CSONTOS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

CSONTOS JÁNOS
CSONTOS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Kapcsolódva ehhez a kialakult vitához, azt gondolom, ne legyen már az probléma, hogy közel 96 akciócsoportnak közel 160 milliárd forintot el fogunk osztani, és ez lehetőség arra, hogy a vidék fejlődjön.
Az előbb arról beszéltünk az agrárgazdasági jelentés kapcsán, hogy kevés a pénz a vidékfejlesztésre, most meg az a probléma, itt felvetették, hogy ez nem működik. Azt gondolom, pontosan azért kell dolgozni a parlamenti képviselőknek és a hivataloknak, ennek a nemzeti vidékfejlesztési hálózatnak, hogy ez a pénz ne maradjon ott Brüsszelben, ne maradjon ott az Uniónál, hanem a lehető legtöbbet, ha lehet 99 százalékát hívjuk le, és hozzuk el Magyarországra, hozzuk el a vidékre. Azt gondolom, ez a feladatunk, és ez a kötelességünk.
Abban pedig, hogy ezek a csoportok hogyan alakultak, egyetértek azokkal, hogy ha valakinek valamilyen problémája van, azt jelezze, jelezhette volna eddig is, általánosítani nem kell. Az a fajta hecckampány pedig nagyon nagy kárt okoz ennek az országnak, kárt okoz a vidéknek, amit itt a politikusok gerjesztenek ennek a vidékfejlesztési programnak a kapcsán. Természetesen nem mirólunk van szó, kormánypárti politikusokról, hanem az ellenzéki padsorokból.
Örvendi képviselőtársamnak mondanám akkor, konkrét példát szeretnék mondani. Például talán önök mellett ül valahol Tasó László parlamenti képviselő, aki Hajdú-Bihar megye 4. választókörzetében képviselő, ő például a testvére által van jelen ebben a LEADER vidékfejlesztési programban. Tasó testvére egy vállalkozó, és az érmelléki akciócsoport tagja. Nincs ebben semmi probléma, csak azért szerettem volna elmondani, mert állandóan azt halljuk, hogy a szocialisták politikai kampányát szolgálja a LEADER. Ez egy hazugság, ez nem igaz.
Vagy mondanék egy másikat: a Bihar-Sárrét akciócsoportban jelentős szerepet vállalt Olajos Mihály polgármester úr, aki köztiszteletben álló polgármester - MDF-es politikus - a rendszerváltás óta, a bihari kistérség egy kistelepülésén, Szentpéterszegen lakik.
Azt gondolom, ilyen színes Magyarország, ilyen színes a vidék, és ha ezekben a közösségekben a vállalkozók, a civil szervezetek, az egyházak és az önkormányzatok jelen vannak, akkor természetesen valamennyi politikai szín szerepet kap.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem