DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Józsa István képviselő úr azt mondta, hogy bizalmat kell sugározni és optimizmust. Örömmel hallom, hogy ő úgy látja a költségvetést, hogy ez a lehetőség megvan. Akkor engedje meg, hogy egy autópálya érdekében szólaljak föl. Ha olyan remek a helyzet, akkor biztos, hogy csak a kormány szándéka, hogy az M44-es út épüljön Kecskemét és az országhatár között. Akkor az a kérdésem, hogy ha az elmúlt időszakban olyan sikeres volt a Gyurcsány-Bajnai-gazdaságpolitika, ahogy ön mondta, akkor miért nem indult el ez a beruházás az elmúlt években, hiszen azt gondolom, hogy ha a gazdaság sikeres, ennek az egyik fokmérője, hogy milyen jövedelem van az emberek kezében, mondjuk, ebben az évben, és mondjuk, mennyi beruházás, milyen jövőbeli fejlesztés történik.
Ha ezt nézzük, akkor azt kell látni, hogy bizony igen sikertelen a Bajnai- és Gyurcsány-kormányzat gazdaságpolitikája, hiszen jó néhány olyan beruházást nem valósítottak meg, amire szükség van, amire egyébként szocialista képviselők mellett a miniszterelnök is ígéretet tett még 2002-ben (Dr. Szabó Zoltán közbeszól.), és ezek a beruházások bizony megbuktak, nem tudnak elindulni, nem teremtenek hozzá pénzt.
Ezért módosító javaslatot tettünk, hogy legalább a tervezésnek, az előkészítésnek és a régészeti feltárásoknak legyen meg a pénzügyi háttere, hogy utána később majd a polgári kormánynak mód nyíljon arra, hogy ez a beruházás ténylegesen elinduljon, ha önöknek nyolc évig nem sikerült minden ígéretük ellenére ezt megvalósítani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem