JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Országgyűlés! A 2008. évi agrárgazdasági jelentésről szóló határozati javaslatot tárgyaljuk, és a 2008. évvel kapcsolatban vannak szép dolgok is, amelyeket el kell mondani, és vannak negatív dolgok is az én véleményem szerint. Minden mezőgazdaságban dolgozónak a szívét melengeti az a tény, hogy ha az elmúlt évben a mezőgazdasági termelésben nem lett volna olyan produktum, akkor negatívba ment volna át az ország GDP-je. Úgy gondolom, ez egy nagyon magasztos dolog, és nem is szabad elmenni amellett, hogy ezt ne említsük.
De azért azt is el kell mondani, hogy ez az eredmény nem abból jött, hogy a magyar mezőgazdaság intenzitása vagy termelésbővülése olyan nagy lett volna. Jó mezőgazdasági év volt 2008-ban, viszonylag jó piaci helyzet volt, és ez realizálódott a 2008. év végére; természetesen az ott dolgozók bölcsességét és munkáját ez a tény nem kisebbíti.
A mezőgazdaság teljes árukibocsátása 2008-ban közel 2 ezer milliárd forintban realizálódott, ami szintén szép szám, és a kibocsátás volumene az előző évhez képest mintegy 27 százalékkal növekedett. Ezzel szemben nekem mindig fontos a mérleg másik serpenyője, hogy ez mennyi hitelből valósul meg, mennyi az ágazat hitelállománya. Körülbelül közel 400 milliárd forint egyébként. Azt lehet mondani, hogy ez 25 százalékos eladósodottság. Lehetne ez egyébként több is, ha a bankok egyáltalán hitelképessé minősítenék az agrárvállalkozásokat, de nem nagyon vagyunk hitelképesek, mert viszonylag rosszak a jövedelmezőségi mutatói az ágazatnak. Bár a régi gazdálkodó ember azt mondotta, hogy akkor biztonságos a mezőgazdasági gazdálkodás, ha egy termés a határban, egy a magtárban, egy a bankban van. Hát, ma ez Magyarországon nem így van, bár az eladatlan gabonakészletek folytán lehet, hogy majd eljutunk odáig, hogy egy termés tényleg a magtárban lesz, ami viszont nem hiszem, hogy örvendetes dolog.
Érdemes, és már többen beszéltek arról, hogy hogyan alakul a foglalkoztatottsági létszám a mezőgazdaságban. Számomra megdöbbentő és nem egy szívet melengető dolog, hogy az elmúlt évben is az előző évhez képest, a 2008. évhez képest mintegy 9 ezer fővel kevesebb személy dolgozik, kevesebb embernek ad munkát, megélhetést a mezőgazdaság. Most nem beszélünk az önfoglalkoztatókról és azokról, akik egyébként jövedelmet nem kapnak a mezőgazdaságból. Tehát 9 ezer fő veszítette el a munkahelyét. Ez sok. Egyértelműen azt bizonyítja, hogy hiányoznak a mezőgazdaságból a munkaerőt nagyobb létszámban felvevő ágazatok - szőlő, gyümölcs, kertészet, állattenyésztés bizonyos tekintetben. Szerintem azok a közterhek, amelyek az agráriumban dolgozókat érintik, azonosak egyébként a más ágazatokban lévő közterhekkel. Mégis azt kell látnunk, hogy a világban verseny van, és a világ más tájain megtermelt mezőgazdasági munkán nincsenek meg ezek a közterhek, nincsenek meg, akkor sem, ha Törökországra gondolunk, akkor sem, ha esetleg Észak-Afrikára gondolunk, vagy más gazdasági övezetekre gondolunk, Mexikóra, Tajvanra vagy bármire. Nincs meg.
Azokkal a területekkel úgy versenyezni, ahol egyébként kemény szabályok vannak, kemény büntetések vannak, mint Magyarországon, míg más gazdasági övezetekben nincs olyan közteher, nagyon nehéz egyébként. Most teljesen mindegy, hogy paradicsomról beszélünk vagy paprikáról, ha a kertészetnél maradunk, ezeken meglátszik, és mondjuk, a mi adottságaink nem minden esetben olyanok az állattenyésztés vonatkozásában, mint Ausztrália vagy Új-Zéland a birka esetében, vagy Argentína a szarvasmarhánál. No, de attól függetlenül azért a környezeti állapotunk fenntartása érdekében mégiscsak kellene állattenyésztéssel foglalkozni, és ennek a módját meg kellene találni; már csak arra az egy dologra gondolunk, hogy a folyók medrében milyen állapotok uralkodnak, és ez mennyivel lassítja a víz lefolyását, ami miatt tározókat kell építenünk.
(17.50)
Lehet, hogy a tározók építése fontos dolog, de talán más módon is lehetne ezen a dolgon segíteni.
Úgy gondolom, az a tény, hogy a szakmai munka színvonala nem megfelelő a mezőgazdaságban, erre azért beszédes számok vannak. Milyen produktum van egy hektárra vetítve Nyugat-Európában, és milyen van, mondjuk, Magyarországon vagy a csatlakozott kelet-európai országokban? Gyakorlatilag az egy hektárra vetített produktumunk csak fele vagy alig valamivel több mint fele. Ez azt is jelenti, hogy igazán szakmai munka nem folyik az ágazatban. Azt lehet mondani, nincs nyugvóponton a mezőgazdaság.
Nincs nyugvóponton, sok dologban nem vagyunk megegyezve, nem csak a stratégiában, a földkérdésben, a földbérleti viszonyokban, tehát ez annak a következménye. Mert biztos, hogy földbérleti viszonyokat is biztosat kell teremteni, Medgyasszay képviselőtársam is elmondta. Igaza van neki, ez védi a kicsit is, védi a nagyot is, de valójában a szabályok olyanok, hogy a belső mozgást nem engedi meg. Tehát ha valaki egyébként életvitelszerűen mezőgazdasággal foglalkozik, gépek, eszközei, épülete, mindene van, és vásárol vagy örököl netán 10 hektár földet, amely, most függetlenül attól, hogy osztatlan közösben van-e vagy nem abban van, de van rajta bérleti jogviszony, ő hiába akar életvitelszerűen azon dolgozni, nem lehet, mert valakinek bérleti jogviszonya van rá.
Azt mondják erre egyébként a minisztérium vezetői, hogy azért van ez, mert aki bérletet köt egy földre, az be is ruház annak érdekében, hogy gépet is vesz, meg esetleg eszközöket, az ő termelési elgondolása is benne van. De annak is egyébként, akinek nemcsak gépe van, hanem a földet is megveszi! És ha már ő befektet annak érdekében több millió forintot egyébként, hogy 5 vagy 10 hektár földhöz jusson, lehet, hogy tíz évig sem fog tudni hozzájutni, mert bérleti jogviszony terheli. Tehát aki legalább életvitelszerűen így dolgozik vagy ebben gondolkodik, legalább azt kellene segíteni. Úgy gondolom, ez is egy olyan terület, amin érdemes volna elgondolkodni, és azért érdemes volna ebben a kérdésben is megállapodni. Mert ha nem állapodunk meg, az egyébként nem viszi előbbre a dolgot semmiféleképpen.
Az is aggályos, és mindannyian tudjuk, hogy a feldolgozott termékek kivitele csökken, az alapanyag kivitele viszonylag nő. Ha jó gazdasági év van, meg jó piaci helyzet van, alapanyag-termelésből is szép eredményt tudunk elérni, de azért a feldolgozottság mindig nagyon fontos volt, és úgy gondolom, a jövőben is fontos lesz ez.
Most a feldolgozottság és a feldolgozóipar helyzete nem rózsás, ezt mindnyájan tudjuk, egyébként az áruházláncok is szorítják őket esetenként, és a termelők is, és a kettő között lenni sem túlságosan jó. De azért a feldolgozottság mértékét az is rontja, hogy mondjuk, cukorgyártás nincs Magyarországon vagy nagymértékben megszűnt. Tehát ez is hozzájárul azért, ilyen nagyságrendű piacvesztésünk is van. Jól tudjuk, hogy ezelőtt talán 15 évvel - nem hiszem, hogy rossz számot mondok - közel 100 ezer hektáron volt cukorrépa-termesztés Magyarországon. Mikor úgy abbahagytuk, mikor a cukorreform jött, akkor olyan 40 ezer hektár körül volt, most annak 25 százaléka, ha megmaradt, talán 10 ezer hektár.
De ez nemcsak az ebbéli mutatóinkat rontja, hanem foglalkoztatás szempontjából is rossz. Ha nincs cukorgyár, ott már nem kell dolgozni a cukoriparban, de rossz egyébként a szállító ágazatnak is, nincs a vasútnak, nincs a szárnyvonalaknak munkája, vagy ha nem a szárnyvonalon vitték egyébként a cukorrépát, hanem közúton, akkor a szállítóknak sincs munkájuk. Tehát összetett ez a dolog, azért nem mindegy, hogy Magyarországon, mondjuk, 10 ezer hektáron van cukorrépa vagy 100 ezer hektáron. Az nagyon nem mindegy! Nagyon sok embert érint ez, és azért - hogy mondjam - csak jobban ki kellene állni egyébként a politikának és a gazdaságnak, nem csak négy években kellene gondolkodni.
Én nagyon sajnálom a cukorrépát, egy termelési kultúra volt egyébként. Tehát nem mindegy volt, hogy ki veti a cukorrépát, nem mindegyik traktoros tudta. Nem mindegy, hogy milyen géppel vetettük, és a többi. És azért azt is tudjuk mindnyájan, hiszen itt élünk, hogy az AVOP-ban nagyon sok mezőgazdasági, főleg nagyobb üzem, részvénytársaság vett egyébként ROPA gépeket, 60-70-80 millió forintos gépeket vásároltak. Ezeket a gépeket megvettük, három-négy év alatt az még nem amortizálódott le, három-négy év múlva abbahagytuk a cukorrépa-termesztést. Az is borzasztó dolog egyébként, hogy mondjuk, az én településemen, ahol én élek, Jászapátin - hála istennek - jól gondolkodtak az ottani szakmai vezetők, és van cukorrépa-termesztés, és viszik Kaposvárra. Ennek is van egy logisztikája, ugye? Jászapátiról elvinni Kaposvárra a cukorrépát feldolgozni, vagy netán, ne adj' isten, Horvátországba. Azért Jászapátitól Szolnok csak 50 kilométerre volt, Hatvan esetleg 60 kilométerre.
Az embernek egyébként vérzik a szíve, hogy ez nincs. Arról már nem is beszélve, hogy az utolsó időszakban nem Hatvanba hordták a répát, hanem mondjuk, Szerencsre, és nem vasúton, hanem éjszaka közúton, amikor ugye, nincsenek kint a “papucsos emberek”. Ez is azért egyfajta kifogásolnivalót hagy az emberben, amikor ezt végiggondolja, hogy ennek mi a következménye. Éjszaka vagy szombat-vasárnap, mert ők ugye, hivatalnokok, ők azért éjszaka meg szombat-vasárnap nem annyira dolgoznak, nem megbántva őket e tekintetben.
Mindig fontosnak tartom, és most is elmondom, hogy ugyan jó a külkereskedelmi mérlege a mezőgazdaságnak, de aggodalomra ad okot az agrárolló jelentős nyílása. Az elmúlt évben, 2008-ban mintegy közel 85 százalékos, itt többen említették már egyébként, hogy a műtrágya árszínvonala ebben az időszakban 60 százalékkal nőtt, magas. De, szóval, amikor egy műtrágyagyártónak vagy épp a műtrágya-forgalmazóknak, ha megnéznénk, legalább annyi hasznuk volt 2008-ban, olyan nyereséget realizáltak, mint az egész magyar mezőgazdaság, akkor azért valami nincs rendben. Vagy a tányér görbe, vagy a leves nem egyenes, ahogy szokták mondani, de itt valami nincs rendben. Ez is a mi feladatunk, és elsősorban a politikáé, hogy ezekre a odafigyeljünk.
Állandó téma egyébként, akár a Gazdasági Versenyhivatal kapcsán, akár másféleképpen, hogy az élelmiszerláncok túlzott nyomást tudnak gyakorolni egyébként a hazai termelőkre, nem vagyunk túlságosan jól szervezettek. Tehát jó, a termelői csoportok valamit elértek, de már a politika kitagadta a tészeket és a bészeket, tehát a beszerző és értékesítő szövetkezeteket, gyakorlatilag 2002 után kitagadta a politika, a termelői csoportokat támogatja. De nem igazán tudtunk olyan mértékben szerveződni, mint amilyen mértékben kellett volna. Ezt mutatja egyébként az ez évi gabonahelyzet, gabonapiac is, de nem akarok erről beszélni.
Azt is el kell azért mondani, hogy úgy is lehet egyébként termelői csoportot szervezni, ahogy bizonyos részvénytársaság csinálta, hogy minden alközpont vezetője egyébként egy termelői csoport vezetője is volt; délelőtt alközpontvezető volt, délután termelői csoport vezetője. Igaz, hogy ezt a termelői csoportközösséget az összes többi termelői csoport nem szíveli egyébként, teljesen érthető okok miatt, de hát azért - és ebben már történt egyébként intézkedés a szakminisztérium részéről - valahol érthetők ezek a dolgok. Ezek nem példaértékűek, úgy gondolom, ha példa is, akkor is negatív vonatkozásban.
Ami az élelmiszerláncok túlzott árnyomását illeti, nem igazán tudtuk megoldani 2008-ban. Attól félek, hogy 2009-ben sem lesz ez teljes egészében megoldva, gondolok itt néhány törvénymódosításra, amely az Alkotmánybíróságot is megjárta, vagy éppen visszakerült, vagy a különböző kódexek elfogadása vagy annak szokásjoggá való válása nem akar egykönnyen menni.
A 2008. évvel kapcsolatban jó néhány dolgot el lehetne még mondani, de köztük azt is meg kell említeni, hogy a hazai támogatások reálértéken tartása nem történt meg, nem sikerült ezt megóvni a politikának, nem sikerült megóvni közösen, ha ezt így lehet mondani.
Amiről szerintem azért még beszélni kell, hogy azért az elosztás milyen, azoknak a támogatása, amelyek elérhetők, amelyek ki vannak írva, azokat hogyan, milyen arányban tudjuk elérni. (Herbály Imre: Pályázatokkal.) Pályázatokkal lehet elérni, így van, ahogyan képviselőtársam mondja, de azért meg kell nézni, hogy ezeket a pályázatokat milyen arányban tudják használni a nagy gazdasági társaságok, milyen arányban tudják használni a kisebbek. Tudom, hogy ez szándék kérdése is, tudom, de azt azért jelzi, hogy milyen jövőt lát egyébként a mezőgazdaságban az, aki - mit tudom én - 50-100 vagy 150 hektáron gazdálkodik vagy 20-30 hektáron, egyik oldalról.
A másik oldalról pedig azért azt is látnunk kell, hogy a mezőgazdaság, az ott élő emberek, ez nem csak termelésből áll, tájgazdálkodásból, és még egy nagyon fontosból: Magyarországon nincs a külterületen élet egyébként, mármint nem lakjuk a külterületet, pedig hát aki a külterületen él, az nemcsak termel, nemcsak őrzi a környezetet, hanem vigyázza is.
(18.00)
Azért van ilyen nagyságrendű fakivágás, falopás, szemetelés, mert nincsenek ott az őrszemek. Nem elég 10 ezer hektárra két-három ember, kint kellene lakni farmeroknak, hiszen a világon majd’ mindenütt így van. Őrzi a területet. Nem biztos, hogy ő akadályozza meg a lopást, de megvan a telefonos kapcsolat, megvan az a lehetőség, amely alapján tud az illetékeseknek szólni, hogy talán abba kellene már hagyatni a fasor vágását, amit három órája vágnak, és már a harmadik kocsi viszi el a fát. De ehhez ott kell lakni a területen, ott kell élni. Mi azonban nem ott élünk, hanem valahol bent a településen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen a figyelmüket, a többit majd a kétpercesekben elmondom. (Taps a Fidesz soraiban.)
