TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, és valóban nem hozzáértő szakemberként, egyszerűen az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság korábban egy nemzetközi workshopra delegált tagjaként szeretnék én itt számot adni egy információról vagy egy hírről.
A bizottságunk - 27 európai uniós tagállam hasonló bizottságaival együttműködve - Európa demográfiai helyzetét elemezve beszélgetett, és ennek egyik szűk mezsgyéje volt csupán a társadalmi, szándékosan használom ezt, biztosítások rendszere, nem társadalombiztosítások rendszere. Ezen belül felvetődött az a kérdés is, hogy hogyan néznek ki az egészségbiztosítások egyes helyi módszerei. Ennek kapcsán minden ország elmondta a tapasztalatait, és míg sok esetben nagyon büszke voltam arra, hogy Magyarország például a védőnői hálózattal milyen kiváló dolgot tud produkálni Európában is egyedülálló módon, vagy mondjuk, a gyes intézménye milyen kiváló intézmény, addig az egészségbiztosítás kapcsán folyamatosan azokat a kérdéseket kaptuk, hogy mégis hogyan néz ki az egészségbiztosítási rendszer Magyarországon. Ott elmondtam, hogy nagyon sok járulékot fizetnek mind a munkaadók, mind a munkavállalók, különböző terheket viselnek, és természetesen csökkenő mértékben fognak ilyen járulékokat fizetni, de ez megvan.
Folyamatosan az a kérdés vetődött fel - és magyar emberek vagyunk, együtt, fogjunk össze, hogy is mondjam, baráti országok folyamatosan segítő kérdéseket tettek fel arra vonatkozóan, hogy és mennyi a co-payment Magyarországon, mennyi a hozzájárulás, az egyéni hozzájárulás. Mondtam, hogy most speciel nincsen Magyarországon ilyen egyéni hozzájárulás. Mondták, hogy akkor a visszatérítési arány hogyan néz ki. Környező baráti országok tették fel szándékosan ezeket a kérdéseket. Mondtam, hogy a visszatérítési arány sem nagyon működik most Magyarországon. Próbáltam arról beszélni ismételten jó hazafiként, hogy Magyarországon a magyar adófizető polgárok mennyi járulékot fizetnek, és milyen nagy a hozzájárulás az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásához. Azért mégis rákérdeztek az egyik szomszédos baráti ország képviselői, hogy és volt-e Magyarországon valamilyenfajta co-payment. Mivel egyikük tudott magyarul, rögtön meg is kérdezte azt, hogy vizitdíj volt-e Magyarországon, aminek az elnevezése a mi sarunk, hogy ilyen szép nevet tudtunk neki adni, és nem orvostámogatási díjat vagy valamilyen más nevet adtunk ennek. Mondtam, hogy volt vizitdíj. Kérdezték, szintén magyarul véletlenül, hogy és mennyi ennek az összege. Külföldi állampolgár, de magyarul kérdezte, mondtam, hogy ön is jól tudja, hogy ez 300 forint volt. Gyorsan le is fordította angolra - hogy ne magyarul folytassuk onnantól kezdve a beszélgetést -, hogy kicsivel több mint egy euró volt Magyarországon a co-payment, az egyéni hozzájárulás.
Míg addig nagyon büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, most is büszke vagyok rá, de ott, azon a helyszínen egy kicsikét elsüllyedtem, mert kacagtak, nevettek. Szóval, nem is egyfajta vita vagy kritika fogalmazódott meg Magyarországgal szemben, hanem egy ilyen lesajnáló, “egyeurós ország” típusú becsmérlő tekintet érte a személyemet, ami nem engem zavart, engem is, hanem Magyarországot, 10 millió magyar embert néztek le ezáltal.
Még egyszer mondom, nagyon büszke voltam nagyon sok területen arra, amit tudunk produkálni, és itt elsősorban a demográfiai helyzetről volt szó, de az egészség, az egészségügy területén, az egészségbiztosítás esetében ez az egyéni hozzájárulás mértéke nem jelent meg túl pozitív színben. Ebben az esetben nehéz volt Magyarországot büszkén képviselni ebben az egy témakörben, amit egyébként másik száz vagy ezer témakörben büszkén tudtunk képviselni.
Én röviden csak ennyiről szerettem volna tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy azért ilyen megítélése is volt ennek a tavalyi népszavazásnak.
Köszönöm szépen.
