CSONTOS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

CSONTOS JÁNOS
CSONTOS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök ennek a hangnemnek, amit most itt két ellenzéki képviselőtársam megütött a vidékfejlesztési program kapcsán. Annak is örülök, hogy Jakab István a maga szaktudásával, a maga politikai tapasztalataival, a maga szakismeretével ennek a vidékfejlesztési tanácsnak, nemzeti tanácsnak a tagja. Nagyon helyes ez. A hozzászólásomban is említettem Glatz Ferenc elnök urat, aki a “Párbeszéd a vidékért mozgalom” szervezője volt az elmúlt években a Magyar Tudományos Akadémia részéről, feltérképezte a vidéket, a vidék problémáit, és a megoldásokat is leírta több könyvben, több kötetben, több tudományos anyagban. Azt gondolom, a nemzeti vidékfejlesztési hálózatnak meg kell próbálni ennek a megoldásnak az irányítását. Ebben mindenképpen szükség van az ellenzéki, kormánypárti szakemberekre, de nemcsak a politikusokra, hanem pontosan azokra, akik a vidéki térségekben élnek és dolgoznak, a vállalkozókra, a civil szervezetekre, az önkormányzatokra és az egyházakra.
Képviselőtársaim! Maguk is tudják, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési programot az Európai Unió fogadta el 2006 szeptemberében. Ennek a megvalósításáról beszélünk 2007-2008-ban. Amiről én most itt beszéltem, a vidékfejlesztés 2007-es programja, a harmadik tengely, amit január 10-ig kellett beadni. Ennek a feldolgozása megtörtént ebben az évben. Éppen most a napokban fogják kiosztani azokat a határozatokat, amelyek a közösségeket, a pályázókat fogják értesíteni, hogy mit nyertek. Most fogják meghirdetni - ez a pénzügyi ütemezés van - a negyedik tengelyt, a vidékfejlesztési programot.
(16.20)
Azt gondolom, hogy ez egy új program, egy európai program, és pontosan az a célja, hogy a vidéki közösségeket, a vidéki térségeket fejlesszük. Pontosan a 3-as tengelyben a faluközpontok átalakítása, a turisztikai potenciál növelése, a mikrovállalkozások támogatása volt a fontos feladat, és azt hiszem, hogy ezek a források, amik rendelkezésre állnak, hozzájárulnak majd a vidéki térségek fejlődéséhez.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem