BODÓ IMRE

Teljes szövegű keresés

BODÓ IMRE
BODÓ IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, nagyon rövid leszek. Szívemből beszélt itt mellettem a képviselőtársam, amikor a vidék megtartó erejét ecsetelte, és nagyon nem tetszett - elnézést kérek ezért a szóhasználatért -, amikor az államtitkár úr azt mondta, és ekkor nyomtam meg a gombot, hogy sajnos vidéken az emberek nem akarnak dolgozni. Ezzel, államtitkár úr, abszolút nem értek egyet. Szeretnék egy példát felhozni, ez pedig a sertés felvásárlási ára (Gőgös Zoltán: Én pedig száz ellenpéldát!), amely húsz évvel ezelőtt is ennyi volt, az energiaárak viszont nem ennyik voltak, a tápok és takarmányok árai szintén nem ennyik voltak. Tehát én nem osztom azt a véleményt, hogy a vidéki ember vagy egyáltalán a magyar ember nem akar dolgozni. Ezt kimondottan sértőnek találom, és úgy gondolom, nagy kár, hogy ezt a vitát nem a nyilvánosság előtt folytatjuk le, mert azt gondolom, rajtam kívül még nagyon sokan, a lakosság döntő része sértve érezné magát az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések miatt.
Ezért én azt kérem, hogy amikor a 2008. évi agrárvitáról beszélgetünk, akkor igenis próbáljunk meg inkább a visszamutatás helyett egy picit előretekinteni, és bízzunk abban, hogy a magyar egy nagyon dolgos ember, és bízzunk abban, hogy a magyarok, ha pontos és világos stratégiát kapnának, amit én már itt a felszólalásomban többször is elmondtam, akkor bizony-bizony odaállnának a mindenkori kormány mellé, és bizony-bizony megmutatnák, mi a magyar virtus. De sajnos ez ma nem megy, mert az elmúlt nyolc év sikertelensége oda vezetett, ahová vezetett.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem