DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Kezdeném az érettségi kérdésével. Azt hiszem, ez tényleg egy kulcskérdés, és minden azon problémával, amit akár az előterjesztők, akár az államtitkár úr felvetett, mélységesen egyetértek. Tényleg nagyon nagy probléma van a hallgatók, a felsőoktatásba bejövő hallgatók felkészültségét illetően. Kérdés az, hogy a megoldás irányába ez mennyire visz előre.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hadd értsek egyet önnel abban a tekintetben, hogy az egyik legfontosabb kérdés abból a szempontból, hogy a felsőoktatás milyen színvonalat tud megkövetelni, nos, itt kulcskérdés a finanszírozás. Addig, amíg normatív finanszírozás működik, és a felsőoktatási intézmények abban érdekeltek, hogy minél több hallgatót benntartsanak a rendszerben, és ha kell, akkor akár négyökrös szekérrel is vonszolják a világhírnév felé, nos, mindaddig komoly szakmai követelményeket nehéz lesz érvényesíteni. Mert lehet, hogy vannak sokan az oktatók közül, akik szívük szerint azt mondanák, hogy már most kirúgjuk erről a vizsgáról ezt a gyereket, mert nem tud semmit, de akkor majd kap egy-egy jelzést a dékántól, vagy akár a rektortól is, hogy ne őrüljetek meg, mert ez az évfolyam kiürül, és akkor nem lesz pénzünk. Ez a legnagyobb probléma, hogy a finanszírozási rendszeren belül több pillért kellene felállítani.
Államtitkár úr azt mondta, hogy a hároméves megállapodás ebbe az irányba vezet. Én ugyan a hároméves megállapodásban sem véltem felfedezni ezeket az elveket, lehet, hogy ez az én figyelmetlenségemnek tudható be, de azért azt mégis szögezzük le, hogy a jövő évre vonatkozó költségvetésben úgy, ahogy van, felrúgják ezt a hároméves megállapodást. Tehát gyakorlatilag minden jó szándék mellett is azt kell mondani, hogy sutba került, nincs a jövőre nézve ebből a szempontból relevanciája.
(22.00)
Ha a versenyt akarja ön említeni mint fontos szelektív tényezőt, akkor nézzük meg, hogy melyek ma a legkeresettebb szakok. Nem akarok senkit megbántani, ezért nem fogok konkrét szakokat megnevezni, de egy dolgot hadd említsek. Ma a legkeresettebb szakok véletlenül sem azok, amelyek a legkomolyabb, a legnagyobb szakmai felkészültséget igénylik. (Arató Gergely: Nemzetközi kapcsolatok.) És a kommunikációs szak is. (Arató Gergely: Már régóta nem.) Minden intézményben van kommunikációs szak, tisztelt államtitkár úr. De mellékesen megjegyzem, sem a matematika, sem a biológia, sem a fizika, sem a kémia - csak néhány olyan tárgyat mondok, amelyik mégiscsak elég komoly szakmai felkészültséget igényel -, valahogy ezek a tárgyak és a hozzájuk kapcsolódó szakterületek nem tartoznak a legkeresettebb szakok közé. Azt hiszem, önmagában ez a bűvös mondat, hogy a verseny majd eldönt sok mindent, nem fog menni.
Tiszteletteljesen azt hadd javasoljam, hogy ha már rangot akarunk adni akár a diplomának vagy értékes szakmai felkészültségnek, már többször elmondtam, elmondom még egyszer a parlamentben, az államnak is vannak eszközei, ahol lehet, tegye meg a saját szakterületén. Hadd mondjak néhány példát! Amennyiben köztisztviselői vagy éppen jogászi pályán, bírókra és ügyészekre gondolok, nem az ügyvédekre, mindazon területeken, ahol az állam alkalmazásában vannak felsőoktatásból kikerült személyek, ott igenis mondjuk ki azt, hogy a diploma minősítése kulcsfontosságú pályázatoknál a rangsor szempontjából. Mert ma nincs ilyen, államtitkár úr, sehol nincs ilyen. A bíróságokon sincs, a köztisztviselői karnál sincs ilyen. Lehet, hogy gyakorlatot kérnek, és még sok mindent, de nincs meg a rangja. Ez hosszú távú dolog, nem vitatom, csak valahogy el kellene indulni.
A másik dolog, amit megfontolásra javasolnék, hogy feltétlenül célszerű-e csak és kizárólag abba az irányba tájékozódni, amit úgy hívunk, hogy emelt szintű érettségi. Volt a magyar felsőoktatásba való bekerülésnek egykoron egy olyan gyakorlata, ami egyidejűleg teljesítette az érettségit és az egyetemre való bekerülés feltételeit. Ezt úgy hívták, hogy közös érettségi és felvételi. Semmiben nem különbözik gyakorlatát tekintve a mostani emelt szintű érettségitől, mert egyidejűleg letudta a hallgató azt is, ezt is. Abban volt a különbség, hogy két eltérő pontozással történt az elbírálás, az egyiket igazították úgymond az érettségi követelményéhez, a másikat egy magasabb pontozással a felvételi követelményéhez.
Tisztelettel azt javaslom, fontoljuk meg inkább ennek a logikáját, mert az emelt szintű érettségivel kapcsolatban is vannak olyan típusú dilemmák, amit nagyon nehéz ma jól feloldani. Az egyik többek között az, pénzügyi vonzata is van, ne felejtsük el, hogy egyik oldalról a pedagógusnak kötelezettsége felkészíteni emelt szintű érettségire a diákot, a másik oldalon viszont nincs minden pedagógusnak joga emelt szintű érettségiztetésben részt venni, csak annak, akik különböző, mondjuk azt, tanfolyamokat elvégzett. Na most, ebből az következik, hogy az emelt szintű érettségi napi lebonyolításához össze kell állítani bizottságokat, ha kell, utaztatni kell embereket, nem kevés összegért. Azt gondolom, pénzügyi megfontolásokból is olcsóbb és egyszerűbb ezer nem tudom, hány közoktatási intézmény helyett, ahol emelt szintű érettségit kell lebonyolítani, ahhoz a 60-70 felsőoktatási intézményhez telepíteni egy közös felvételi-érettségi eljárási metodikát, mert olcsóbb és célravezetőbb is lehetne. Meg kellene fontolni ennek a felvetésnek az ésszerűségét.
A másik dolog, amit kicsit, sőt nagyon furcsának találok: a pedagógus-továbbképzésben az önképzést fontosnak kell tekinteni. Ezzel egyetértek, csak sajnos nem életszerű. Nem életszerű, mert jelen helyzetben, ha megnézzük a pedagógustársadalmat, azt látjuk, hogy majdhogynem az éhkoppon vannak. Nagyon gyatra a fizetésük. Aki teheti és tudja, az egyéb kiegészítő jövedelmek után kutat. Nem önképzésre tudja fordítani az idejét. A másik dolog, hogy éppen a jövő évi költségvetésben kívánják megkurtítani azokat a lehetőségeket, amelyek többek között vagy a pedagógusok továbbképzésére, vagy a pedagógusok könyvvásárlására vonatkoznak. Akkor kérdezem, hogy lesz ebből önképzés. Jó lenne összhangba hozni, ha már a költségvetésben ezt javasolják, hogy a másik oldalon mit lehet vagy mit nem lehet tenni.
Az önkormányzatok mint fenntartók szerepéről és jogi lehetőségeiről, az itteni jogi dilemmákról vagy anomáliákról már volt szó, ezt nem kívánom részletezni. Viszont egy dolgot szeretnék azért megjegyezni, egyetértvén azzal, amit Velkey képviselő úr is mondott, hogy abban az esetben, ha egy intézmény, főleg a fenntartó részéről megfogalmazódik egy olyan szándék, hogy valamilyen más irányba mozduljunk el, főleg, ahogy önök szokták mondani, a piac irányába legyen nyitottabb és így tovább, akkor nem biztos, hogy ez átjárható. Hadd mondjak néhány konkrét példát! Debrecenben is volt arra példa, amikor az önkormányzat azt mondta, hogy különösen a szakképzési intézmények tekintetében menjünk el abba az irányba, hogy nemzetközileg elismert érettségi bizonyítványt tudjanak adni. Ez azóta már beindult, de elsőre nem feltétlenül fogadták kitörő lelkesedéssel az adott intézményben, mert az erre való átállás számos nehézséggel és nyűggel jár, ezt nem vitatom. Ma már nincs ezzel probléma, de ha felvetés szintjén, életszerűen közelítünk egy kérdéshez, jó, ha látjuk azt, hogy számos esetben egy kialakult gyakorlat sokszor el is kényelmesíthet egy-egy testületet. Nem akarok ezzel senkit megbántani, csak lássuk be, hogy ez a lehetőség is fennáll.
A már elfogadott, a kormány által is támogatott paragrafussal kapcsolatban engedtessék meg azt a megjegyzést tenni, hogy ez továbbra is elég komoly baklövés, mert lehet ugyan azt mondani, hogy a szabálysértési tényállás megfogalmazása megteremti a lehetséges büntethetőséget, de továbbra is ott van az a komoly probléma, hogy a büntetőjognak minden egyes szegmense normatív kell hogy legyen, és a szabálysértések esetében is ennek kell érvényesülni. Továbbra is fenntartom azon álláspontomat, hogy ahány intézmény, annyiféle helyi házirend és szmsz készíthető. Innentől kezdve pedig, ha az egyik intézményben az a szörnyűséges dolog lesz a házirendben, hogy sáros cipővel lép valaki az iskolába, a másikban meg az a tilalmas, hogy lóháton ne menjenek, akkor ez nehezen összevethető, és normatív alapon, jogilag értelmezhetetlen helyzeteket teremt.
Sokkal helyesebbnek tartanám azt, ha ez nem a közoktatási törvénybe kerülne bele, még egyszer mondom, ennek szabályozási helye alapvetően nem itt van. És ezzel, meglátásom szerint, nem teremt meg jogi lehetőséget, még akkor sem, ha most azt mondják, hogy ezt már elfogadták, és nem kell vele foglalkozni. Ha egy rossz jogszabályt elfogad a parlament, igenis kell vele foglalkozni, és azt gondolom, hogy ez rossz jogszabály.
Köszönöm szépen.
