DR. ÁNGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt csak az eddig elhangzottak egy részszeletéhez, bár nagyon fontos szeletéhez szeretnék hozzászólni, erősítve azt, amit Jakab képviselőtársam elmondott, ez a foglalkoztatási probléma, kapcsolódva ahhoz is, hogy nincs munkaerő.
Azt gondolom, valóban egyet kell érteni azzal, hogy az alapvetően bérmunkára alapuló mezőgazdaság küszködik ilyen problémákkal, és valóban itt az önfoglalkoztatásnak nagyon nagy a szerepe. Én a magam részéről örülök, hogy ez a jelentés tartalmazza ezeket a mutatókat. Szeretném itt is felhívni a figyelmet arra, hogy 326 ezer foglalkoztatási egyenértéknek felel meg az, amit az egyéni gazdaságok - nem fizetett munkaerőnek nevezi ez az anyag - kötnek le. Ehhez képest közel azonos területnagyságon - és ez itt a tanulságos - gazdálkodó termelési egységek, amelyek pedig bérmunkásokat foglalkoztatnak, összesen 108 ezer főt foglalkoztatnak. Ugyanaz a terület körülbelül háromszor annyi foglalkoztatási kapacitást köt le és ad munkát.
Erre mondjuk azt, hogy rossz az a szerkezet, amely alapvetően bérmunkára alapul, amely alapvetően tőkés társasági formában gondolja a mezőgazdaságot is folytatni. Ha az egyéb hasznait is nézzük a mezőgazdaságnak, például a foglalkoztatási hasznot itt a vidéki térségekben, ahol nincs más lehetőség, akkor bizony egyfajta más birtokszerkezet talán több lehetőséget kínálna erre, a kormány anyaga szerintem világos utalást ad. Még egy dolog: meg kellene tartanunk, akik viszont dolgozni akarnak a mezőgazdaságban.
Most egy aktuális kérdést csak felvetek, és kérem is a segítségeteket: az idős gazda átadja a fiának, lányának a birtokot - ezt az Európai Közösség támogatja, ez közös érdekünk -, ehhez képest a magyar kormány és a kormányoldal, a gazdasági bizottság épp most szavazta le, és nem veszi napirendre azt a javaslatunkat, hogy illetékmentes legyen - az európai gyakorlatnak megfelelően - a gazdaság átadása, hogy a fiatalok ott maradjanak, és átvegyék a birtokot, folytassák.
Kérem ebben a kedves képviselőtársaim segítségét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ezen úrrá legyünk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem