KÁRPÁTI TIBOR
KÁRPÁTI TIBOR
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy valami alapvető tévedésben vagyunk. Ébredjünk már föl! Fogalmunk nincs, hogy az ott élő ember hogyan éli meg ezt a helyzetet. Ma Magyarországon a környezetvédelem a szegénységgel párosul, legalábbis úgy érzik ezek az emberek, mert az országnak olyan védendő területei vannak, ahol a legszegényebb emberek élnek, és nem tudnak kitörni ebből a helyzetből.
Hadd idézzem Torgyán József mátészalkai volt országgyűlési képviselőt. Azt mondta, ezt az egész térséget erdősítjük, halastavasítjuk, élővízállományt csinálunk, majd meglátjátok, és jönnek a turisták, és jól fogtok élni. És akkor azt kérdeztük: és az a 600 ezer ember, aki itt ebből az egy, három, két, négy, öt hektár földön való művelésből él, az hova költözzön, vagy mit csináljon?
Ma szitokszó a térségünkben a környezetvédők említése, ugyanis én láttam 5, 10, 20 meg 50 millióért készített tanulmányokat, amelynek a végső konzekvenciája sok esetben az volt, hogy kosárfonással, gyékénytermesztéssel, vesszőfonással tájgazdálkodást fogunk majd létrehozni. Értsük már meg, hogy ha egy ember a létminimumát azzal tudja megteremteni, hogy megműveli azt a kis földet, amely a környezetében van, mert nincs más lehetőség, munkahely, és jön valaki, és olyan dolgokat mond, amit még nem látott, csak ilyen tanulmányokban van leírva, Tudományos Akadémia, különböző egyesületek, szervezetek által, de még nem látta, hogy ő abból hogyan fog holnap jóllakni, a gyermekét fölnevelni, akkor hiteltelenné válik minden, és szitokszóvá válik a környezetvédelem!
Egy élő példát hadd mondjak! Mátészalka térségében építenek egy tározót, hogy majd védje Szolnok lakosságát, hogy át ne szakadjon a gát. Abszurd példát mondok, két szélsőséget. Igénybe veszik az ott lévő gazdák földjeit, de nem sajátítják ki, hanem azt mondják, holnaptól majd korlátozzuk, hogy te itt mit végezhetsz. Igaz, hogy neked ehhez van tapasztalatod, gyakorlatod, gépparkod, erre készültél, ezt tanultad, de holnaptól te nem ezt fogod csinálni, hanem tájgazdálkodást, mert abból biztos jobban meg fogsz élni. Ezt így nem lehet eladni! A legnagyobb probléma az, hogy érzéketlenül, valami elvont álomvilágban élve akarjuk megfogalmazni, hogy mit kellene csinálni. Mutassanak egyetlenegy tájgazdálkodási példát a tározókkal, a tározók térségében, amely jobb, amely működőképes! Biztos vagyok benne, hogy az ott élő emberek nem ellenségei saját boldogulásuknak, jövőjüknek, rögtön utánozni fogják, vagy azt mondják, el fogjuk fogadni. Ma nincs olyan tájgazdálkodási minta ezekre a térségekre, amely azt az álláspontot képviseli, vagy azt a meggyőzést akarja adni, hogy igen, ez jobb, mint a másik.
Én ott élek abban a térségben. Nagyon sajnálom, hogy nincsenek itt azok a képviselők, akik a gazdák érdekeit akarják mindennap védeni, és nem igazán a nagy intenzív gazdálkodás jellemző erre a térségre, hiszen a mi térségünkben is az Ecsedi-láp lecsapolt fölső részén van ez a gazdálkodás, ahol igazán nagyüzemi gazdálkodásokat nem is nagyon lehet végezni, de az ott élő emberek meg akarnak élni. Én úgy gondolom, hogy a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről szóló törvénynek pontosan az egyik legnagyobb problémája az, hogy amit kitűzött, az ma megvalósíthatatlan. De én leszek az, aki leginkább szorgalmazom azokat a javaslatokat, elképzeléseket, amelyeket itt megfogalmaztak, csak akkor gondoljuk végig; alternatívák vannak, sajátítsuk ki azt a több ezer hektárt, amelyet gáttal körbeveszünk, és korlátozni akarjuk a termelést, majd mondjuk meg, ha kisajátítottuk, hogy itt ezt lehet ezután végezni, és keressünk bérlőt, aki ilyen feltételekkel műveli.
A másik lehetőség pedig az, hogy ezeknek az embereknek azt mondjuk, hogy bemutatjuk itt nektek egy területen, hogy mit lehet csinálni, és bebizonyítjuk, hogy ebből jobban fogtok megélni, művelni tudjátok, és akkor ők majd ezt belátva saját maguk fognak átállni erre a rendszerre.
(22.10)
De jelen pillanatban, a mostani formájában ezeknek az embereknek, akiknek ott földjük van, a legnagyobb hátrányt fogja jelenteni, ha ezt rájuk kényszerítjük. Mert ők egy 9-15 aranykoronás területen - ahol amúgy is nagyon nehéz a megélhetés -, amelyet időként most is elönt a víz, műtrágyázzák, de kijön minden évben, mint mondjuk, a Kraszna és egy másik folyó, mert ha gátat építenének, máshol törné át a gátat az országban, és esetleg nagyobb károkat okozna; ők megszokták, hogy évente néha egyszer-kétszer víz van, nem pusztul el a fa. Nagyon sok minden nem igazolja a környezetvédők állításait, csak azt látják, hogy ebben a környezetben nekik meg kell élni, és tovább akarják korlátozni a megélhetésüket.
Azt hiszem, hogy talán ha ezeket a törvénymódosításokat elvégezzük, akkor azt a legkisebb mértékű együttműködést megnyerjük ezektől az emberektől, hogy segítsenek ennek a megvalósításában, és adott a lehetőség hozzáértő környezetvédőknek, tudósoknak, szakembereknek, hogy bebizonyítsák, hogy az így kialakított területen egy jobb gazdálkodási formát lehet - szakítva a hagyományokkal - megteremteni. Azt hiszem, az ott élő emberek boldogok lesznek, ha ezeket a lehetőségeket megkapják. De nem lehet először azt megcsinálni, hogy most lehetetlenné teszem az életedet annak a reményében, hogy majd később, meg fogod látni, évek múlva jobb lesz.
Itt az embereknek mindennapi megélhetési problémáik vannak, és ezt féltik. És oly mértékben féltik, hogy a fizikai erőszak alkalmazásáig is eljutnak a megakadályozására ennek a létesítménynek az elkészítéséhez, vagy pedig a legkisebb mértékben akarják megengedni, hogy elvegyék a földjüket, vagy olyan mértékű előírásokat fogalmazzanak meg, amelyek számukra, úgy érzik, hogy rosszabbak. Úgy gondolom, hogy nekünk ezt az egyensúlyt kell megteremteni.
Befejezésül annyit szeretnék csak ezzel kapcsolatban elmondani, hogy rengeteg lakossági fórum volt. Környezetvédőt lakossági fórumon az utóbbi három évben senkit nem láttam, mert már nem mernek odajönni. Ugyanis amit mondanak, nem hihető a lakosság részéről.
De az összeszedett javaslatokat - nem ennyi volt, sokkal több volt - egy tárcaközi bizottság közel egy évig tárgyalta, vizsgálta, és ezek közül a javaslatok közül ezek voltak azok, amelyeket úgy gondoltak, hogy közös egyetértéssel elő lehet terjeszteni mint törvénymódosítást. Ezt hoztuk mi ide, és úgy gondolom, hogy a szép vágyak és remények jövőbeni megvalósítása előtt az első-második lépés az legyen, hogy hogyan élhetnek meg ott máról holnapra az emberek, tehát ezt a feltételt hogyan tudjuk biztosítani.
Közben lehet gondolkozni, mert ha igaz az az állításuk a szakembereknek, hogy 20-40 évente egyszer lesz majd elárasztva, akkor van időnk arra gondolni, hogy hogyan fogjuk ezeket a szépen fölvázolt, jobb megélhetést biztosító lehetőségeket kimunkálni. Talán pénzt is találunk rá, módszert is találunk rá. Én ismerem az ottani embereket. Ha látnak valamit, ami jobb, mint a jelenlegi, akkor azonnal fogékonyak, és átállnak arra. De ma nem látnak semmit, csak azt látják, hogy a tulajdonukat korlátozzák vagy elveszik, de helyette senki nem biztosít vagy kínál számukra megélhetési garanciát.
Kérem, hogy ezek figyelembevételével próbáljuk megérteni azt, hogy ezek a törvénymódosítások az ott élő emberek megélhetését és ezeknek a létesítményeknek a társadalmi elfogadtatását fogják segíteni, hogy megvalósítható legyen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
