HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Most is csak megerősíteni tudom, hogy a helyközi közösségi közlekedés átalakítása nem a vasútbezárásokról, hanem elsősorban a szolgáltatás minőségének javításáról és a kiszámítható, fenntartható finanszírozás megalapozásáról szól. Azokban az esetekben, ahol autóbusz veszi át a vonat szerepét, ott is alapvető törekvésünk a gyorsabb, megbízhatóbb, kulturáltabb közlekedés megteremtése.
A képviselő úr által említett Mezőfalva-Paks vasúti vonalszakaszon a tervek szerint december 13-ától szolgáltatóváltásra kerül sor. Ettől az időponttól kezdődően az utasforgalmat a jelenlegi menetrend szerinti buszjáratok, valamint többletszolgáltatásként nyolc új útvonalon közlekedő autóbuszjárat látja el. A többszöri egyeztetések során elsődleges szempontként kezeljük a hivatásforgalmi igények kielégítését.
Ez idáig itt a parlamentben valóban kevés szó esett a fejlesztésekről, holott soha nem látott mértékű vasútvonal-korszerűsítésekre került sor. Az egyik legjelentősebb projekt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal Tárnok és Székesfehérvár közötti szakaszának átépítése, amely nettó 55,2 milliárd forintba került. Várható befejezési határideje 2013 vége.
A vonali rekonstrukció a kétvágányú pályának egyszerre csak az egyik vágányán valósítható meg, ezért a szállítási igények folyamatos kiszolgálása érdekében kerülő útvonalként a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vasútvonalat is fel kell újítani. Az állomási munkák kezdetére pedig a Szabadbattyán-Börgönd vonalat is újra üzembe kell helyezni. Ezeknek a vonalszakaszoknak a teljes körű felújítása 2010 közepére befejeződhet. A Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vonalon a pályafelújítás nyomán a vonatok 40 kilométer/óra helyett 80 kilométer/óra sebességgel tudnak majd közlekedni. Így mindkét településen javulnak majd a csatlakozások, és csökken a menetidő.
Ezen túlmenően a második ütemben mintegy 9 milliárd forint ráfordítással korszerű, az uniós követelményeknek megfelelő vonatirányítási rendszer épül ki, befejezése szintén 2013-ban várható. Kapcsolódó projektként 2013-ig 25 milliárd forint költséggel a székesfehérvári vasúti csomópont is átépül, így a jelenleg 10-20 kilométer/órás megengedett sebesség helyett a tranzitszerelvények akár 80-100 kilométer/órás sebességgel haladhatnak át az állomáson.
A belföldi és nemzetközi forgalom szempontjából is kiemelt jelentőségű a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal, amelyet naponta 17 500 utas vesz igénybe. Ez a vonal része az ötödik páneurópai folyosónak, amelyhez kapcsolódó fejlesztésként a szlovák határtól Bobáig 102 kilométer vasútvonalat, a keleti részén pedig a Szajol-Püspökladány közötti vonalszakaszt újítjuk fel 2010-13 között.
A képviselő úr által említett 62-es számú főutat érintően a KÖZOP-ból két jelentős külön szintű kereszteződés épül meg. A nagykanizsai vonal menti felüljáró a jövő nyár végére 1,2 milliárd forintból készül el, a szabadegyházi ipartelep elkerülő szakasza pedig 2,7 milliárd forintból 2013 végéig épül fel.
Úgy gondolom, hogy a felsorolt beruházások is érzékeltetik, hogy érdemben kívánunk javítani a vasúti közlekedés feltételein, és európai színvonalúvá szeretnénk azt fejleszteni. Kérem tisztelt képviselő urat, hogy válaszomat szíveskedjen elfogadni.
Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)