat támogatta több ezer térségünkben élő állampolgár, félszáz civil és szakmai szervezet, többek között a Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége, a Szigetköz Felső-Duna-mente Térségfejlesztési Tanács, a Nyugat-Dunántúli Regionális Tanács is. A Magyar Országgyűlés 140 képviselője, köztük minden volt szakminiszter és államtitkár aláírásával hitelesítette; köszönet ezért. Megtárgyalta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága és a Fenntartható Fejlődési Tanács is. Az állásfoglalással egyetértett és aláírta Philip Weller, az európai Duna-képviselő és Miklós László, a volt szlovákiai környezetvédelmi miniszter.
(9.10)
Korábbi EP-képviselőink, Hegyi Gyula és Gurmai Zita közvetítésével személyes konzultációt folytathattam Joachim D'Eugénióval, az EP dunai biztosával. Ennek eredményeként három kérdést tettünk fel az Európai Parlament illetékeseinek Irena Belohorská szlovák képviselőtársunk segítségével. A kérdéseket erősítette meg Hegyi Gyula e témakörben tett szóbeli felszólalása a plenáris ülésen. Szigetköz közel két évtizedes rehabilitációs folyamatában különösen fontos volt a határvízi bizottságon belüli szlovák-magyar együttműködés.
A víz keretirányelv szabályozó szerepe, a Duna-stratégia, a magyar elnökség lehetőségei, a leendő magyar EU-biztos ügyünket patronáló hozzáállása és az EU-s szakmai fórumok jelenthetnek csak garanciát arra, hogy pártpolitikától mentes szakmai és közösségi érdekeket optimálisan szolgáló, a szlovák-magyar feszültséget oldó, a Duna mentén élők számára egyaránt elfogadható megoldások szülessenek. Ehhez szeretnénk hozzájárulni Hegyi Gyula dunai konzullal és Beke Károllyal, a SZITE képviselőjével együtt az EP régiók bizottságánál és a Duna Intergroup segítségével együtt.
Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem