DEMENDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DEMENDI LÁSZLÓ
DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Folytassuk akkor a sort, de egyre szeretném a figyelmet felhívni: ugyanolyan hibát követünk el, ha általánosságokban beszélünk, mint minden más dologban.
Képviselőtársaim, ha valahol úgy látják, hogy a LEADER-csoport megalakulása körül valami nem volt rendben, akkor azt úgy tessék mondani, hogy itt nem volt rendben. Ezt azért mondom, mert az én körzetemben 17 településen sehol nincs szocialista polgármester. A LEADER-csoport alelnöke az egyik település görögkatolikus parókusa, és ott van egyébként a fideszes polgármester, ott van a másik vállalkozó, és a megvalósítás a mi térségünkben úgy áll, ahogy államtitkár úr utalt rá, hogy a jövő héten egy olyan állatorvosi rendelőt - felújított, és olyan eszközökkel ellátott rendelőt támogattunk - fogunk avatni, amely már elkészült.
Nem kellene ebbe az ügybe azt a fajta sandaságot belevinni, amit nem vitatok el, hogy bizonyos területeken nincs gond, nem lehet gond és probléma. Ezt nem vitatom el, de akkor arról beszéljünk, hogy ott van gond; de nem általában a LEADER, és nem általában a közösségi. Nyilván országgyűlési képviselőként, ha nyilatkozunk, a parlamentben beszélünk, ez azért máshol is meghallatszik, még akkor is, ha mi esetleg nem akarjuk. Tehát nehogy azt a képet rajzoljuk elé, hogy Magyarországon a LEADER-t szocialista pénzként használják. Nem így van.
Nem így van, szeretném erősen hangsúlyozni, hogy nem így van, de szívesen látok bárkit, jöjjön el hozzánk, megmutatom, hogy melyik az a munkaszervezet, és hogyan és mit dolgozik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amely ezekkel a feladatokkal nap mint nap dolgozik a helyiekkel együtt.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem