KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nagy jelentőségű törvényjavaslatot tárgyalunk, amelynek a tárgyalását múlt héten kezdtük el, és a vezérszónokok mondanivalója elhangzott a magánnyugdíjról és annak intézményeiről. Nagy érdeklődéssel figyeltük a legnagyobb ellenzéki párt vezérszónokának a megszólalását, hogy vajon mit fog mondani egy ilyen hosszú távú kihatással bíró törvényjavaslatról. Meg kell hogy mondjam, hogy Varga Mihály képviselő úr meglehetősen elutasító volt a vezérszónoklatában.
Ennek ellenére mégis voltak biztató mondatai. Egyrészt nem mondta, hogy a magánnyugdíjpénztárakat nem átalakítani kellene, hanem megszüntetni. Ez már egy óriási eredmény. Továbbá nem mondta, hogy a kötelező tagságot meg kellene szüntetni. Szerintem ez is már eredményként fogható fel. Ha valaki figyelmesen hallgatta, hogy mit mond az ellenzék vezérszónoka, akkor abból kihallhatta azt, hogy végül is a Fidesznek is alapvető célja a magánnyugdíjrendszer megerősítése.
Igazából problémásnak azt találta a vezérszónok, hogy az előkészítés nem megfelelően zajlott az ő véleménye szerint, és a tartalmával pedig így globálisan nem értett egyet. Azt persze nem mondta meg, hogy lényegében milyen tartalmi kifogásai vannak a benyújtott törvényjavaslattal szemben. A legnagyobb gondja az volt képviselő úrnak, hogy a parlamenti ciklus utolsó hónapjaiban megítélése szerint nem szabad ilyen törvényjavaslatot beterjeszteni. Aztán hiányzik az értékelés; megítélésem szerint az általános indokolás alapvetően tartalmazza az elmúlt időszak értékelését, és nem is az volt a cél egyébként, hogy itt most a törvényjavaslatban értékeljük, hanem hogy a fennálló kockázatokra keressünk megoldást. A legérdekesebb megszólalása az volt az ellenzéki szónoknak, hogy itt veszély van, mert a profitelv beteszi a lábát erre a területre. És jelezte, hogy időt kellene hagyni a tárgyalásra.
Igen, az idő egy komoly tényező. Fel kell tenni a kérdést, hogy időben tárgyaljuk-e ezt a javaslatot. Megítélésem szerint egy parlamenti ciklus elején nem nagyon lehetne ilyet tárgyalni, mert ennek a törvényjavaslatnak az előkészítéséhez kellően hosszú időre van szükség. Természetesen azzal én egyetértek, hogy jobb lett volna olyan ritmusban tárgyalni, hogy ne csak az előkészítésre, hanem magának a törvénynek a parlamenti megtárgyalására is több idő maradjon.
Ennek ellenére azt mondom, miután alaposan végigtanulmányoztam a törvényjavaslatot, hogy egy jól végiggondolt javaslatot tárgyalunk most a Házban, ezért ez a viszonylag rövid tárgyalási idő is elégségesnek mutatkozik arra, hogy jó lelkiismerettel tudjunk dönteni a törvényjavaslatról.
Több szempontból szükséges a döntésünk. Egyrészt a válság nem kímélete ezt a területet sem. Ha megnézzük, hogy milyen eredményeket produkáltak a magánnyugdíjpénztárak, akkor bizony 2008 kedvezőtlen befektetési eredményekről ad számot, ugyanakkor, ha megnézzük a 2009-es folyamatokat, akkor azt látjuk, hogy ezek a kedvezőtlen eredmények kompenzálásra kerültek ebben az évben, és a magánnyugdíjpénztáraknál mindig egy hosszabb időtávot kell vizsgálat tárgyává tenni, nem szabad egy-egy pillanatnyi helyzetből messzemenő következtetést levonni.
Az idősebb pénztártagoknál azért lépett fel feszültség megítélésem szerint, mert sokan akkor, amikor létrejött ez a magánnyugdíjpénztár-rendszer, akkor talán nem kellően végiggondoltan léptek be. Volt egy nyomás is nyilván az idősebbeken, hogy minél többen lépjenek be. Bár jelzem, hogy ’97-98-ban világosan felhívtuk a figyelmet arra, hogy az, aki életkorban már egy kissé előrehaladott, azért gondolja meg, hogy belép-e a magánnyugdíjrendszerbe. De ezt a problémát most orvosoltuk, hiszen törvényileg rendeztük ezt a helyeztet. Tehát aki kicsit későbbi életkorban lépett be a pénztárba, annak most lehetősége volt visszalépni a rendszerből. Ezzel még egyébként a magán-nyugdíjpénztári rendszer nem sérült.
Két kockázati elem fennmaradt, erről szeretnék egy kicsit hosszabban szólni. Már most 2000 milliárd forint a felhalmozott vagyona a magánnyugdíjpénztáraknak, és ebből következően nagyon komoly stratégiai döntéseket kell adott esetben hozni, és ezek a stratégiai döntések gyakorlatilag a pénztártagok kezében vannak. És ha netalántán működési zavarok keletkeznek - ez egyébként nem volt jellemző az elmúlt tíz évben -, akkor ennek az anyagi terheit a tagoknak kell viselni.
Azt látni kell - és ez egy fontos tapasztalat -, hogy a döntési folyamatban a tagoknak csak egy töredéke vesz részt, miközben a felelősséget mindenkinek egyformán kellene viselni. Tehát itt rögtön jelentkezik egy intézményi rendszerben rejlő kockázat, amit mindenképpen kezelni kell.
A másik kockázati kört is szeretném megvilágítani. Eddig, ahogy létrejött a magán-nyugdíjpénztári rendszer, csak felhalmozás volt a rendszerben. 2013-ban fordulat következik be, hiszen a járadékok folyósítására is sor fog kerülni. Tehát most, amikor már 2013-ra kötelező gondolnunk, hogyan is fog működni a rendszer, akkor bizony meg kellett azt vizsgálni, hogy a vonatkozó szabályok a pénztártagok számára - mármint a hatályos törvényben lévő szabályok - követhetők-e, érthetők-e; biztosított-e a járadékfolyósítás intézményi feltételrendszere.
(10.00)
Azt is őszintén meg kell mondani, hogy 1997-ben még nem számoltunk a demográfiai kockázatokkal, és most 2013 előtt, időben végig kell azt gondolni és értékelni kell, hogy a járadékok kifizetésének értékmegőrzése biztosított-e. Nos, ha mindezt az értékelést elvégezzük, arra a következtetésre jutunk - és erre jutott az előkészítő kormány is -, hogy a jelenlegi szabályozás kockázatot hordoz a járadékszolgáltatási időszakban az ellátás igénybevétele során.
A két kockázatot értékelve - az egyik az intézményrendszeri kockázat, a másik a járadékszolgáltatási időszakban felmerülő kockázat - arra a következtetésre lehetett jutni, hogy jelentősen át kell alakítani két szempontból is a szabályozást. Lehet úgy átalakítani, hogy a jelenleg hatályos törvényt elkezdjük módosítani, olyan mértékű módosítást kellett volna végrehajtani, hogy sokkal célszerűbbnek tűnt egy új törvény megalkotása, tehát ezért tárgyalunk most lényegében egy új törvényről, miközben az alapelveket, amiket még '97-ben megfogalmaztunk, továbbra is fenntartjuk az új törvényben is.
Alapvető intézményeket kell létrehozni. Ez időt vesz igénybe. Biztosítanunk kell azt, hogy ezek az intézmények megfelelő módon fel tudjanak állni, tudják kezelni azokat a problémákat, amelyek egy intézményátalakulással természetszerűleg fellépnek. Gondoljunk bele, hogy lényegében 3 millió pénztártag állományára kell tekintettel lenni. Amikor megkérdőjelezi valaki, hogy miért kell ezzel a kérdéssel most foglalkozni, akkor ez is magyarázat lehet arra, hogy kellő időben, kellő felkészülési időt biztosítva kell nekünk most a törvényt megalkotni. Vagyis igaza van Varga Mihálynak. Időt kell adni - nem a törvényhozóknak, hanem - a pénztártagoknak, a 3 millió embernek és a magány-nyugdíjpénztári rendszernek arra, hogy felkészüljenek.
Milyen megoldást talált a javaslat? Ha jelentős a működési kockázat - márpedig erre a következtetésre lehet jutni -, mindenképpen tőkeerős tulajdonosnak kell vállalni a felelősséget. A tagok nem tőkeerősek, a tagok fizetik a tagsági díjat. Más tekintetben pedig törekedni kell az olyan intézményi struktúra megteremtésére, ahol teljes körű kockázatkezelésre van lehetőség, továbbá az intézményrendszer alkalmas a járadékszolgáltatási tevékenység végzésére is. Az világossá vált számunkra, hogy itt egy más formát kell találni. Maga a nyugdíjpénztári forma nem ad megfelelő választ azokra a kockázati tényezőkre, amelyekről beszéltem.
Így jutottunk el arra a következtetésre, hogy megítélésünk szerint a legjobb forma a zártkörű részvénytársasági forma, ahol tulajdonos lehet magán- és jogi személy, és természetesen, ha idáig eljutunk, nem lehet kifogásolni azt, hogy a profitelv bizony érvényesül. Egyébként megjegyzem, eddig is érvényesült a profitelv, csak felelősség és kockázatvállalás minimalizálásával. Mondjuk, a tevékenységek kiszervezésével nem a nyugdíjpénztárakban jelent meg a profit, hanem a kiszervezett tevékenységek kapcsán.
Az átfogó törvény megalkotásával, meggyőződésem, hogy növekszik az átláthatóság, az eredmény a működtető intézménynél közvetlenül jelenik meg, nem pedig a kiszervezett intézményeknél. Látni kell azt, hogy a piacralépésnek szigorú feltételei vannak: mind az alapítási, mind pedig a tevékenységi engedélyezés nagyon szigorú törvényi kritériumrendszeren alapul, hozzárendeli a törvény a megfelelő tőkeerő-elvárást, hozzárendeli a szavatolótőke-szabályozást és a személyi és tárgyi feltételeket is.
Nyilván vagy egy átmeneti folyamat, amiről már szóltam, amelynek a leglényegesebb célkitűzése, hogy a tagi követelés az átalakulás során sem csorbulhat. Szigorú költséglimiteket kell érvényesíteni és érvényesít a törvény. A szavatolótőke-képzés kötelezettségét előírja, és ez nyilván behatárolja a szolgáltató profitját is. Akkor föl lehet tenni a kérdést, hogy mégis hogy éri meg, miért éri meg ez adott esetben az új tulajdonosoknak. Úgy láttam, hogy a nagy tömegű tőke kezelése, a kiszámítható, hosszú távú, folyamatos befektetés érdekeltséget teremt a piaci szféra számára, és meg tud jelenni egy új tulajdonosi kör ebben a mezőben is piaci oldalról.
A második kockázati elemre a megoldás, ami a járadékfizetési időszakra vonatkozó kockázatokra ad megoldást: a törvényjavaslat egy egyszerű megállapítási szabályt fogalmaz meg. Ez bármikor megállapítható, tehát nemcsak akkor, amikor az ember elérkezik a nyugdíjkorhoz, hanem azt megelőzően a fizetés, a tagdíjfizetés időszakában is, az új szabály alapján bárki kiszámolhatja, hogy ő a felosztó-kirovó rendszer mellé még milyen juttatást kap a magánnyudíjpénztárból. A paraméterek sztenderdizáltak. Kockázati terhek megosztása a tagok és a pénzügyi intézmény, illetve a törvény által körülírt garancialap között megoszlanak. A tagok számára egyértelmű választási lehetőség kínálkozik a járadékfizetés időszakában, és nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy ezzel az átalakulással, ezzel az új megoldással sem alacsonyabb, sem magasabb ellátást nem fognak kapni a pénztártagok, egyszerűen biztonságosabb, közérthetőbb lesz a rendszer.
Nincs már arra időm, hogy néhány fontos részletet kiemeljek a törvényjavaslatból. Ezt valószínűleg a későbbiek során megteszem. Arra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy bár megítélésem szerint sem könnyű megbirkózni ezzel a vaskos törvényjavaslattal, mégis annak érdekében, hogy a 3 millió pénztártag és a tagok pénzét kezelő magánnyugdíjpénztár-rendszer stabilabb és kiszámíthatóbb legyen, azt kérem, hogy az ellenzéki képviselők is adják áldásukat a törvény elfogadására; és indulhasson meg az a kétéves átalakulási időszak, amely szükséges ahhoz, hogy 2013. január 1-jétől a folyamat gördülékenyebben folyjon.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
