MÁRTON ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslatot a gazdasági bizottság megtárgyalta, és elég komoly szakmai kifogások merültek föl a beterjesztett törvényjavaslat szövegével kapcsolatosan, amely miatt 12 képviselőtársammal együtt nem tudtuk ebben a formában a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találni.
Azt javasoltuk, hogy a tárca vonja vissza, mert bár - és ezt a bizottsági vitában is többször elmondtuk - vannak valóban jó és előremutató részei, illetve elemei ennek a törvényjavaslatnak, de vannak olyan problémák, amelyek miatt mindenképpen a visszavonást javasoltuk a bizottsági ülésen.
Alapvetően régóta - mondhatni évek óta - hangoztatjuk, hogy egy új légiközlekedési törvény kellene, hiszen a sok módosítás miatt a jelenlegi törvény szinte már áttekinthetetlen, és ha semmi mást nem nézünk, csak a parlamenti munkarendet, nem volt olyan parlamenti ülésszak, ahol a légiközlekedési törvény valamilyen szintű módosítására ne került volna sor. Mi a bizottsági vitában is elmondtuk, hogy ez azt eredményezi, hogy egy már szinte teljesen toldozott-foldozot törvényjavaslat az, amit tárgyalunk.
Mindezek mellett szakmailag jónak tartottuk a bizottsági ülésen a hatósági jogkörök olyan kiterjesztését, amely a törvényjavaslatban írva van. Egyrészt a különböző gazdasági célú repülésekre, a légi járművek ellenőrzésére vonatkozóan, illetve a különböző vállalkozásokhoz kapcsolódó engedélyek előzetes ellenőrzését tekintve jónak tartjuk, hogy a légügyi hatóság valamiféle előzetes kontrollt kap, előzetes ellenőrzési lehetőséget kap a különböző légiközlekedési területen gazdasági tevékenységet folytató cégek vezetőivel, illetve magukkal a cégekkel és a szükséges engedélyek kiadásával kapcsolatosan is.
(12.20)
Ezt már egyébként általánosságban a gazdasági élet más területén is nagyon sok esetben javasoltuk, elkerülve azt a fajta - szabadjon így fogalmaznom - gazdasági kalózkodást, amely bizonyos cégek vagy bizonyos cégekhez köthető személyek esetében van.
Jónak találtuk a le- és felszállóhelyekkel, illetve a repülőterekkel kapcsolatos szabályozást. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy ez tulajdonképpen nem szól másról, mint egy rendeleti szinten meglévő és a gyakorlatban már alkalmazott eljárás törvénybe illesztéséről, tehát ennek már éppen itt volt az ideje, hogy ez megtörténjen.
Ami miatt alapvetően azt mondjuk, hogy ez a törvényjavaslat nem volt alkalmas az általános vitára, ez az Alkotmánybíróság által részben hatályon kívül helyezett, majd a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvénnyel tulajdonképpen egy kicsit becsempészett 67. § (7) bekezdése, amely - és itt jön elő az, hogy a törvény nem egységes, és nagyon komoly problémái vannak, olyan szankciókat tartalmaz, és a benyújtott javaslatban sem került erre igazából megoldás, nem küszöböli ki, amely példátlan büntetéssel sújtaná a szakszolgálati engedéllyel rendelkező személyeket, nem kellően leszűkítve azt a kört, hogy milyen cselekmények, milyen cselekedetek esetében kellene valóban komoly szankciót alkalmazni - egy olyan széles körű felsorolás, általános megfogalmazás és olyan példátlan mértékű szankció, gondolok itt például a cselekmény mentesítése utáni 12 évre, amikor valakinek a szakszolgálati engedélyét visszavonják, és ezekre a törvényjavaslat nem ad semmilyen megoldási javaslatot. Mi a bizottsági vitában ezért mondtuk azt a véleményt, hogy ebben a formában, amelyben beterjesztésre került, bár tartalmaz olyan elemeket, amelyek valóban pozitívak, előremutatóak, és már régóta szükségesek lettek volna, nem tartottuk általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem