DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS, közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt hozzászóló Képviselő Urak! Ezúton is szeretném megköszönni az önök észrevételeit. Azt gondolom, hogy egy dolog biztos, hogy a szándék ugyanaz, ugyanaz vezérli a kormányt és önöket is, hogy jobbá tenni a légi közlekedés biztonságát, hogy megfelelhessünk a nemzetközi előírásoknak.
Azt gondolom, hogy ebben a kormány eltökélt, ez vezette akkor, amikor ezt a javaslatot letette, ugyanakkor azt is szeretném mondani, hogy minden olyan módosítóra nyitottak vagyunk, amely adott esetben jobbítja az asztalra letett javaslatot. Ellenben sok olyan felvetés is elhangzott, ami önmagában azért is kezelhetetlen és értelmezhetetlen, mert pont ellentétes a közösségi joggal, aminek szeretnénk megfelelni. Így amikor meg fogjuk vizsgálni a módosítókat, az egyik mérce lesz, hogy a közösségi jogi megfelelés meglegyen, ezután pedig minden olyan módosítót, ami tényleg jobbító szándékkal jön be és jobbítja a törvényjavaslatot, azt támogatni fogjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem