DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A két előterjesztés tartalmában szorosan kapcsolódik egymáshoz, de míg az előző egy általános érvényű és mondhatni, hézagpótló törvényalkotási folyamatot jelent, addig a most beterjesztett törvénymódosítás a Nemzeti Akkreditációs Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint az eljárásáról 2005. évben megalkotott törvény módosításáról, azt hiszem, jó irányba mutat, de egy alapvetően rendezett helyzetet kíván talán pontosabbá tenni az európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban.
A magyar piacgazdaság kiépülésének, azt hiszem, nagyon emblematikus lépése volt, amikor köztestületként megalakult a Nemzeti Akkreditációs Testület, és ennek a köztestületi függetlensége, úgy gondolom, olyan érték, ami hozzá tud járulni a közbizalom megteremtéséhez, annak érvényesüléséhez. Erről az oldalról megközelítve tudom támogatni az előterjesztést, amely ennek nem mond ellen, szakmai segítséget és szakmai támogatást tud biztosítani a felügyelő szakminisztérium a Nemzeti Akkreditációs Testület működését illetően, rendszeres, élő kapcsolat kialakítására ad lehetőséget az éves beszámolók, konzultációk törvénybe iktatásán keresztül. Úgy gondolom, hogy ez az egész működésnek előnyére válik.
Azt az alapvető törvénymódosítást, ami lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Akkreditációs Testület az uniós feltételeknek megfelelően működjön, már egy korábbi törvényhozási szakaszban elvégezte a magyar parlament. Ennek megfelelően most van folyamatban, ez év őszén tudomásom szerint az európai felülvizsgálat, és a Nemzeti Akkreditációs Testület bekerül abba a legszűkebb európai körbe, amelyek a legmagasabb hatáskörrel tudnak eljárni az akkreditálás tekintetében.
Említette államtitkár úr a díjrendelet megszabását. Azt hiszem, hogy inkább jószolgálati figyelemfelhívásról lehet szó. Egyrészt amikor gazdasági válságot kell kezelni a kormánynak, gazdasági válságot kell leküzdeni a cégeknek, akkor nagyon fontos, hogy az ehhez szükséges akkreditálások mindig az aktuális, érvényes állapotot tükrözzék. Ez növelni tudja a magyar cégek iránti bizalmat, viszont azt is meg kell gondolni, hogy ilyen időszakban elképzelhető, hogy a korábban szokásos négyéves akkreditálási érvényességet érdemes lenne felülvizsgálni. Lehet, hogy bizonyos esetekben hároméves vagy kérésre soron kívüli akkreditálás is sorra kerülhetne, erősítve ezzel egy-egy cég adott állapotát, illetve az eziránt megnyilvánuló bizalmat. Úgy gondolom, hogy egy friss akkreditáció minden cég piaci pozícióját javíthatja, ilyen értelemben a versenyképesség egy számottevő elemévé válhat.
Szeretném a gazdasági bizottság szavazásának eredményét is ismertetni. A november 11-ei ülésünkön tárgyaltuk, és közel konszenzusos szavazattal, 15 igen szavazattal, 12 tartózkodás mellett ajánlotta általános vitára a bizottság. Kérem képviselőtársaimat, hogy megtárgyalás után fogadjuk ezt el.
Szeretném jelezni, hogy módosító indítványt nyújtottam be az előterjesztéshez, egy kis pontosítást az összeférhetetlenségről, hogy ki gyakorolja. Aki a törvényességi felügyeletet gyakorolja, ne legyen tagja magának a tanácsnak, ez eléggé értelemszerű. Remélem, a kormány támogatásával fog találkozni.
Köszönöm a figyelmet. (Burány Sándor tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem