ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Azt hiszem, ön is visszaemlékezik arra, amikor 2007-ben, 2008 elején a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató civil szervezeteknek is akkreditáción keresztül kellett esniük. Ma nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unión belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának a nagyságrendje 37-40 százalék körül mozog. Magyarországon volt olyan időszak, amikor ez 14 százalék volt. Volt egy csodálatos cél, hangzatok szólamokkal, hogy Magyarországnak is el kellene érni ezt a szintet. Tudja, jelenleg hol tart?
Amikor az akkreditáció akkor, annak idején megszületett, és kötelezték a civil szervezeteket arra, hogy akkreditáltassák magukat, akkor közel 17 ezer embernek szűnt meg a munkahelye. Katasztrofális! Ennek ellenére az az 52 milliárd forint, ami kormányzati rendelkezésre állás megvolt, elfogyott, és általában azok a civil szervezetek, amelyek akkreditáltatták magukat, használták fel a 360 százalékos támogatási rendszert. Egyszerűen döbbenetes volt egyébként. Számos példát tudnék önnek hozni, és számos kérdést fel is tudnék tenni ezzel egyidejűleg.
Balgaság lenne pont ebben az időszakban a civil szervezetek akkreditációját végrehajtatni. Hatalmas összeg! Nincs civil szervezet, amelynek forrása lenne, hisz le vannak rongyolódva - elnézést -, nincsenek költségvetési forrásaik, pályázati rendszereket építettünk be. Elnézést, a pályázatnál lehet hosszú távon gondolkodni? Ugye, hogy nem lehet, ezt ön is nagyon jól tudja.
De ugyanilyen kérdés, ha a munkáltatót kényszerítem akkreditációra. Éveken keresztül működött - azt hiszem -, nagyon sok olyan támogatási rendszer fogalmazódott meg akár gazdasági területen is, hogy ha valaki megváltozott munkaképességűt foglalkoztat, akkor az adóját hogyan írhatja le, meg egyéb ilyen, számos kedvezmény volt. Most rá akarjuk kényszeríteni akkreditációra még őket is, amikor még talán az egészséges embereket sem tudják foglalkoztatni? Mert jelen pillanatban a magyar gazdaság abban az állapotban van, hogy nem munkahely-növekedésről beszélünk, hanem a munkanélküliségi ráta további növekedéséről, sőt mit több, az elemzések szerint még a 2010-es évet ez teljes egészében végig is fogja kísérni.
Egyetlenegy példát szeretnék én erre mondani, nagyon tanulságos.
(19.20)
A múlt héten volt KEK-ülés Bukarestben, ahol a munkaügyi bizottság együttes ülést hajtott végre. Egy lengyelországi képviselő mondta el a témakör vitája során - itt kimondottan munkaügyi kérdésekről volt szó, hatékonyságnövelésről, foglalkoztatásról -, hogy az országát is érintő válság körülményei között Lengyelországnak hogyan sikerült elkerülnie a térség számos országát sújtó nagyobb megrázkódtatásokat. Ennek elemei között a következő érdemeket kell kiemelten kezelni: konzervatív és szigorú bankrendszer, a lengyel valuta leértékelése - nem azt mondom, hogy a magyar forintot is le kellene értékelni -, 2007-ben adócsökkentést hajtottak végre; nagy a belföldi piac, hisz a 38 milliós népesség jelentős vásárlóerőt biztosít. A válságellenes intézkedések részeként sor került a munka törvénykönyvének módosítására, egyszerűsítésére, az egyablakos rendszer kialakítására. Tehát számos dolgot tettek meg és léptek meg, nem nehezítették a civil szervezetek vagy a munkaadók tevékenységét, hanem tovább csökkentették a terheiket annak érdekében, hogy minél erőteljesebb legyen a foglalkoztatás.
A felszólaló kitért az ötéves EU-tagság során elért eredményekre, és ezen belül is a jól kihasznált lehetőségekre. Amikor infrastrukturális, strukturális, kohéziós alapokat használunk fel, akkor nagyon erőteljesen megnézték, hogy annak valóban munkahelynövelő, gazdaságélénkítést növelő hatásai vannak-e, és nem kerül-e többe esetleg, ha azt a beruházást végrehajtják, mint ha azt az eredeti állapotot hagyták volna meg, mint amiből a beruházás elindult. Tehát nagyon komolyan megfontolták, milyen nagyberuházásokat hajtanak végre annak érdekében, hogy az ne többletköltségbe kerüljön az országnak, hanem adott esetben hasznot hozzon. Azt hiszem, hogy nekünk is elsődlegesen pontosan ezekben a célokban kellene gondolkodni.
A vitában is elhangzott, hogy ráadásul lecsökkent a megváltozott munkaképességűek támogatási nagyságrendje ebben a költségvetésben - 42 milliárd forintra csökken, ha jól tudom; Ildikó, erősíts meg, légy szíves, ugye 42 milliárdra (Bernáth Ildikó: Igen.) -, innentől fogva még az a 8 százalék sem lesz foglalkoztatva, ha még ilyen nehézségekkel próbáljuk megtűzdelni az esetleges foglalkoztatásokat, hanem le fog csökkenni 4 százalékra. Pont most, amikor ésszerűsíteni, egyszerűsíteni kellene, a logikus sorrendeket összerakni és a támogatási rendszereket úgy kialakítani, hogy valóban ösztökéljen a foglalkoztatásra, akkor beépítünk olyan rendszert, aminek láttán mindenki azt fogja mondani, hogy ez nekem költségbe kerül, köszönöm szépen, nem kérem. Mert ki fogja neki biztosítani azt, hogy tartós munkahely biztosítása mellett hosszú távon ezt a forrást meg fogja kapni? Senki az égadta világon.
A másik: ahogy elmondtam, rengeteg pályázati rendszert iktatunk be, mert nincs rá forrás, forráshiányos a költségvetés, innentől fogva senki nem fogja igénybe venni, mert a tartóssága egyszerűen nincs garantálva, és ha a tartóssága nincs garantálva, akkor onnantól fogva még csak pályázni se fognak azokra a pályázati lehetőségekre, amelyeket a költségvetés ezen a területen megpróbál biztosítani.
A másik: én ódzkodnék attól, hogy civil szervezeteket is próbáljunk meg olyan uniós szabványok meg előírások szintjére emelni, amiben az európai civil közösségek ha önmaguk próbálnak meg hatékonnyá válni, akkor ne próbáljuk az ő tevékenységüket még egy akkreditációval agyonterhelni, mert onnantól fogva azt mondják, hogy köszönöm szépen, ha nem becsülték meg, amit idáig csináltam, akkor ezután nem fogom csinálni. Ha még nekem kell fizetnem ezért, és a saját civil imázsomat és a tevékenységemet nem köszönik meg, hanem még további fizetségre ösztökélnek, akkor onnantól fogva be fogja fejezni, és azt mondja, amit eddig csináltam, nagyon sajnálom, úgy néz ki, hogy kárba vész, mert nem tudja a kormány, az állam a maga részéről megbecsülni.
Én tehát sokkal jobban megfontolnám ezeket a dolgokat. Ahogy Velkey Gábor és Bernáth Ildikó is elmondta: nem biztos, hogy ezt most kellene megtenni. Azt hiszem, ezen sokkal jobban el kellene gondolkodni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
