DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kényszerű, hivatalos távollétem miatt ezúttal többnyire a jegyzőkönyvekből követtem végig ennek a törvényjavaslatnak a bizottsági és a múlt heti plenáris ülési vitáját. Nagyon tanulságos olvasmány volt.
Kiderült belőle az a gyakran visszatérő jelenség, hogy az ellenzéki képviselők sorra megfogalmazták és megfogalmazzák a kételyeiket, az aggályaikat, a félelmeiket ezzel a törvénnyel kapcsolatban, a kormánypárti képviselők és az előterjesztő pedig nagyon tetszetős módon érvel, magyaráz, és azzal vádolja az ellenzéket, hogy olyasmit magyaráz bele a törvényjavaslatba, ami nincs benne. Vagyis az egész törvényalkotási folyamatot áthatja a megfelelő párbeszéd hiánya, és ezt alapvetően a bizalmatlanság okozza.
Miért van ez a bizalmatlanság ennél és persze más törvénytervezeteknél, törvényjavaslatoknál is? Elegendő csak arra gondolnunk, hogy az eltelt három év bizony elegendő olyan tapasztalatot hozott számunkra, amikor rendre azzal kellett szembesülnünk, hogy a megtartott szó, a megtartott ígéret nem következett be, mi több, egyértelműen bevallást nyert az is, hogy itt a kormánypártiak, a korábbi kormányfő meglehetősen becsapta a magyar választópolgárokat és bennünket is. Tehát a törvényalkotást ilyen bizalmatlanságban folytatni nem szerencsés, ezért bizony jobb lett volna ezt a törvényjavaslatot be sem terjeszteni, mert - ez is kiderül a jegyzőkönyvekből - nem tudtak bennünket meggyőzni a kormánypártiak érvei.
De a bizalmatlanságot előidézte és előidézi az is, hogy amit az előterjesztők érvelésként előadtak, azok nem pontosan úgy vagy egészen másképp, vagy sehogyan sem szerepelnek magában a törvény szövegében. Én most nem fogok azokról a témákról beszélni, amelyeket esetleg joggal hiányoltunk a törvényjavaslatból, pusztán azokra a pontokra mutatnék rá, ahol az érvelés és a beterjesztett törtvény szövege nem áll egymással összhangban, és bizony ez talán kellőképpen magyarázza, hogy a mi bizalmatlanságunk azért megalapozott.
Nos, az érvelés első pontja úgy hallatszott, amit a felsőoktatási helyettes államtitkár úr adott elő a bizottsági ülésen, majd ezt részben megismételte az államtitkár úr is itt a múlt héten, a plenáris ülésen, hogy a törvénymódosítást alapvetően indokolta az, hogy a bolognai folyamat megindult, és ennek a felülvizsgálata, az időközben megtapasztalt problémák korrigálása indokolta ezt a törvényjavaslatot.
Nos, egyrészt a bolognai folyamat generális felülvizsgálata nem történt meg a felsőoktatásban, de ha meg is történt volna, ez a törvényjavaslat a mindennapokban tapasztalt problémákra, hibákra semmiféle választ nem ad. Tehát a bolognai folyamat önmagában ezt a törvényjavaslatot nem indokolja. Most nem sorolom azokat a problémákat, amelyeket a bolognai folyamat az elmúlt három és fél évben feltárt, hiszen nem tárgya ennek a törvényjavaslatnak. Csak jelzem, a valós problémákra nem adott választ.
A másik fő érvelése az államtitkár úrnak a rendre visszatérő, a minőségre való hivatkozás, de ugyancsak a felsőoktatási helyettes államtitkár úr is többször utalt arra, hogy ezzel a törvénymódosítással a felsőoktatás minőségét kívánják karbantartani és fejleszteni. Nos, ezt a célt szolgálhatná például az, hogy az akkreditáció korábbi nyolc évét a tervezet értelmében öt évre csökkenti. Az ötévenkénti akkreditáció valamelyest ugyan talán szolgálhatná a minőséget, de azért jó azt világosan látni, hogy a felsőoktatás éppen a bolognai rendszer következtében háromciklusúvá vált: egy hároméves alapképzés, egy kétéves mesterképzés és egy hároméves doktori képzés következtében ez összesen nyolc. Tehát egy folyamat közben időről időre, ötévenként más struktúrában megjelenő akkreditáció, nem hiszem, hogy a minőséget szolgálja, nem beszélve arról, hogy egy akkreditációs eljárás pont az oktatástól és a kutatástól vonja el, mégpedig nagyon jelentős időtartamra az oktatókat.
(20.00)
Aki már végigcsinált ilyen felsőoktatási akkreditációt belülről, az tudja, hogy fél éven keresztül ott megszűnik mindenféle fejlődés, önképzés, kutatás, konferenciára járás, olyan iszonyatos munkát jelent az akkreditáció. Tehát áttételesen azt kell hogy mondjam, hogy a sűrűbben megvalósított akkreditáció nem fogja a minőséget szolgálni.
A minőséget szolgálná az előterjesztő szerint a Magyar Akkreditációs Bizottsággal kapcsolatos változtatás is, amit ez a törvény hoz. Bizony, itt is komoly aggályaink vannak. Egyrészt azáltal, hogy a Magyar Rektori Konferenciának szán sokkal nagyobb szerepet, ők adnák a csökkentett létszámú MAB-testület nagyobb létszámát, amit a Magyar Tudományos Akadémia elnöke joggal úgy kifogásolt, hogy ez egy önakkreditációvá válhat, én akkreditállak téged, te engem, és a minőséget ez bizony egyáltalán nem szolgálná.
De ugyancsak nemhogy szolgálja a minőséget, hanem minőség ellen hat a törvényjavaslatnak a talán legtöbbet vitatott és legsarkalatosabb módosítása, amelyben vállalkozói közintézménnyé lehet alakítani az egyetem egyes szervezeti egységeit. Nos, elég sok nemzetközi példa, publikáció bizonyítja, hogy a vállalkozói közintézménynek semmi köze nincs a minőséghez. Amihez köze van, az az, hogy a pénzekkel jobban lehet gazdálkodni, de hogy a felsőoktatás minősége ettől jobb lesz, az semmilyen módon nem bizonyított.
Ugyanakkor a vállalkozói közintézménnyé szervezést nem az egész egyetemre, értelemszerűen, hanem annak egyes szervezeti egységeire vonatkoztatja a törvényjavaslat, de ebből kiveszi az alaptevékenységet, azaz az oktatást. És itt kifejezetten különös veszélyt lát az egészségügyi felsőoktatás abban, hogy egyes szervezeti egységek vállalkozói közintézményekké válhatnak, kivéve az oktatást - a kutatást nem sorolják ide -, és ahogy fogalmaznak az egészségügyi felsőoktatás szakemberei, ez bizony azt jelenti, hogy a betegellátás, ami hasznot hozó tevékenység, majd megy a vállalkozásba, és az oktatásban lényegében arra marad lehetőség, hogy papírról, filctollról vagy esetleg krétáról döntsenek.
Hát bizony, minőségellenes az a passzus is, amely a 8. §-ban, de hogyha tévedek, bocsánat… Nem, a 12. § (3) b) bekezdésében azt mondja, hogy “vállalkozói közintézetté történő átsorolást kezdeményezhet, ha…”, és nagyon sok mindent fölsorol, hogy mikor, és itt van az, hogy például, “ha a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatóinak aránya eléri az intézményi hallgatói létszám ötven százalékát, és - továbbá - a költségtérítéses hallgatók legalább tíz százaléka külföldi állampolgárságú hallgató”. Itt látszik világosan, hogy ha 50 százaléknál több a költségtérítéses hallgató, akkor ott igen nagy lesz a bevétel, és vélhetően radikálisan fog csökkenni a színvonal. A mai felsőoktatásunknak is az egyik legnagyobb dilemmája, hogy nagy pénzért felvesz olyan hallgatókat, akik sokkal kisebb tudásúak, a jómódú szülők tudják szponzorálni az ő tanulmányaikat, az egyetemek pedig rá vannak szinte kényszerítve, hogy ezeket a hallgatókat ott tartsák, mert különben nem tudnának működni.
Ezek a felsorolt példák bizony azt mutatják, hogy a minőséghez a vállalkozói közintézménynek semmi köze, meg az egész törvényjavaslatnak. Itt valami másról van szó, amit a kormánypártiak persze úgy mondanak, hogy korszerűség meg felzárkózás és egyebek.
Az érvelés és a viták során elhangzott az is, hogy több ellenzéki képviselő megjegyezte, hogy növekvő bürokráciát feltételez ez a törvényjavaslat. Erre az oktatási bizottságban a helyettes államtitkár úr úgy reagált, hogy növekvő bürokráciáról csak akkor van szó, hogyha vállalkozói közintézménnyé szerveződik egy egyetem. Ezt tegyük félre, most ne beszéljünk a vállalkozói közintézményről; nézzük csak azt, hogy az egyetemekre, a felsőoktatási intézményekre milyen adminisztratív terheket rak, illetve erősít meg ez a törvénymódosítás.
Szó van arról, hogy az egyetemeknek szervezeti és működési rendet kell kialakítani - ez eddig is volt -, minőségbiztosítási szabályzatot kell írni, intézményfejlesztési tervet kell alkotni, minőségfejlesztési programot kell alkotni, mi több, ezeket évente át kell tekinteni, erről jelentést írni. Kedves kormánypárti képviselők, nem tudom, tisztában vannak-e azzal, hogy ahhoz, hogy egy felsőoktatási intézmény ezeket az adminisztratív kötelezettségeit teljesíthesse, két dolgot tehet: vagy oktatókat bíz meg ezzel a feladattal, akik ahelyett, hogy oktatnának, kutatnának, fokozatot szereznének, minőségfejlesztési programokat írnak, vagy fölvesz olyan, úgymond, szakembereket, akik ezeket a programokat meg tudják írni, ezáltal az egyetem szűkös költségvetéséből adminisztratív foglalkoztatásra fordít.
Egyetlenegy példa nincs arra, hogy amióta az oktatásban megjelent a minőségbiztosítás rendszere, és a közoktatás is minőségfejlesztési programokat és minden egyebet köteles írni, egyetlenegy olyan bizonyíték nincs, hogy ettől az oktatási intézményekben folyó munka lényege, az oktatás, a nevelés vagy a kutatás jobb minőségűvé vált volna. Jól tudjuk, hogy a minőségfejlesztési programok, ezek a rendszerek növelik az adminisztrációt, de a munka lényegét egyáltalán nem javítják.
Az államtitkár úr nem ért velem egyet. Nem baj, mi bizony így látjuk. Bizonyítsa be, hogy ahol jól működő vagy gyönyörűen kipipált minőségfejlesztési programok vannak, ott érezhetően jobbá… Nem zárja ki, de nem garantálja, ugyanakkor fölösleges terheket rónak bizony az intézményekre.
További vitatható és bizonytalan eleme a törvénymódosításnak a kutatóegyetemekre vonatkozó 1. §. Az, hogy kutatóegyetemek legyenek, önmagában lehet egy minőséghúzó, minőségjavító tényező, nem is vitatnánk ezt a célt, támogathatónak is tartanánk, ha… De megint itt van ez a “ha”, ami a bizonytalanságunkból, vagy ha úgy tetszik, a bizalmatlanságunkból adódik.
Az oktatási bizottsági ülésen azt kifogásoltam, hogy nem tudjuk, hogy milyen módon, milyen kritériumok szerint, milyen előnyökkel jár majd a kutatóegyetemi státus. Akkor a helyettes államtitkár úr - majdnem szó szerint tudom idézni - azt mondta, hogy elkészült a kormányrendelet, akár a holnapi napon megküldi. Ez volt október 21-én. Ma órákat foglalkoztak azzal a munkatársaim, hogy megpróbálják ezt a kormányrendeletet megszerezni. Olyan választ kaptak - de igen, államtitkár úr -, olyan választ kaptak a felsőoktatási részlegtől, hogy nincs kész, de két napon belül megküldik. Azóta két hét telt el, erről a kormányrendeletről, hogy mit tartalmaz, értesítést, tájékoztatást nem kaptunk, az OKM honlapján nem érhető el, vagyis nem tudjuk, nem ismerjük a kritériumokat.
Biankó kellene azt mondanunk, hogy jó vagy rossz a kutatóegyetemi elgondolás, holott sarkalatos kérdése a magyar felsőoktatásnak, egyáltalán rámutat arra a rossz jogalkotási gyakorlatra is, amely a berendezkedésünkből adódik - ettől még persze rossz -, hogy iksz esetben fordul elő, hogy törvényekről úgy kell véleményt mondanunk, hogy a mögöttes tartalmat, a részleteket nem ismerjük, pedig nagyon jól tudja mindenki, hogy az ördög a részletekben rejlik. Miért higgyük el csak szóra, hogy a kutatóegyetemekkel kapcsolatban minden rendben van, amikor ezeket a részleteket nem tudjuk? Nem tudjuk ezért támogatni. Érdemes lenne megvárni azt, hogy együtt lássuk a részletet, és akkor van miről vitatkozni, így önmagában bizony nincsen. Már csak azért sem, mert kutatóegyetemekről szól a törvényjavaslat, holott éppen a sokszor hivatkozott Európai Felsőoktatási Térség által kiadott irányelvek nem az egyetemeket emelik a kutatóegyetemek rangjára, hanem projekteket vagy különböző szervezeti egységeket.
Nem ad választ a törvény arra, hogy mi történik azzal az egyetemmel, ahol három szak kiválóan teljesít, kettő pedig nem. Nem ad számot arról, hogy milyen módon lesznek külön finanszírozva ezek az egyetemek. A válaszban annyit kaptunk, hogy majd valamilyen pályázatok útján. Ez így elfogadhatatlan, megfoghatatlan, nincs hozzá költségvetési forrás, holott anélkül értelmezhetetlen.
Végül is azt kell látnunk, és ez megint csak növeli a bizalmatlanságot, a jogos bizalmatlanságot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az ellenzék képviselői részéről, hogy ismét csak azt tapasztaljuk, hogy egy komoly, konszenzuson alapuló felsőoktatási fejlesztési stratégia nélkül terjeszt be rendre hol egy-egy képviselő, hol a kormány olyan fontos módosításokat, amelyek az oktatás jövőjét meghatározzák.
(20.10)
Nem a mi megállapításunk, az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a 2005-ös felsőoktatási törvényt nem előzte meg egy kiérlelt felsőoktatási stratégia. Ezeket hiányoljuk a törvény mögül, és úgy látjuk, hogy enélkül nincs miről vitatkozni. (Taps a Fidesz soraiban.)
