NAGY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

NAGY LÁSZLÓ
NAGY LÁSZLÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága tegnapi ülésén tárgyalta meg az előttünk fekvő, a bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggő törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a kormány T/11004. számon nyújtott be.
A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ülésén érdemi vita nem alakult ki a törvényjavaslattal kapcsolatban, két komoly észrevétele volt az ellenzéknek. Az egyik észrevétele tulajdonképpen arról szólt, hogy nem tartja szerencsésnek azt, hogy egyszerre, egyidejűleg sok törvényt módosít ez a javaslat, másrészt pedig azt a kifogását is hangoztatta az ellenzék, hogy nem tartja szerencsésnek azt, hogy a munka törvénykönyve egy évben többször kerül módosításra, és ez véleményük szerint jogalkalmazói szempontból nem teremt könnyű helyzetet.
A kormányzati oldal álláspontja ezzel ellentétben viszont az volt, hogy egyrészt bár igaz, hogy sok törvényt módosít ez a javaslat, de nem tekinthető salátatörvénynek a javaslat, hiszen az Alkotmánybíróság határozatai alapján világosan lekövethető az, hogy az a törvény minősül salátatörvénynek, amelynél a törvénymódosítások között nincs érdemi, tartalmi összefüggés, márpedig ez a javaslat kizárólag egy tárgykörre vonatkozóan szorítkozik tulajdonképpen a különböző ágazati törvényeken való végigvitelére.
Itt nagyrészt arról van szó, hogy a büntetett előélettel kapcsolatban hogyan lehet törvényben szabályozni azokat a szabályokat, amelyek már megvannak, csak korábban nem törvényben, hanem rendeletben, kormány- vagy miniszteri rendeletben voltak meghatározva. Ebben a tekintetben tartalmi vitája a bizottságnak nem volt, viszont az ellenzék korábban ismertetett álláspontja miatt nemmel szavazott, így a bizottság 10 igen, 8 nem és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen, elnök úr, tisztelt Ház.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem