DR. BRAUN MÁRTON
DR. BRAUN MÁRTON
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Divatos manapság a romakérdést mint a közeljövő legneuralgikusabb társadalompolitikai problémáját bemutatni, de középtávon, illetőleg hosszú távon egészen biztosan a nyugdíjasprobléma legalább ilyen fontos lesz a számunkra, illetőleg a nyugdíjrendszer finanszírozásának a problémája. Ahhoz, hogy az előttünk álló probléma súlyát érzékeltessem, engedjék meg, hogy a tisztelt Ház által nem rég tárgyalt idősügyi nemzeti stratégiából idézzek: Magyarországon 2008 végén közel 2 millió 800 ezer fő részesült nyugellátásban, akik közül mindössze 1 millió 400 ezer volt a saját jogú korbetöltött öregségi nyugdíjjal rendelkező. Az idősek száma az elmúlt negyven év alatt majdnem megduplázódott az Európai Unióban. Az idősek, illetőleg a 60 év felettiek aránya 2010-re eléri a 27 százalékot az Unióban. Az előrejelzések szerint Magyarországon a 65 éven felüliek száma a prognosztizálható 8 milliós lakosságból 2,1 millió, tehát 26 százalék lesz 2050-ben.
Az idősügyi nemzeti stratégia nem beszél a nyugdíjrendszer finanszírozhatóságáról, pedig ha a fenti előrejelzések bejönnek, és fennmarad a jelenlegi 50-55 százalék közötti foglalkoztatási ráta, akkor számításaim szerint mintegy 2-2,5 millió keresőnek kell gondoskodnia a 8 milliós lakosságról. Arról, hogy ez miként történik majd, mi lesz a nyugdíjak jövőbeni forrása, a stratégia nem beszél, ami nagyon nagy hiányosság.
A nyugdíjrendszer finanszírozásának a kihívásaira a jogalkotó az öngondoskodás bevezetésével válaszolt. Megjelent 1998-ban a magánnyugdíjpénztárak formájában az úgynevezett második pillér, majd a nyugdíj-előtakarékossági számlák formájában a harmadik pillér.
Könnyen belátható, hogy ha és amennyiben a prognosztizált demográfiai folyamat lezajlik a jelenlegi foglalkoztatási szint mellett, akkor a nyugdíjrendszer - öngondoskodás ide vagy oda - finanszírozhatatlan lesz. Attól tartok, a foglalkoztatási aktivitás növekedése nem sokat változtat majd a helyzeten. Amennyiben ugyanis az idősek és az aktív korosztályok aránya az előbbiek javára változik, az mindenképpen megnöveli majd az idősek által igénybe veendő szolgáltatások árát, értelemszerűen elinflálva az idősek korábbi megtakarításait, így nyugdíját is. Hadd jegyezzem meg, hogy álláspontom szerint a fenntartható idősügyi politika alapja a gyermekvállalást ösztönző, a családon belüli generációk közötti szolidaritásra épülő családpolitika.
Tisztelt Ház! Az öngondoskodást megtestesítő magánnyugdíjpénztárak működése azonban távolról sem volt problémamentes. Teljesítményük és így hozamaik sem tudtak elszakadni a magyar valóságtól, a tagokat, a befektetőket évről évre kellemetlen meglepetések érték. Távolról sem igazolódott be, hogy a magán-nyugdíjpénztári nyugdíjak magasabbak lennének az államinál. A reálhozam '98 és 2004 között csak 2,1 százalék volt. A 2006. évben 6,5 százalékos átlagos hozamot realizáltak a piacok, mindez ma irigylésre méltó, de ha azt vesszük, hogy abban az évben az infláció pontosan ugyanannyi volt, akkor a végösszeg zéró lesz.
Később kiderült, hogy 2006 még egy jó év volt 2007-hez képest, amikor is két magánnyugdíjpénztár tudta meghaladni a pénzromlás 7,4 százalékos értékét. Tavaly a kötelező magánnyugdíjpénztáraknak és az önkéntes magánnyugdíjpénztáraknak befizetett összeg teljes egészében elúszott a pénzügyi válság és a hibás nyugdíjpolitika miatt.
A kormány ugyanis hibás döntéssel éppen a gazdasági válság idejére időzítette az úgynevezett választható portfólióra áttérést. Az amúgy is mély válságot súlyosbította, hogy a pénztárak sorban eladták a biztonságos állampapírokat, és helyettük a bedőlő tőzsdén részvényeket jegyeztek, az amúgy is ingatag kötvénypiacot is megroggyantotta ez az intézkedés.
Elmondhatjuk, hogy hibás politikai döntés volt a válság kapujában kinyitni a portfólióválasztás lehetőségét. Soha nem látott mélyrepülést produkáltak 2009-ben a magánnyugdíjpénztárak. Azok az ügyfelek, akiknek a pénze növekedési portfólióban volt, különösen nagyot buktak. Nagyok voltak a különbségek azok között a pénztárak között, aszerint, hogy 2008-ban már bevezették a portfólióválasztás lehetőségét, illetve 2009. január után vezették ezt be.
A legrosszabbul az idő előtt váltott kasszák jártak a jelentős részvénykitettségük miatt. 2009-ban a magánkasszák súlyozott hozamátlaga közel mínusz 16 százalék volt, az önkéntes pénztáraké mínusz 11 százalék. Ezen belül a növekedési portfóliót választók vesztesége mínusz 26 százalékos volt.
A képet persze árnyalja, hogy a nyugdíjkasszák vagyona ez évben már növekedésnek indult, és van remény arra, hogy a pénztárak befektetéseinek nominálértéke év végére eléri a válság előtti, két évvel ezelőtti szintet. Így a válság az inflációnak betudható reálveszteség mellett jó esetben két év hozamveszteséget fog okozni a befektetőknek.
Mi garantálja azt, hogy a jelenlegi válság nem ismétlődhet meg? A kormány a fent említett portfólióválasztás mellett még két oldalon nyúlt bele a magánnyugdíjpénztárak működésébe; az egyik a munkáltatói befizetések megszüntetése. A pénztárszövetség szerint a munkáltatói befizetések megszüntetése a pénztárak likviditását teszi kockázatossá, hiszen nem tudnak számolni egy fix, havonta beérkező befizetéssel. Nyilvánvalóan működési tartalékokat kénytelenek így képezni, ami a befektetések hozamszintjét ronthatja.
A másik ilyen beavatkozás az állami nyugdíjrendszerbe átlépés lehetősége volt. Keller képviselőtársam említette, hogy valóban a rendszer bevezetésekor megvolt a választás lehetősége, és nyilvánvalóan az a bizonyos korosztály, mindenki elvégezte akkor a számítást, erre tippelt helytelenül, és megadtuk nekik a lehetőséget, hogy visszatérjenek az állami rendszerbe. De nyilvánvalóan ezt folyamatosan nem lehet fenntartani.
(10.40)
A kormány a hírek szerint az úgynevezett harmadik pillérnek nevezett nyugdíj-előtakarékossági számlákat is meg kívánja szüntetni. Ilyen számlákat a tervek szerint, ha jól tudom, 2011-ig lehetne nyitni, és a kapcsolódó adókedvezmény is megszűnne 2014-től. Ebben a pénztárak érdekérvényesítését láthatjuk, amelyek a NYESZ-ben konkurenciát látnak. Jobbnak tartanám, már amennyiben a kormány az adókedvezmények megnyirbálásában, illetve korlátozásában gondolkodik, célszerűbbnek tartanám, ha célhoz kötnék az adókedvezményt, jelesül a nyugdíj-előtakarékosság valamilyen formájához, és azt már maga a megtakarító döntené el, hogy milyen formában él ezzel a harmadik pilléres befektetéssel, illetőleg a második pillérben a magánnyugdíjpénztárakba való befektetéssel.
Összességében elmondhatjuk, hogy a nyugdíjrendszer reformja nem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket, a tb-kassza folyamatos hiányt mutat a befizetések csökkenése miatt, amit állampapírok kibocsátásával finanszíroz, amely állampapírokat részben éppen a nyugdíjpénztárakkal vásároltat meg.
A második pillér reformja fekszik előttünk, és egyet kell hogy értsek Keller Lászlóval, valóban jobb lett volna egy koncepciózus nyugdíjreformról, egy nyugdíj-finanszírozási koncepcióról beszélni, együtt tárgyalni a tb-rendszert, a nyugdíjpénztári rendszert és esetleg a harmadik pillért is, a jövőbeni demográfiai mozgásokat figyelembe véve. Erre jó alapot adott volna az idősügyi stratégia, és jó okot is szolgáltatott volna arra, hogy hozzá kapcsolódva tárgyaljunk erről a kérdésről.
A javaslat egyik eleme, hogy az önkormányzati alapon működő pénztárak alakuljanak át zártkörű részvénytársasággá. A mai napon nem hangzott el, de volt egy ilyen puccskísérlet a Budapest Bank pénztárával kapcsolatban, amikor egy csoporton kívüli befektetői csoport igyekezett átvenni a hatalmat, nem teljesen korrekt meghatalmazásokkal, a közgyűlés felett. Valóban volt egy ilyen fenyegetettség, ami rámutatott arra, hogy sebezhető az önkormányzati rendszer, mert egy kicsi, de jól szervezett csoport képes arra, hogy befolyásolja a döntéseket. És azt is bemutatta, hogy egy ekkora létszámú testületnél az együttszavazás vagy a tagok összehívása gyakorlatilag lehetetlen.
Magának az önkormányzati rendszernek a megszüntetése a magán-nyugdíjpénztári, banki, biztosítói összefonódások érdekében áll, ahogy László képviselőtársam is bemutatta. Jogosan feltételezhetjük, hogy ezek a konglomerátumok állnak a javaslat mögött is. De lássuk be, hogy van kockázata annak, ha létrejönnek ilyen erős csoportok, hiszen komoly a veszélye annak, hogy ezek a csoportok, az ilyen pénztárak a saját csoporton belüli portfóliókezelőket fogják választani, illetőleg a bank vagy a pénzintézet termékeit fogják választani a befektetés céljául. Ez máris torzítja nemcsak a versenyt, hanem az optimalizált befektetési portfóliókat.
Az öngondoskodó pénztárak megszüntetése csökkentheti a versenyt. Itt valóban végig kell gondolnunk a profitszemlélet megjelenését a rendszerben, hiszen, ha jól értem Kékesi képviselőtársunk álláspontját, hogy amennyiben egy csúszó szavatolótőkét tennénk lehetővé éppen a kicsik megmaradása miatt, és ahogy nőnek, a szavatolótőkéjüket kellene felfejleszteni, ez éppen azt jelenti, hogy a szavatolótőkét a működésből kívánják biztosítani. Tehát a profitérdek egyértelműen meg kell hogy jelenjen ebben a rendszerben. Ilyenkor mindig el kell gondolkodni azon, hogy melyik érdek lesz a magasabb, a tulajdonosi érdek vagy a befektetők érdeke.
A javaslat másik része a járadékszolgáltatás szabályait tisztázza. Bevezetne egy korlátozott piaci versenyt, ezt mindenképpen jónak tartom, hogy van az államnak egy olyan szerepvállalása, hogy a kihullók hóna alá nyúlna, illetve a költség felső limitálását is szerencsésnek tartom. A számokba hadd ne menjek bele, nem értek hozzá. Elképzelhető, hogy magasak ezek a számok, de mindenképpen szerencsés, hogy húzunk egy felső korlátot.
Összegezve még egyszer szeretném mondani, hogy szerencsésebb lenne a nyugdíjellátás egész rendszerét egységesen tárgyalni. Úgy vélem, hogy ez a törvényjavaslat a probléma megoldására nem, csak annak továbbgörgetésére alkalmas.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
