BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a vezérszónoki kör során részletesen ismertettem képviselőcsoportunk álláspontját, ugyanakkor néhány szempontot még egyszer ki kell emelni annak érdekében, hogy továbbfolytathassuk a diskurzust a jövendő nemzeti környezetvédelmi programmal kapcsolatosan. Az akkori felszólalásomat úgy zártam, hogy alapvetően a most induló hatéves nemzeti környezetvédelmi programban megfogalmazott célokkal egyetértünk, azokat alapvetően támogathatónak is nyilváníthatjuk, ugyanakkor hozzá kell tenni azt, hogy ennek a beágyazottsága és az összkormányzati szinten történő végrehajtása korántsem biztosított.
Akkor kiemeltem egy idézetet ebből a programból, amelyet szeretnék most megismételni. Maga a program a következőképpen taglalja az esélyeket erre vonatkozóan: a legnagyobb baj az, hogy Magyarországnak nincs átfogó, hosszú távú, széles körű társadalmi és politikai konszenzuson nyugvó jövőképe, amelynek környezeti dimenziója, a társadalmi-gazdasági folyamatokba történő beágyazottsága egyértelmű alapot vagy legalább kiindulási pontot jelentene a program számára a jelenlegi helyzet és a jövőkép összekapcsolásához.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, államtitkár úr, továbbra is ez az alapvető problémánk, hogy nem látjuk ezt az összekapcsolódási pontot a jelenlegi helyzet és a jövőkép tekintetében. Annál is inkább, mert az elmúlt egy hétben is azon törvényjavaslatok általános, illetve részletes vitájának tapasztalatait leszűrve, amelyekre sor került a tegnap esti időszakban is, az mondható, hogy a napi cselekedetek, kormányzati vagy kormánypárti cselekedetek ellentétesek a nemzeti környezetvédelmi programban megfogalmazott célkitűzésekkel. Ezek közül csak néhányat említenék. Továbbra sem került nyugvópontra a hazai vasúti közlekedés prioritásának biztosítása a közúti közlekedéssel szemben, holott a vasúti közlekedés kevésbé környezetszennyező. Az elmúlt alkalommal utaltam arra, hogy az elmúlt hat esztendőben összességében 30 százalékkal növekedett meg a közlekedésből, a közúti közlekedésből származó szálló por mennyisége, amely jelentős mértékben befolyásolja negatív szempontból a kisgyermekek és idős emberek egészségi állapotát, amely áttételesen jelentősen megnöveli a költségvetési kiadásokat ezen a soron.
Említést tettem arra vonatkozóan is, hogy a bányatörvény módosításával kapcsolatosan volt egy elképzelés azt illetően, hogy a teljes termálvízvagyonra vonatkozóan koncesszió kerüljön meghirdetésre. Szerencsére a szakpolitikai egyeztetések és a bizottsági munka, albizottsági munka során sikerült megtalálni azt a kompromisszumot, amely nem lehetetleníti el a villamosenergia-célú hasznosítását a mélységi termálvízkincsnek, ugyanakkor lehetőséget biztosít arra a továbbiakban is, hogy az önkormányzatok hozzá tudjanak férni, és fűtési céllal tudják azt hasznosítani, ezáltal jelentős mértékű fosszilis primer energiahordozó kiváltását biztosítva.
Szóltam én akkor is arról a problémáról, amely továbbra is itt feszül a parlament padsorai között a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatosan. Továbbra is az látszik, hogy a kormánypárti képviselők által beterjesztett javaslat csak árapasztási tevékenységben gondolkodik a Tisza-völgy újraszabályozásában, míg a nemzeti környezetvédelmi program, a most induló is ezzel ellentétesen vízvisszatartási funkciót, illetve tájhasználatban történő változást is szeretne elérni.
Tehát összességében azt kell kimondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy összhangot kellene teremteni az elkülönült ágazati érdekeket képviselő szakpolitikák között, mert ha erre nem kerül sor, akkor hiába vannak a parlament által általános támogatottsággal elfogadott irányelvek, stratégiák, azoknak a napi döntéshozásban való megjelenésükre vajmi kevés esély van.
Utaltam már egy korábbi napirendi pontnál arra, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács jelentése is bekerült általános vitára - tárgysorozatba-vételt követően fogjuk tárgyalni a következő héten, a bizottságok már részben meg is tárgyalták -, amely egy négypárti beadványként került benyújtásra. Említettem, hogy Szili Katalin volt házelnök asszony is az aláírók között van, illetve a szocialista képviselőcsoport frakcióigazgatója is ott található az aláírók között, Ékes József képviselőtársam is a mi képviselőcsoportunk részéről.
Ez az anyag is kiemeli ezt a problémakört, méghozzá a következőképpen: jelenleg egyetlen olyan széles körben egyeztetett és elfogadott stratégia, program vagy terv sincs, amely a fenntarthatóságot a környezet és a fejlődés kérdéseinek mélyreható és sokoldalú összefüggésében kezelné. Nincs sem politikai akarat, sem kormányzati cselekvés.
Súlyos szavak ezek. Ehhez szeretnénk csatlakozni a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja részéről. Éppen ezek az indokok azok, amelyek a továbbiakban sem teszik támogathatóvá az egyébként céljaiban jó, átgondolt nemzeti környezetvédelmi programot, mert nem látjuk a garanciát arra vonatkozóan, hogy a megvalósítás során lesz is ebből valami. Pedig csak egy ilyen átfogó, a kormányzati munkában minden minisztérium vonatkozásában megjelenő stratégia tudja kedvező irányba vinni a megelőzési munkát, azt a megelőzési munkát, amely meg tudja akadályozni a kedvezőtlen környezeti változási folyamatokat.
A cél az lenne itt is, hogy a társadalom valós igényeinek a kielégítésére összpontosítsunk, és ne a fejlesztési politika, a nem kellőképpen átgondolt fejlesztési politika által generált igényekre, hogy arra jelentkeznek a közösségek és magánszemélyek pályázóként, amire a pályázat kiírásra került, nem feltétlenül arra, amire éppen az adott személynek vagy az adott közösségnek a legnagyobb igénye lenne. Ez azért van, mert az ágazati politikák közötti összhang megteremtése nem történik meg a környezettudatosság szellemisége alatt.
Mondok néhány példát. Össze kellene egyeztetni a vízkormányzás, a vízkészlet-gazdálkodás és a tájgazdálkodás szükségleteit.
(12.00)
Erről szólt egyébként a Vásárhelyi-terv törvény továbbfejlesztéséről szóló vita is.
Az építésgazdaságnak anyagfelhasználás szempontjából energiatakarékos és környezetkímélő technológiákat kellene alkalmaznia, és ehhez a szükséges jogszabályi, finanszírozási, koordinációs hátteret is meg kellene teremteni. De itt kell megjegyezni azt is - ami már a most lezárult 6 éves nemzeti környezetvédelmi programban is hiányosságként került megállapításra -, hogy az építési, bontási hulladékok kezelésére, újrahasznosítására vonatkozóan nincs meg az a szükséges koordináció, amely az Európai Unió előírásainak megfelelő mértékű, hányadú újrahasznosítást tudna ezen a területen elérni; pedig azt is világosan kell látni, hogy a lerakókba kerülő hulladéknak mintegy 25-30 százaléka építési törmelék, építési hulladék, amelynek az újrahasznosításával meg lehetne hosszabbítani a lerakók élettartamát, egyrészt. Másrészt pedig az egyébként jelentős környezetkárosító alapanyagiparnak az alapanyagigényét is lehetne csökkenteni, már ami a frissen, újonnan kibányászott alapanyagokra vonatkozik. Tehát a tájgazdálkodás, az erőforrás-gazdálkodás szempontjából különös figyelmet kellene fordítani erre a területre.
A korábbi felszólalásom során említettem, hogy az egyik rákfenéje a hazai gazdaságnak és környezetpolitikának az energiafelhasználásunk környezetében van. Még néhány adatot szeretnék ismertetni a korábbiakhoz képest. 1992-ben az importfüggőségünk még korántsem volt akkora, mint manapság. Akkor a primer energiafelhasználásunk 50-50 százaléka származott hazai primer energiából és importenergiából. 2007-re ez az arány felborult, és immáron 63 százaléka az energiának importból származik. Egy dolgot ne felejtsünk el: az ipar vonatkozásában ez idő alatt jelentős átalakulás történt, kényszerű átalakulás, a szocialista nagyipar összeomlott. Tehát az ipar energiafelhasználása jelentős mértékben csökkent. Ennek ellenére az ország energiafelhasználása, primer és végenergia-felhasználása tovább növekedett. Elsősorban a közlekedési kibocsátás mértéke növekedett, ott is a közúti közlekedéssel kapcsolatos kibocsátás, amelynek nagyon komoly környezetkárosító és egészségkárosító hatása van, míg emellett jelentős növekedés történt az épületek vonatkozásában, amelyekben élünk, amelyekben dolgozunk.
Ha megnézzük azt, hogy az előző 6 éves nemzeti környezetvédelmi program idején milyen eredményeket lehetett elérni az energiatakarékosság és az energiahatékonyság vonatkozásában, akkor azt kell mondani, hogy meglehetősen szerényet. A nemzeti energiaprogram összességében mintegy 0,1 százalékkal volt képes csökkenteni az ország energiafelhasználását, holott éppen ezen a területen van meg a lehetőség arra, hogy a legkönnyebben, legegyszerűbben a legnagyobb mértékű megtakarításokat lehessen elérni; megtakarításokat az energiafelhasználásban, megtakarításokat a szén-dioxid-kibocsátás vonatkozásában, és lehetőséget adnak éppen az épületeink arra, hogy a korábbinál sokkal nagyobb arányban használjunk megújuló energiaforrásokat.
Ezt a hármas célt, a felhasznált energia mennyiségének a csökkentését, a szén-dioxid-kibocsátás mértékének a jelentős csökkentését és a megújuló energia részarányának a növekedését az épületek korszerűsítése vonatkozásában egyszerre tudjuk megvalósítani, tudunk eleget tenni az Európai Unió elvárásainak, ha úgy tetszik, akkor az igazságosság szempontjainak is, mert ezáltal, hogy mi csökkentjük ezeket a kibocsátási értékeket, hozzájárulunk ahhoz, hogy globálisan is mérséklődjék az éghajlatváltozást kiváltó szennyező anyagok légkörbe kerülése. De ennél önösebb érdekeket is kell nekünk nézni: ezáltal jelentősen tudjuk csökkenteni az ország energiakitettségét, 2020-ig akár 40 százalékkal tudjuk csökkenteni az ország földgázigényét, annak a földgáznak az igényét, amely 82 százalékban importból származik.
Fontos kijelenteni azt is, hogy az ezen a területen végrehajtott beavatkozás a nagyon nehéz helyzetben lévő építésgazdaság számára is többletmegrendelést biztosít, és ennek van egy nagyon komoly szociális vonzata is, hiszen az elvégzett beruházás következtében kevesebb rezsiköltséget kell fizetni mind az érintett lakóknak, mind pedig az önkormányzatoknak. Tehát összességében ez egy nyertes-nyertes beavatkozás lenne. Úgy ítéljük meg, hogy a nemzeti környezetvédelmi programban egy kicsit alábecsülik ennek a lehetőségét. Azt indítványozzuk, hogy erre nagyobb figyelmet szenteljenek a szakemberek is, bár tudjuk azt az eddigi együttműködés, parlamenti együttműködés és a tárcaközi munkacsoport, épületenergetikai munkacsoport tevékenységéből is, hogy azért itt a koordinációban még nagyon-nagyon sokat kell előrelépni. Hiszen a korábbiakban jelzett kritikánk e területen is érvényesül, hogy egy nagyon fontos összkormányzati cél, ha úgy tetszik, nemzeti cél szétaprózott formában eljelentéktelenedik a különböző tárcáknál, szükség lenne a szakmai koordinációra, a forráskoordinációra, világos pályázati rendszer fölállítására, a polgárok együttműködési készségének a megnyerésére, hiszen az elmúlt mintegy egy évtized erre nem volt elegendő, nem voltak attraktívak ezek a pályázati kiírások. Ha meg tudjuk nyerni az együttműködési készségüket, amelyet jelentős mértékben befolyásolt az ukrán-orosz gázvita, illetve az energiaköltségek növekedése, akkor egy nagyon átütő, jelentős, építésgazdaságot is élénkítő, tehát belpiacot élénkítő beruházási folyamattal, folyamatos hozzáférési lehetőséget biztosítva a forrásokhoz, tudjuk megújítani az ország épületállományát, és tudjuk csökkenteni az energiafelhasználásunkat. Ezt kellene, azt gondolom, a továbbiakban még erősíteni, kidomborítani és megjeleníteni összkormányzati szinten.
Tehát a célokkal egyetértünk, sajnos a gyakorlat sok tekintetben ellentétes, ezért a bizalom nincs meg a tekintetben, hogy ezt a most induló 6 éves nemzeti környezetvédelmi programot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezen kormányzati hozzáállással végre lehet hajtani, így nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen a türelmét, tisztelt elnök asszony. (Taps a Fidesz soraiban.)
