DR. BÁCSKAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. BÁCSKAI JÁNOS
DR. BÁCSKAI JÁNOS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy Mester képviselő úr is elmondta, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága november 4-ei ülésén a törvényjavaslatot 14 igen, valamint 12 nem szavazat mellett tartotta alkalmasnak a vitára.
A kisebbségben maradt fideszes képviselőtársaim aggályait az alábbiakban foglalnám össze. A légi közlekedésről szóló törvény több rendelkezést is érint. A módosítások között szerepel olyan, amely a nemzetközi polgári repülési szervezetben elfogadott szabályozással való összhang megteremtését biztosítja. Szerepelnek benne olyan rendelkezések is, amelyek a közösségi tagságunkból eredő jogharmonizációs kötelezettségünkkel függnek össze, szerepelnek benne olyan rendelkezések, amelyek a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény módosításával kapcsolatos módosításokat vezetik át ezen az ágazati törvényen, és szerepelnek természetesen olyan rendelkezések is, amelyek a légi közlekedés biztonságára, a hatósági felügyelet ellátására, hatósági adatkezelésre és a repülőterek létesítésére, fejlesztésére, valamint a leszállóhelyekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak.
Alapvetően mégis egy jogharmonizációs törekvés, főként a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvénnyel megteremtett összhang indukálta a törvény módosítását, mellyel egy időben a már említett részek is módosultak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kormány utóbbi években bevett szokásként alkalmazza ezen úgynevezett salátatörvény-jelleget, amely ugyan csupán csak egy ágazati törvényt módosít, de a jogharmonizációs törekvés mellett burkoltan vagy nyíltan a normaszövegben is komoly változtatásokat hajt végre. Leginkább az érthetetlen számunkra, hogy ebbe a szinte átfogó jogalkotási törekvésbe miért nem fért bele a törvény Alkotmánybíróság által megsemmisített 67. § rendelkezésének újragondolása. Megnyitunk egy jogszabályt, tudjuk, hogy bizonyos elemei alkotmányos hiányossággal terheltek, mégsem szabályozzuk újra ezeket.
Több ponton komoly szigorításokat is tartalmaz a törvényjavaslat, amelyek a polgári légi közlekedés utóbbi időbeli megpróbáltatásai miatt valóban fontosak lehettek volna. Ellenben több esetben is úgy tűnik, mintha a ló másik oldalára estünk volna át, gyakorlatilag mondhatjuk, hogy kisebb, egyébként a repülés biztonságát szinte nem is befolyásoló tévedésért a pilóta akár 10-12 éves eltiltást is kaphat, amelyre Márton Attila képviselőtársam is utalt.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Most pedig engedjék meg, hogy Magyarország legnagyobb forgalmú repülőterének példáján is bemutassam a törvényjavaslatot. Erre a módosító törvényjavaslatra is igaz, hogy egy törvény és a végrehajtására vonatkozó kormány- és miniszteri rendeletek annyit érnek, amennyit a végrehajtásuk mutat. A Ferihegyi repülőtér, amely a fővárosban és környékén közel 500 ezer embert érint a működésével, azt mutatja, hogy már a jelenleg hatályos törvényben egyértelműen rossz a szabályozás, betartásuk rendszeresen sérül, és alig van ellenőrzés, szankció nincs.
(12.30)
Az illetékes hatóságok is gyakran úgy ítélik meg, hogy a szabályok rosszak, ezért hallgatólagosan is a szabálysértőnek adnak igazat. A jelenleg hatályos légi közlekedésről szóló törvénynek is nagy hiányossága, hogy nincs külön környezetvédelmi fejezete. A környező települések zajterhelés elleni védelmével mindössze egy szakasz foglalkozik, ez a negyedik rész 43. § (3) bekezdése, mindössze hét sorban intézi ezt el. Ezek közül is csak a (3) bekezdés pontosítására tesz egy halvány kísérletet ez a módosító javaslat.
Nézzünk még néhány példát a törvényből arra, mi történt eddig azokkal a rendeletekkel, amelyek a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal való egyeztetés szükségességét írják elő. Ilyenek a légiközlekedési bírság és a zajvédelmi díjra vonatkozó szakaszok. A bírsággal a 74. § (2) bekezdésének s) pontja, a zajvédelmi díjjal pedig a 74. § (2) bekezdés t) pontja foglalkozik, és ezzel is az a probléma, hogy a légi közlekedésről szóló törvény legutóbbi, 2007. évi módosítása óta nem születtek meg a vonatkozó miniszteri rendeletek. Ez okozza, hogy az évente több száz millió forintot is kitevő zajvédelmi díj felhasználása nem nyilvános, ellenőrizhetetlen. A légiközlekedési hatóságok pedig nem tudnak bírságolni, mert nincsenek meghatározva a tényállások, a szabálysértések.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat kísérletet sem tesz a fenti mulasztások pótlására. Megoldás lehetett volna már ebben a módosító javaslatban is, ám a későbbiekben alkalmazható az eljárás, szigorúan a hatálybalépéssel összefüggő határidőhöz, maximum egy évhez kellene kötni a szükséges miniszteri és kormányrendeletek megjelenését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Információim szerint az érintett önkormányzatok és a szakma is eléggé megosztott a törvénytervezet tekintetében, mindezek értelmében úgy gondoljuk, hogy ez a törvényjavaslat sem a vitára, sem az elfogadásra nem alkalmas.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem