DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ilyen, szinte családi körben folytatva a vitát, egy-két gondolattal szeretnék ehhez a vitához, a 2008. évi agrárgazdaság helyzetéről szóló jelentés vitájához magam is hozzájárulni.
Mindenekelőtt én is azokhoz szeretnék csatlakozni, akik azt mondják, hogy egy ilyen jelentés nemcsak arra jó, hogy az adott évet értékeljük, hanem bizonyos folyamatok elemzésére is alkalmas, sőt azt hiszem, ez az értelme, hogy évente áttekintsük, hogy arra tartunk-e, amerre szerettünk volna vagy amerre a közös érdekeink vezetnének bennünket.
Ebből a megközelítésből szintén szeretném arra fölhívni a figyelmet, hogy persze különféle mutatókban lehet megmérni azt, hogy milyen irányba tartunk, erre többen utaltak, Medgyasszay László, Bagi Béla, Járvás István is utalt, hogy tudniillik a mezőgazdaság sokkal több mindent tud annál, mint amiben manapság mérjük, és amiben a jelentés is méri a mezőgazdaság teljesítményeit. Így azután a jelentés szerkezete által és a mérés mutatói által mi magunk értékeljük le a teljesítményeinket, ha nem mutatjuk ki azokat a teljesítményeit a mezőgazdaságnak, amik a társadalom számára hasznosak.
Itt kell tényleg még hangsúlyosabban talán utalni arra, hogy talán érdemes lenne meggondolni, hogy ezt a jelentést bővítsük azokkal a területekkel, amelyek felé az Európai Közösség a közös agrárpolitikáját is bővíti. Ez az európai agrármodell, az a többfunkciós európai agrármodell pont arról szól, hogy nem egyszerűen termelési teljesítményei vannak a mezőgazdaságnak, hanem környezeti teljesítményei vannak, és társadalmi, szociális, foglalkoztatási, regionális teljesítményei. Ha ezeket nem vesszük igazán komolyan mi magunk sem, és nem vesszük számba, akkor az ágazatunknak, magunknak okozunk hátrányokat, mert nem tudjuk a társadalomnak elmagyarázni, hogy miért is kellenek támogatások a mezőgazdaságba.
Az európai adófizető is - és talán jogosan - arra hivatkozik, hogy ha csak termelni tud egy ágazat, azért nem jár támogatás, azt intézze el a piacon. Ezt szokták mondani. Ezért van olyan vita Európában is arról, hogy kell-e a mezőgazdaságnak támogatás, vagy nem. Én azt mondom, hogy jobban járunk, hogyha mi magunk megyünk a dolgok elébe, és próbáljuk elmagyarázni, különféle dimenziókban milyen teljesítményei vannak ennek a mezőgazdaságnak, és mi lenne, ha ez nem lenne, mi történne akkor az ország területével, a vidéki térségekkel, a tájakkal, a környezettel, az ivóvízbázisokkal, a foglalkoztatással, a közösségek megtartásával és a többi, ha nem lenne mezőgazdaság.
Nos, egy általános megjegyzés tehát a jelentés szerkezetéhez: én is azokhoz csatlakoznék, akik bővítenék ezeket a mutatókat, és ezekben a dimenziókban is megpróbálnánk valahogy megfogni a teljesítményét a mezőgazdaságnak. Higgyétek el, hosszú távon igazán ezzel tudjuk majd indokolni, hogy miért is kell közpénzekből adott kifizetés a mezőgazdaságnak, merthogy teljesítményeket honorál a közösség ezekkel a kifizetésekkel, és az összes vidékfejlesztési típusú kifizetés, a második pilléres kifizetés mind ezekhez a teljesítményekhez kapcsolódik. Ezek nem indokolhatók pusztán gazdasági teljesítményekkel vagy teljesítménymutatókkal.
Annyit hozzátennék, amire Medgyasszay képviselő úr hivatkozott, hogy valóban az Európai Közösségben is zajlik egyfajta átgondolása a mérőszámoknak, pontosan emiatt. Ez nem újdonság tulajdonképpen, Stiglitz professzor, a Nobel-díjas közgazdász nagyon komolyan az utóbbi időben is fölveti azt, hogy a GDP bizony nem méri azokat a teljesítményeket, amelyek a társadalom számára fontosak lennének. A gazdaság nem önmagában való, és nem az a lényeg, hogy folytonosan növekedjen a gazdaság, hanem hogy menjen előre a közösség, a társadalom. Erre egy olyan mutatót használnak, így hívják ezt, hogy nettó jóléti index, amiben naturáliák vannak, hogy nőtt-e az iskolázottság, hogy javult-e az egészségi állapota a közösségeknek, hogy a különféle egyéb mutatói a társadalomnak hogyan változtak, a környezet állapota hogyan változott, az élelmiszer-biztonsága a közösségnek hogyan változott, vajon jó irányba megyünk-e. Ezekből lehet egy mutatót képezni, amely mentén mérve egészen más eredményt kapunk a haladásról, mintha GDP-ben mérjük, abban az egydimenziós mutatóban.
Tehát ez kapcsolódik ahhoz, hogy talán érdemes lenne nekünk is a mutatórendszerünket átgondolni, és eszerint az agrárjelentést egy picit talán úttörő módon megpróbálni úgy átalakítani, hogy ezeket a dimenziókat valahogy fogjuk meg, a naturális, a végeken jelentkező mutatókat, az embereknél jelentkező mutatókat, ahogy erre Medgyasszay képviselő úr is volt szíves utalni.
Ebből a régi fölfogásból fakad azután az - és ezt megértem, hogy ha ilyen mutatóink vannak, akkor a kormány általában ilyesmire hivatkozik -, hogy makroszámokat mond. Azt mondja, export-import egyenleg, GDP-hez való hozzájárulás, foglalkoztatáshoz való hozzájárulás, de a végeken, az embereknél ez egész másképp jelentkezik. Az embereket abszolút hidegen hagyja ott a közösségben, hogy a GDP-hez hogy járultak ők hozzá, meg az is, hogy milyen az export-import egyenleg az adott évben, hanem az a kérdés, hogy meg tud-e 4németh ott, ahol van, milyen életkörülményei vannak, milyen egészségi állapota van és a többi.
Nos, ha ezekben nézzük meg egy picit a 2008-as jelentés alapján is a helyzetet, akkor azt kell megállapítsuk, hogy például a gazdasági egységek száma folyamatosan csökken a mezőgazdaságban. A 2003-as 900 ezer körüli értékről lementünk 600 ezerre, öt év alatt 300 ezer egység eltűnt. Ezek családok! Ezek a végpont mutatószámai. (Gőgös Zoltán: Vagy fiktív őstermelők.) A statisztika így tartja nyilván, de jó, államtitkár úrnak igaza van, ez nem mind önálló gazdaság, szó sincs erről, ez az összes szereplőt jelenti, aki itt részt vesz, de 300 ezerrel azért csak csökkent. A regisztrált gazdaságok száma, ott már nem mondhatod azt, hogy ezek nem komolyan foglalkoznak mezőgazdasággal, ott is 220 ezerről az öt év alatt 170 ezerre mentünk, a mostani regisztrált gazdaságok száma nagyjából ekörüli, tehát akik ténylegesen támogatásokat is igénybe vesznek, igényelnek és a többi, regisztráltatják magukat. Itt is egy jelentős csökkenés van. Ezek családok, mondom még egyszer, akik a végpontokon vannak.
Csökkenő foglalkoztatás: nemcsak a 2008-as adat, hanem ha visszanézünk, és most már figyelembe vesszük a munkaerőegységben kifejezett munkaerő-kapacitást, tehát átszámítjuk teljes foglalkoztatásra a részfoglalkoztatásúakat is, akkor azt kapjuk - hogy a végét mondjam itt a jelentésből -, hogy 2003-ban 458 ezer nem fizetett ilyen munkaerőegység, átszámított egység volt és 124 ezer fizetett egység, vagyis összesen 580 ezer fő munkaerő-kapacitással rendelkezett a mezőgazdaság.
(18.20)
2008-ra ez 581 ezerről 433 ezerre csökkent. Elhagyják az emberek, elveszítik ott a munkalehetőséget, és ez az adat is - megismétlem - önmagáért is beszél, és talán a szerkezetre is utal, még egyszer hangsúlyoznám: a birtokszerkezetre. Ugyanakkora területnagyságon foglalkoztatunk körülbelül bérmunkásokat, mint amilyen területnagyságon az önfoglalkoztatás jellemző, így mondom talán, mert az egyéni gazdaságoknál is van bérfoglalkoztatás. Tehát nagyjából azonos területnagyságon a nem fizetett kategóriában, az önfoglalkoztatás kategóriájában lekötött munkaerőegység 326 ezer, szemben a 107-108 ezer bérmunkással. Tehát a terület embereltartó képessége - nagyon csúnyát mondtam most - lényegesen változik attól függően is, hogy milyen birtokszerkezetben használom ugyanazt a földet. Ebből az aspektusból vetjük föl, hogy nem biztos, hogy a magyar társadalomnak az az érdeke, hogy egy olyan koncentráció irányába vigyük a magyar mezőgazdaságot, ami Dél-Amerikában lezajlott, ha fontos nekünk a vidéki foglalkoztatás, ha fontos nekünk, hogy az emberek meg tudjanak ott 4németh és élni, ahol ma is élnek.
Az elöregedést nem kell mondani mint problémát. Ez is a végek problémája. Erre a statisztika nem mond itt különösen semmit - ez a jelentés -, de a vidék társadalmának egy alapproblémájáról van szó, a mezőgazdaság alapproblémájáról van szó, hogy tudniillik a gazdatársadalom kora finoman fogalmazva nem ideális. Segítenünk kéne, hogy a fiatalok ott maradjanak, és átvegyék a szüleiktől a gazdaságot, ahogy ez normálisan Európában így működik. A családi gazdálkodás az európai gazdaság alapja, és a családi gazdaságok összefogásával éri el azt a méretet, amivel a piaci versenyben is részt tud a kicsi venni. Tehát szövetkezésre szükség van, de az alapegység a család, a gazdálkodó család mint gazdasági egység.
Elemi érdekünk lenne, hogy segítsük, hogy a fiatalokat ott tartsuk, és segítsük, hogy perspektívát lássanak, és átvegyék a szüleiktől a gazdaságot. Ezért is érthetetlen - még egyszer megemlítem az aktuális példát -, hogy miért nem támogatja a kormány és a kormány képviselője a költségvetési bizottságban azt a közös javaslatunkat, amiben itt, azt hiszem, egyetértettünk, hogy ösztönözni kéne ezt, azzal is segítve ezt a folyamatot, hogy ne legyen illetékköteles, ha a papa a fiának átadja a gazdaságot a családon belül, merthogy közös érdekünk, hogy ez a folyamat előremenjen, olyannyira, hogy az Európai Közösség 80 százalékban társfinanszírozza az ilyen típusú kifizetéseinket. És ezt csak akkor tudjuk lehívni, ha sokan igénybe veszik. Ott a sok öreg ember a mezőgazdaságban. Lennének biztosan fiatalok, ha ezt ösztönöznék. De ha egyszer illetéket vetek ki erre az egész folyamatra, akkor természetes az a következmény, amit Forgács államtitkár úr szokott mondani nekem, hogy kérem szépen, hatvanan igényelték összesen ezt a gazdaságátadási támogatást. Mert nem tudják a családok kifizetni azt az illetéket, amit a hivatali költségekre ki kell fizetniük, azért, hogy átadja a saját fiának adott esetben a birtokot, ne csak a földet, hanem az istállót, az állatot és a többit is!
Elnéptelenedés a vidéki térségekben. Ezek is olyan dimenziók, amelyek a végeken jelentkeznek, és amelyek a mi agrár-, vidékpolitikánknak is a következményei. De ha ezeket nem mérjük, ha ezekről nem hozunk mérőszámokat, akkor ezek nem látszanak; hogy csak néhányat említsek azok közül, amiket mérnünk kéne.
Most néhány olyan problémát is szeretnék szóvá tenni a hátralévő négy percben, amelyek valóban ezeken az általános tendenciákon túlmutatóan is konkrét problémát is jelentenek, legalábbis a mi felfogásunk szerint.
Szóba hozták már a Nemzeti Földalap földgazdálkodási kérdését. Hogy tudniillik ki is a célcsoport, akit helyzetbe akarunk hozni. Itt maga a jelentés azt mondja, hogy az értékesítésre került földalap 10 százaléka volt kisebb térmértékű. Értsük úgy, hogy ezt azt jelenti, amihez egy kisebb gazdaság is egyáltalán hozzá tud szólni. Ott van a szomszédjában 10 hektár, neki kellene, hogy kiegészítse a birtokát; ez volt az eredeti funkciója a földalapnak, hogy az egyéni gazdálkodás földalapját megerősítsük. Ezek azok a kisebb térmértékűek, amelyekre reálisan esetleg még ő is ajánlatot tudna tenni. De ha az összes ilyen értékesített földalapnak csupán 10 százalékát szánjuk arra, hogy ez a kör egyáltalán labdába rúgjon, és 90 százalékát nagy térmértékű értékesítésekre, értsd alatta, hogy olyan értékesítési egységeket képez a földalap, amelyek több száz hektár nagyságrendűek adott esetben, és egyes esetekben a milliárdos nagyságrendet is elérte a kikiáltási ár - hát arra nem tud ajánlatot tenni az a gazda, akinek szüksége lenne rá! És az ő versenyhelyzetét javítanánk, ha meg tudná venni azt a néhány hektár földet, ami a szomszédságában van.
Aztán a támogatások ügyéről általánosságban, tehát nem csak a földpolitika és földértékesítés. Szeretném szóvá tenni, mert jó volna ezen is úrrá lenni: 2007. január 1-je óta az Európai Közösségen belül általánosan minden tagállamnak közzé kell tenni a támogatottak listáját. Az agrártámogatási törvényünkben mi is megfogalmaztuk ezt, és fönt is van, elérhető a támogatottak listája, tehát a 2007-2008-as kifizetések láthatók.
Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmet, hogy ez földolgozatlan - egy. Kettő: emészthetetlen. 13 ezer oldal, kedves barátaim, az összes támogatottnak az összes adata, de ebből így semmiféle következtetést nem lehet levonni, és a jövőre vonatkozóan sem, ha ennek nem történik meg egyfajta kiértékelése! És olyan állapotban van föltéve az internetre, hogy még aki akarna, sem tudna ebből elemzéseket végezni. Tehát lekérdezni, hogy milyen gazdaságtípusok, milyen területeken, hol, melyik tájon mennyit vettek igénybe és a többi. Erre valók az adatbázisok, hogy elemezzük, hogy hogyan is néz ki a források elköltése.
Ez a 13 ezer oldal jelenleg emészthetetlen, államtitkár úr, ezért szeretném azt javasolni, hogy ezt valami más formában tegyük közzé, mert ez így arra a gyanúra enged következtetni, hogy tulajdonképpen nem is nagyon akarná a tárca, hogy ezt valaki megelemezze vagy részleteiben vizsgálja, hogy milyen is ez a forráselköltés, amit európai és nem európai hazai forrásokként elköltünk.
Szeretném azt is szóba hozni - és majd egy kétpercessel még kiegészíteni, mert azt hiszem, ez fontos dolog -, hogy talán nem jó szerkezetben költjük el a támogatási forrásainkat, és ehhez néhány adatot szeretnék mondani, ami lehet, hogy meglepő lesz; 2008-as adatok. Ez pedig a közvetlen támogatások 1 hektárra jutó értéke. Sajnálatos módon a 13 ezer oldalt nem lehet földolgozni, ezért az Agrárgazdasági Kutató Intézet tesztüzemi hálózatának adataiból származnak ezek az adatok, amiket szeretnék még itt röviden elmondani, és hozzáteszem, hogy a 2 EUME fölötti gazdaságokra vonatkoznak, tehát a legkisebbek nincsenek is benne, mert az Agrárgazdasági Kutató Intézet nem vizsgálja a 2 EUME alattiakat, onnan nincsen ebben a sokaságban senki. Tehát a legkisebbek nem reprezentáltak ebben a mintában.
Három adatot szeretnék idehozni: a közvetlen támogatások mértékét, a beruházási támogatás mértékét és az adózási előtti eredményét a mezőgazdaságnak hektáronként. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezt el fogom mondani egy kétpercesben, mert azt gondolom, hogy ez fontos következtetésekre ad lehetőséget. (Gőgös Zoltán: Akkor folytasd, mert nincs más!)
