DEMENDI LÁSZLÓ
DEMENDI LÁSZLÓ
DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vitában kicsit a végéről - nem kezdeném, hanem - folytatnám hozzászólásomban. A vége az Agrárgazdasági Tanács ajánlása, az ajánlás azt hiszem, az, ami előremutató, ami az egyébként tényszerűen közölt folyamatokból és adatokból következik. Azon persze lehet vitatkozni, csak nem érdemes, mert a tények, ugye, makacs dolgok, de az Agrárgazdasági Tanács ajánlásai azok, amelyek igazából megadják valamennyi jelentésnek a jövőbeni értékét. Azt gondolom, hogy ma az agrárágazatban a legaktuálisabb kérdés magának az agrárgazdaságnak a finanszírozása. Ha sorrendet kellene megállapítani, én az első helyre ezt tenném. Ezen belül külön a működés és külön a fejlesztés finanszírozása nagyon fontos megoldandó feladat a jövő szempontjából, és a jó színvonalú működéshez szükséges források elérhetősége, meglévősége, elégtelensége; amennyiben ez elégtelenség, akkor az bizony a jövőt is megkérdőjelezi.
Továbbá a foglalkoztatás ügyét is idesorolnám, ezen belül az alkalmi munka, alkalmi foglalkoztatás ügyét, amelyben meglátásom szerint és a tapasztalatok alapján módosítás válna szükségessé, rugalmasabbá kellene tenni az alapvető fontosságú, kézimunkaerő-igényes kultúrákkal foglalkozó gazdaságok számára ezt a lehetőséget. Fontos lenne, hogy az alkalmi munkások regisztrációja egyszerűsödjön. A mezőgazdasági alkalmi munkavégzés sok minden mással össze nem hasonlítható, ezért más szabályok is kellenek hogy vonatkozzanak rá a jövőben. Ilyen rendszerek egyébként Európában, az Európai Unió területén működnek, és több sikerrel is működnek.
Sokat tehetnének, segíthetnének a termelők és hatósági ellenőrzések nem problémamentes állapotán a változtatások. Igyekeztem nagyon diplomatikusan fogalmazni, a termelők és a hatóságok kapcsolatrendszerében az ellenőrzések olyan stílustartalmat értek el az elmúlt időszakban, amelyen feltétlenül változtatni kell. Nem szeretném ezzel persze azt mondani, hogy itt kimondottan csak a hatóságoknak van feladata, természetesen a termelőknek is vannak feladatai, megszívlelendő feladatai.
Az agrárgazdaság területén is, de általában az országban rendkívül sokat fordítunk adminisztrációra. Ha ezt európai uniós kitekintésben vizsgáljuk meg, akkor bizony az európai uniós átlagtól is több az adminisztrációs költséggel dolgozó, kénytelen dolgozó vállalkozások száma. Ez többletteher is, és a versenyképességnek egy igen jelentős hátráltató és gátló tényezője Magyarországon. Különösen így van ez a korszerű informatikával gyengébben ellátott agrárágazatban, tehát amit az előbb mondtam, az az egész országra vonatkozik, de így van ez az agrárágazatban is, és ezért én korábban mindenkor és a jövőben is fogom támogatni, hogy az informatikai rendszerén az agrárágazatnak fejleszteni kell.
Azt gondolom, hogy más szemüveg kellene - az agrárjelentés és a tanács ajánlásaiból kiindulva is - a jövőben arra vonatkozóan, hogy határozottabban kellene lépni az agrárkamarai köztestületi feladatoknak az Európai Unió régi 15 tagállamához hasonló kialakításában, amely természetesen az állami szerepvállalásnak egy bizonyos fajta, illetve hatósági feladatoknak, szakhatósági feladatoknak, különösen a szolgáltató jellegű feladatoknak a máshová tételét, Agrárkamarához történő delegálását jelentené egész pontosan. Én úgy látom, hogy a gazdaság szereplői sok ügyet el tudnak rendezni, és mivel az Agrárkamara önkormányzati elven működő köztestületi szervezet, ez igencsak - legalábbis most már az elmúlt 15 év tapasztalatát is figyelembe véve - alkalmassá vált arra, hogy ezen a területen előrelépés történjen, még egyszer hangsúlyozom, az Agrárgazdasági Tanács ajánlásaival összefüggésben vagy azzal egyezően.
Nem lehet megkerülni az agrárgazdasági jelentés kapcsán azt az alapvető kérdést, hogy kell a magyar agrárgazdaság számára stratégia, még akkor is, ha esetleg úgy tűnik, hogy kissé elcsépelt a mondat, mert sokan sokszor mondták ezt az elmúlt időszakban. Természetesen nagyon fontos a cél meghatározása és az is, hogy melyek a hozzá vezető utak. A célok tekintetében elsősorban a kedvező agrárökológiai adottságok ésszerű kihasználását kell szerintem említenünk, emellett persze azt is, hogy egy kicsit talán eddig kevésbé nem használt fogalmakat is említsek, a magas szállítási költségek jelentős többletterhet okoznak a tengeri kikötővel rendelkező országokhoz képest. Nyilván, gondolom, hogy itt a szabályozáson egyszerűbb változtatni, mint azon a földrajzi adottságon, hogy Magyarországnak nincsenek tengeri kikötői. (Közbeszólás a Fidesz és a KDNP soraiból: De még lehet. - Derültség.) Az természetesen előfordulhat még, hogy lehet, de azt gondolom, ez egy nehezebb feladat, tehát egyszerűbb az, amire én utaltam.
Úgy gondolom, hogy az alapvető kérdések tisztázásához tárgyszerű vitákra is volna szükség, és a társadalomban az agrárgazdaság társadalmi beágyazottsága sem kielégítő véleményem szerint, így bizony elég nehéz lesz a társadalom többségének a támogatását megszerezni egy új agrárstratégiához. Nagyon sok feladat van ezen a területen, éppen ezért be kell mutatni azt a társadalom számára is, hogy a magyar agrár- és élelmiszer-gazdaságban mi a fantázia, mi a hasznossága ennek a nemzetgazdaság és a polgárok szemszögéből is. Ma sajnos az agrárágazatban krízis van, a mezőgazdasági termelői árak óriásit zuhantak az elmúlt egy év alatt, és az agrárgazdaság egy kicsit elindult abba az irányba, ami egyfajta sodródást is jelent, ezért is gondolom, hogy szükség volna egy stratégiára. De stratégiát csak az készítsen, akinek eszköze is van hozzá.
Stratégiát nem, de egy stratégiai ajánlást készített a Magyar Agrárkamara az Agrárgazdasági Kutató Intézettel közösen, amelyet, úgy tudom, minden képviselőtársam megkapott. Nem gondoljuk, hogy ez az örök igazságok gyűjteménye, de azt igen, érdekes módon nagyon sok minden egybecseng azzal, ami az Agrárgazdasági Tanács ajánlásaiban is szerepel.
Mindenképpen ide kell hozni egy dolgot, mégpedig a földkérdést, a földügyet. A politikai tényezők évek óta nem tudnak ebben előrejutni. A kényszer valószínűleg már nem fog ebben kellő mozgásteret adni, éppen ezért ez sürgetőleg jelentkezik. Ebben én alapvető feltételnek tartom a földhasználók biztonságát, mert enélkül nem történnek meg a versenyképességhez szükséges fejlesztések, és nem kell azon csodálkoznunk akkor majd - meg most sem -, hogy nem lesznek, akik százmillió forintokat fektetnek majd be, amennyiben nincs hosszú távú földbiztonság az agrárgazdaságban; különösen vonatkozik ez az állattenyésztéssel és a gyümölcstermesztéssel foglalkozókra.
(15.40)
Itt említeném meg, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek mellett egyre több kis- és közepes méretű gazdaság teremti meg a versenyképességhez szükséges feltételeket, és így tartós piaci szereplőkké is válnak vagy váltak. Azt kell mondanom, hogy az anyag is tartalmazza azokat a beruházási növekményeket, amelyekre csak utalnék, hogy nagymértékben hozzájárultak ehhez. Mindazok pedig, akik egyfajta “szociális földhasználónak” minősíthetők, a helyi piacokon jelenhetnek meg a termékekkel, mivel nem rendelkeznek olyan nagy tömegű és egyöntetű minőségű áruval.
Az agrárpolitika legalapvetőbb megoldásra váró kérdéseként lehet minősíteni a termőföld szabályozását, maradva ennél a témánál. A rendszerváltást követően sajnos nem a földművelők érdeke érvényesült a törvényhozásban, ezért a földkárpótlással kialakult egy széles földtulajdonosi réteg, amely befektetési szándékkal jutott a földhöz. Ennek mi a következménye? Ma többek között az a következménye, hogy a mezőgazdasági termelők évente 100 milliárd forint összegű bérleti díjat kénytelenek fizetni, ez az összeg pedig folyamatosan hiányzik a magyar mezőgazdaság versenyképességét szolgáló működésből és fejlesztési finanszírozásból.
Ennél a közeljövőben - ami itt van a nyakunkon, részben már utaltam rá - még nagyobb csapás is érheti a magyar földművelőket, sőt talán nem túlzás állítani, vagy nem hangzik valami magasztos kifejezésnek, a magyar nemzetet is, ugyanis vészesen közeleg 2011, amikor lejár a földmoratórium, és elindulhat a magyar termőföld külföldiek általi felvásárlása. Ennek pedig tragikus következménye lenne, mert a termőföld minden más tőkeelemtől eltérő sajátosságokkal rendelkezik. De ez megint nem új dolog, amit most mondtam, sajnos már régen megtanultuk az oskolában ezt a leckét.
Arra is fel kell készülni, hogy a magyar termőföld vesztését nemcsak a spekulációs tőke veszélyezteti, de erőteljes nyomulás várható a külföldi szakmai befektetők részéről is. A nagy veszély mindennap közelebb kerül hozzánk, ezért sürgető a kezdeményezés: az agrárstratégia részeként egy nemzeti konszenzus az érdekeink közös védelme érdekében.
A közös agrárpolitika generális tényezőként vesz részt a magyar agrárium mozgásterében, mind a folyó évi termelés, mind a fejlesztések befolyásolásában. Fontos, hogy ezekben minél inkább kíséreljük meg a nemzeti mozgástér érvényesítését. Egyúttal az agrárdiplomácia hatékonyságát talán abba az irányba fontos kijelölni vagy hangsúlyozni, hogy az Európai Unió által foganatosított új szabályok, lehetőleg más tagállamokkal összefogva, a magyar érdekeket ne sértsék. Egy ilyent említenék meg: korábban a magyar ipari almát használták fel az almalé savasításához. Az új szabályozás következményeként óriási gondok keletkeztek Magyarországon az ipari alma értékesítésében, ami persze nem eredet, hanem következmény. Ezt a szabályt sem lett volna szabad meghozni, most pedig azon kell dolgozni, el kell érni, hogy a korábbi tiltást az Európai Unió visszaállítsa. A kukoricapiac sem kecsegtet sok jóval. Azok a viták, amelyeket Magyarország képviselt az intervenció ügyében, tavaly is, tavalyelőtt is érvényesek voltak, jövőre is érvényesek lesznek. De persze a legnagyobb kérdés az, hogy mi lesz 2013 után, ezért már most több érintett országgal közösen kell lobbizni annak érdekében, hogy a 2013 utáni támogatási rendszer fenntartása, keretei Magyarországon alkalmazhatóak legyenek.
Köszönöm szépen a figyelmet. Az Agrárgazdasági Tanács ajánlását, illetve a javaslatot, a jelentést elfogadásra ajánlom.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
