VARGA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

VARGA JÓZSEF
VARGA JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-kereszténydemokrata frakciószövetség álláspontja szerint az elmúlt hét és fél évben a magyarországi kisebbségek helyzete romlott, állami támogatásuk csökkent, így a kormány által készített, a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló aktuális beszámolóra, illetőleg az annak elfogadását szorgalmazó határozati javaslatra nemmel szavaztunk.
A fő problémáink a következők voltak. Problémásnak tartjuk, hogy nem alakult ki érdemi párbeszéd a 13 kisebbség vezetőjével, érdemben a döntések előkészítésébe és végrehajtásába sem vonták be őket.
Nagy vita alakult ki a bizottságon belül természetesen a magyarországi cigányság helyzetével kapcsolatban. Ilyen nagy vita volt, hogy a romatelep-felszámolási program működik-e vagy nem működik. Az ellenzéki képviselők abból indultak ki, hogy egy kormány ha valamit bejelent, azt végre kell hajtani. 2004-ben jelentette be a Medgyessy-kormány, hogy a romatelepeket, 550-et mértek föl, annak több mint a felét föl fogja számolni 2006-ig. Ehhez képest mindösszesen 39 cigánytelep szűnt meg, és 2009-re eljutott oda a szocialista kormány, hogy a programra egyetlen forintot sem tervezett a 2009-es költségvetésben. Ellenzéki módosítók kapcsán mégis a 2009-es költségvetésbe erre a sorra 1 milliárd forint bekerült. Sajnálatos módon a Gyurcsány-kormány utolsó intézkedésével ezt a pénzt zárolta, és 2009-ben 5 romatelep felszámolására került sor.
(8.50)
Másik ilyen nagy vita alakult ki a bizottsági ülésen a kormány és az ellenzék közt az Oktatási és Kulturális Minisztériumban működő Katapult-mentorprogramról. Képviselőtársaim, gondolom, pontosan tudják, hogy komoly visszaélések voltak - legalábbis az a gyanú -, hogy azokat a pénzeket, amiket a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatására szánt volna a tárca, azokat az esélyegyenlőségi főigazgatóság munkatársai, rokonai cégeken keresztül, úgy vélik a vizsgálat készítői, hogy eltüntették. Éppen ezért hiányoltuk, hogy ez a program nem került be a beszámolóba. Azt is hiányoltuk, hogy egy olyan komoly összefogó tanulmány, mint amit az Állami Számvevőszék készített a magyarországi cigányságra szánt pénzek felhasználásáról, nincs benne a beszámolóban.
Képviselőtársaim is tudják, hogy az Állami Számvevőszék e tanulmányában rámutatott arra, hogy az elmúlt 10-12 évben 120 milliárd forintot költött, költöttek a kormányok a magyarországi cigányság felzárkóztatására. Súlyos megállapításokat tesz az ÁSZ, azt mondja, hogy ebből mindösszesen 10 milliárd forint követhető végig, a 110 milliárd kézen-közön eltűnt.
Éppen ezért az ellenzék, így a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz nem tartja a beszámolót elfogadhatónak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem