DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Vasúti szárnyvonalbezárás, kamionstopszabály-fellazítás, közigazgatási leépítés és létszámstop, sukorói beruházás, energiastratégia. Csak pár dolog azok közül, amelyek a kormányzat döntései közé sorolhatók vagy akár a parlament döntései közé az elmúlt években, és mindannak szöges ellentétét jelentik, mint amiről a stratégia szól, mint amiről bármilyen más programot alkottunk, mint bármilyen más elképzelése lenne környezetvédelemről akár a kormánynak, kormánypártoknak vagy az ellenzéknek.
Minden stratégia - közhely - annyit ér, amennyit belőle megvalósítanak. Ha egy parlament alkot egyszer egy stratégiát, azt lebontja programokra, majd ezekkel a programokkal teljesen ellentétes, mondjuk, az energiastratégiája az országnak, amely amúgy is csak pár oldalra tehető, tehát bőven nem éri el azt a mennyiséget, mint amit a jelen környezetvédelmi program nyújt a számunkra, akkor tulajdonképpen mit ér? Mit ér akkor, ha bármikor bárki fölülírhatja, legyen az akár egy törvény, legyen az akár egy kormányhatározat, vagy legyen az akár egy miniszteri rendelet? Hiszen itt már többször elmondták, hogy a közúti közlekedéssel szemben mennyire fontos lenne a vasúti szállításnak és közlekedésnek a preferálása. Számtalan számítás van erről is különféle tanulmányokban, kitér erre a program is, akár a közvetett, akár a közvetlen hasznokra, ami a társadalomban jelentkezik; ugye, negyedakkora az externális kár a vasúti szállításból, mint a személyből. Ugyanakkor folyamatosan akár az eddig említett adókkal, a kilométer-arányos útdíjhasználattal vagy a kamionstop szabályainak a változtatásával az állam, a kormány folyamatosan eddig a közúti áruszállításnak kedvezett.
Mit hihetünk el egyáltalán ebből a programból akkor, amikor látjuk az ezzel ellentétes döntéseket? Amikor Sukorónál egy bizonyítottan környezetre ártalmas beruházást mindenfajta nagyobb vita nélkül, helyiek megkérdezése, szakhatóságok véleménye nélkül nyilvánítanak nemzetgazdaságilag fontos beruházásnak? Ki tudja, ha ez megvalósult volna, vajon környezeti kárban hányszorosát fizette volna ki a kormány annak, mint ami a közvetlen bevétele volt? A vasúti szárnyvonalak bezárásáról nemcsak az ellenzék, nemcsak a szakmai szervezetek, de az ombudsman is kimondta, hogy igenis, az emberek alapjogát sérti, akár a környezet, akár a szabad helyváltoztatás alapjogára gondolunk.
A közigazgatásban végzett leépítések, amelyek igencsak érintették a minisztériumot is, szintén kihatnak a zöldhatóság működésére. Amikor azt szeretnénk, hogy ez egyre inkább egy hatékony, még inkább figyelembe veendő szervezet legyen, akkor hogyan állhatunk mégis úgy oda, hogy folyamatosan elbocsátják az embereket, és az eljárások egyszerűsítésére hivatkozással, a “bejelentési kötelezettség az engedélyeztetési kötelezettség helyett” jelszóval folyamatosan csökken ennek a hivatalnak a jogköre, és nem látjuk azt, hogy egy egyre erősebb, egyre inkább a beruházásokat vagy az általános gondolkodást is befolyásoló zöldhatósággá nőné ki magát.
Többször esett már sok mindenről szó, azokat nem kívánom megismételni, egy-egy hangsúlyt helyeznék el talán csak pár pontra. Az egyik magának a programnak az elhelyezkedése és hatása más kormányzati programokra. Láthatjuk, hogy semmilyen hatása nincsen sajnos a környezetvédelmi programnak más kormányzati programokra, nem itatódott át; talán Orosz Sándor mondta, hogy erre nincs is esély a közeljövőben, hogy ez ennyire átitatná, és ennyire az ágazatok között is előtérbe kerülne a környezetvédelmi szemlélet. De maga a megfogalmazása is fura, hiszen ez a program írja azt, hogy a környezetvédelem alágazatainak programjaira figyelemmel volt, arra tekintettel volt, tehát lényegében az okozathoz igazodott az ok, hiszen ennek kéne egy jövőképet vázolni, ennek kéne egy irányt mutatni a következő évekre, egészen 2014-ig, és nem ennek kéne a valósághoz igazodva igazából azt legitimálni, hanem tényleg kellene egy markáns jövőképet ebben megfogalmazni.
Amikor ezeket a szavakat mondjuk itt ellenzéki oldalról, akkor nyilván azért tesszük, mert ugyanaz az elkötelezettségünk, mint kormánypárti képviselőtársainknak vagy a kormánynak, ugyanazt szeretnénk, ugyanaz a célunk, hogy sokkal hangsúlyosabb legyen a környezetvédelem a kormányzati politikán belül, hogy Magyarország környezeti állapota ne romoljon tovább, és amiben lehet, akkor javítsuk is.
Amikor mi tiltakozunk egyes kormányzati intézkedések ellen vagy kritikát fogalmazunk meg a környezetvédelmi programmal kapcsolatban, az pont azért van, mert az alapvető célban igenis egyetértünk. És amikor a “nem” vagy a “tartózkodás” gombot nyomjuk meg ezzel kapcsolatban, az igazából nem az elutasítása mindannak, ami itt meg van fogalmazva célokban, hanem a kormányzat sarkallása arra, hogy legyen sokkal bátrabb, a kormányzaton belül a gazdasági szempontok mellett igenis érvényesüljenek a környezetvédelmi szempontok, hosszú távon ugyanis ez is gazdasági megtakarítást vagy gazdasági előnyt jelenthet Magyarország számára.
Ahogy említettem is, elgondolkodtató az, amikor egyszerűsítésről beszél az anyag, és így nyilvánvalóan mi nem arra törekszünk, mi sem azt szeretnénk, ha a bürokrácia dzsungelében vesznének el a különböző beruházók vagy bárki, aki a közigazgatásnak ezzel a speciális részével, a környezetvédelmi igazgatással találkozik, de ugyanakkor ez nem járhat a gyengüléssel. Nem a létszámhoz kell szabni a feladatot, hanem a feladathoz kell szabni a létszámot. Vannak bizonyos fontos célok, amihez bizonyos közigazgatási eszközei megvannak a zöldhatóságnak, ennek az egész irányítási rendszernek vagy akár a jegyzőknek is a környezetvédelmi jog tekintetében, ehhez kell szabni azt az intézményrendszert, amely mindezt működteti, és mivel itt díjszedési, bírságolási jogkörük van ezeknek a szervezeteknek, éppen ezért ez nem jelent olyan nagymértékű kiadást, mint amit elsőre gondolnánk.
Ugyanakkor egy nagyon jó felvetése szerintem a programnak, amikor a különböző engedélyeztetési eljárásokban a zöldhatóságnak és a környezetvédelmi tanulmánynak a helyét kicsit korábbra tolná, hiszen egy feloldhatatlan konfliktushelyzet keletkezik, a legtöbbször megvették a telket, készen vannak a tervek, indulnának már az alapozási munkálatok, és akkor az utolsó előtti pillanatban mintegy akadékoskodó, kötekedő szereplőként megjelenik a zöldhatóság, és valamiféle új szempontot hoz be, áttervezteti a beruházás elkészült dokumentációját, újraszámoltatna sok mindent.
(15.20)
És óhatatlanul ilyenkor már az a vita kezd kialakulni, hogy mi a fontosabb, a munkahely vagy a környezetvédelmi szempont, az emberek vagy a békák. Nagyon rossz, ha ez ilyesfajta kontextusban merül fel. Éppen ezért szerintem, ha a következő időszakban a következő kormányok nagyobb hangsúlyt fektetnének arra, hogy minél előrébb hozzák ezeknek a környezetvédelmi szempontoknak a vizsgálatát, akkor talán jóval kevesebb csatát vesztene a környezetvédelem a gazdasági beruházói érdekkel szemben. Hiszen a legtöbbször akár nem is pártok, jobb- és baloldal között merülnek fel ilyen viták, hanem a szűk látókörű, csak rövid határidőre tervező gazdasági érdekcsoportok, és a hosszú távon tervező, elsősorban környezetvédelmi szempontok között. Ezért ezt például egy nagyon jó javaslatnak tartjuk. Reméljük, hogy ez megvalósul.
Szintén fontos és említi a program is, hogy a közérdekű, közösségi érdekű stratégiai természetű erőforrásokat úgy lehet a leginkább megvédeni, ha minél inkább közösségi tulajdonban maradnak. A korlátlan privatizáció a környezetvédelem érdekei ellen hat, a természeti erőforrások érdeke ellen hat, hiszen óhatatlanul ilyenkor magánkézbe kerülve magánérdeket fognak szolgálni, nem pedig a köz érdekét.
Az oktatásban, ahogy a program is mondja, fontos ugyan a környezetvédelmi szemlélet meghonosítása, sikeres programja a környezetvédelmi tárcának különböző környezetvédelmi nagykövetek kiküldése különböző oktatási intézményekbe vagy máshova, különböző cégeknél akár ezerszámra is csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz emberek, de azért ennél jóval szélesebb körű és gazdasági ösztönzőkkel is megtűzdelt megelőzésre van szükség.
Akár az energiatermelésben, akár a hulladékgazdálkodásban az utóbbi években látható egy olyan folyamat, amelyre, valljuk meg, az Európai Unió is rásegített minket részben, amelyik ezeket centralizálja. Nagy újrahasznosított erőműveket készítünk megújuló energiaforrásokból, nagy hulladéktározókat teszünk, ahova régióknak lehet a hulladékát lerakni, és talán nem számolunk azzal, hogy az odaszállítás költsége, a különböző egyéb járulékos költségek sokkal nagyobb teherrel járnak a környezet számára.
Jóval munkásabb dolog, és több munkaórát igényel, ha megpróbálunk helyben megoldásokat találni, de ha komplexen nézzük a környezetvédelmi célokat, akkor igazából rájövünk, hogy sok esetben ezek összességében olcsóbbak is, mint ha óriási megaberuházásokban gondolkodunk, akár energetikában, akár hulladékgazdálkodásban.
Az államtitkár úr is utalt arra, hogy a zöldmezős beruházások konjunktúrájának köszönhetően mennyi zöldterület tűnt el, vagy vonták belterületbe ezeket az erdőket vagy szántókat, és milyen kevés barnamezős beruházás keletkezett az utóbbi években. Ez a kilencvenes évek rendszerváltás utáni eufóriájának is köszönhető, amikor még nem is tudtuk pontosan, hogy miért fontosabb a rozsdaövezeteket felszámolni, mintsem közművesített és hirtelen a külterületből belterületbe vont telkeket felparcellázni, és átadni akár befektetőknek, beruházóknak. De most már ezt jól láthatjuk, és akár városi környezetben, akár városon kívüli környezetben bőven adódnak olyan rozsdaövezetek, barnamezős területek, amelyeket fel kellene újítani. Nap mint nap járhatunk szerintem személyesen is ilyenekben.
Szintén, amikor az elmúlt éveket értékeljük, és itt az ombudsman jelentésére hivatkoznék, hogy mennyire sikerült “a szennyező fizet” alapvető, triviális környezetvédelmi elvét érvényesíteni, főképp a termékdíj-szabályozásban. Amikor itt a termékdíjnál a törvénybe az “önkéntesség” szó bekerül, és azt mondják, hogy bárki önként vállalhatja, hogy betétdíjat fizet az egyébként termékdíjas csomagolóanyagok vagy különböző palackok után, akkor az ember olykor-olykor megmosolyogja, hiszen egy törvénynek azért, főleg egy ilyen érzékeny területen, ahol milliárdokról, tízmilliárdokról van szó, nehéz az önkéntességre alapozni. De mint az elhangzott Turi-Kovács Bélától, ettől függetlenül a hulladék mennyisége nő, és a későbbiekben sem látható, hogy ez mitől csökkenne, márpedig az egyetlenegy fenntartható megoldás az nem a még több, még nagyobb hulladéktározó létrehozatala, hanem mindenképpen a hulladék megelőzése, és nyilvánvalóan nemcsak a cső végét kell nézni, hanem az egész folyamatot.
Szintén foglalkozik a nemzeti fenntartható fejlődési stratégia is és a program is azzal a kérdéssel, hogy mikor lehet hatékonyan fellépni, főleg a megelőzés témakörében. Itt igazából a mostani tömegkultúrával, a fogyasztás tömegkultúrájával szemben fogalmazza meg a kritikáját. Ugyanakkor sem a stratégia, sem a program nem jut lényegileg túl azon, hogy hogyan lehetne ezt megakadályozni, hogy az az idol egy mai fiatalabb vagy idősebb ember számára is, hogy minél többet fogyasszon. Mint ahogy régen, ha mondjuk, a harminc évvel ezelőtti világot nézzük, amikor a dohányzás elleni kampányok, ennek az életformának a kritikája meg-megfogalmazódtak, de az alternatívája nem annyira. Ugyanúgy lehetett minden boltban, közterületeken, szórakozóhelyeken, mindenhol máshol is dohányozni, de harminc év alatt sikerült ennek egy ellenkultúráját létrehozni, ezért csökken folyamatosan a dohányzók aránya.
Ez az irány, amely a dohányzásnál létrejött, és az ideális értelmiségi gondolkodó nem feltétlenül csak cigarettával a kezében képzelhető el vagy fényképezhető le, ugyanakkor még nem alakult ki ennek a kultúrája, és nem is látjuk, hogy pontosan hogyan fog tömegkultúrává válni, hogy nem feltétlenül az a követendő példa, hogy valaki minél többet fogyasszon, hanem hogy nyilvánvalóan minél hosszabb élettartamú termékeket vásároljon, és minél inkább odafigyeljen, hogy mi az a szolgáltatás, amelyet igénybe vesz.
Ezzel kapcsolatban azért megjegyezném, hogy szintén egy nagyon jó javaslata a programnak, amelyik a környezetterheléssel kapcsolatban feltüntetni akarja - azt hiszem, mérföldmatrica, vagy nem tudom, pontosan milyen néven fut a címkézésben ez a javaslat -, hogy ez a termék pontosan hány kilométert tett meg, vagy annak az alapanyagai hány kilométert tettek meg, míg az termékké vált. Köztudomású, hogy egy-egy hamburgernél számolják össze egy gyorsétteremben, hogy hány ezer kilométert tett meg annak az alapanyaga, míg az illető kezébe jutott. Ha ezt fel tudnánk tüntetni, az emberek jobban megdöbbennének rajta, hogy milyen káros is a természetre, ha nem Magyarországon vagy a környező országokban megtermelt alapanyagokból készített terméket fogyasztanak.
Szintén fontosnak tartom, hogy akár az EU-s, akár a hazai forrásokra tekintettel a program tizennegyedik részében megfogalmazott célokat minél inkább sikerüljön előtérbe helyezni. Ez pedig az, hogy maguk az állami beruházások, maguk az állam által támogatásként kiadott és vissza nem térítendő támogatásként megítélt forintok ne fordítódjanak olyan beruházásra, amely tulajdonképpen további környezetterhelést jelent, és nem egy fenntartható gazdálkodásnak, hanem továbbra is egy pazarló, erőforrásokat nagymértékben igénybe vevő gazdálkodásnak a szekerét tolja.
Ha az államnak úgyis kevés forintja van, amit szétoszthat, szintén kevés eurója van, amit továbboszthat, legalább arra figyeljen, hogy az állami pénzekből ne jöjjön létre olyan beruházás, amely a környezetet tovább terheli, és egy fenntarthatatlan gazdálkodási módot segít elő a következőkben. Még rosszabb lenne, ha akár a munkahely-teremtési programok is ilyen munkahelyeket hoznának létre, hiszen akkor Magyarországnak pár év múlva, amikor akár a szén-dioxid-kvótakereskedelem, akár az EU-s előírások, akár a versenytársak zöldberuházásai miatt meg kell változtatnia a gazdasága szerkezetét, egy pazarlóbb, erőforrást nagymértékben felhasználóból egy sokkal kevésbé szennyezővé és egy sokkal inkább munkaerő-intenzívvé kell hogy változtassa a gazdaságának a szerkezetét, akkor a gazdasági világválság megrázkódtatása után egy következő fogja érni, az energiaválság megrázkódtatása, és akkor ismételten át kell strukturálni, ami rengeteg munkahely elvesztésével jár.
Bízom benne, hogy a következő hét évben azért sokkal inkább előtérbe kerül az ilyesfajta környezeti gondolkodás. Azt én is nagyon furcsának tartom, hogy egy idén január 1-jétől induló stratégiát most itt novemberben tárgyalunk. Ezért a dolog komolyságát is jelzi, hogy ennyire vették eddig is komolyan, hogy egy év eltelik belőle, nem gond, eldöntjük, hogy miért küzdünk január óta, így utólag. Bízom benne, hogy azért sokkal inkább előtérbe kerül, és talán a válság okozta következmények, az emberek szemléletének a változása, vagy általában az a kritikus szemlélet, ami azért megjelent a mostani gazdasággal szemben, és az emberekben megfogalmazódott új iránti vágy elő fogja segíteni a parlamenti pártoknak is, a mindenkori kormányoknak is azt a törekvését, hogy a környezeti szemlélet, a környezeti gazdálkodás, a fenntartható fejlődés, a fenntartható gazdálkodás jobban meghatározó legyen. Én bízom benne, hogy ezt sikerül azért elérnünk.
Ugyanakkor sajnos mi, ellenzéki képviselők, így a kereszténydemokrata képviselők is kevésnek tartják ahhoz az ebben a programban megfogalmazott célkitűzéseket, még inkább a várhatóan mögé rendelt eszközöket.
Köszönöm szépen.
(15.30)
