HORN GÁBOR

Teljes szövegű keresés

HORN GÁBOR
HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Nem élek a teljes időtartammal, mert azt gondolom, hogy ennyi mondandó erről az egyébként nagyon nagy terjedelmű törvénytervezetről nincs, de ha már itt előttem elkezdődött a szokásos vita, hadd jelezzem, hogy én méltatlannak tartom azt, amit adóügyben itt egymással szoktunk volt csinálni. Hiszen mindenki tudja, hogy Magyarországon tényleges adócsökkentés 2010-re vonatkozóan nem történt, adóátrendezés történt.
(14.30)
Azt is mindenki tudja, hogy adóátrendezés viszont történt. Szerintem célszerű itt, ha már ilyen kevesen vagyunk - tudomásom szerint nincs is közvetítés -, megmaradni a szakmai keretekben, és tudomásul venni azt, hogy sajnálatos módon adócsökkentésre nem volt szerintem mód, kellett volna már előbb, akkor talán jobban álltunk volna. De ami történt 2009 tavaszán, amit egyébként mi támogattunk egészében, nem minden elemében, az egy jelentős adóátrendezés volt, összességében Magyarországon nem csökkentek az adóterhek 2010-re vonatkozóan.
Ugyanakkor azt is látjuk, és ez egy fontos tanulsága ennek a dolognak - és aztán rátérnék a tényleges vezérszónoklatra -, hogy a járulékcsökkentések komoly problémákat jelentenek. Itt a baloldalon ülő képviselőtársaim sikernek szokták jelezni az egészségügyi járulék felszámolását és összességében még 5 százalékponttal a járulékok csökkentését.
Szeretném jelezni, hogy önmagában az 1950 forintos tétel eltörlése körülbelül 300 milliárd forintos kiesést jelent az egészségbiztosításból. Ennek az összes problémája már érződik idén, és még sokkal inkább látható lesz jövőre, miközben - és én itt látom az igazi nagy problémát - a munkaerőpiacon fellendülés egy válság időszakában nem tud lenni, hiszen nem azért nincsenek munkahelyek, vagy nem azért... - és majd nyilván ha az államtitkár úr szót kér a vitában vagy a végén, el fogom mondani, hogy nem csökkentek olyan mértékben, amire persze nincsenek adataink, tehát nem tudjuk, mennyire csökkentek, azt látjuk, hogy sajnos olyan dinamikusan csökkennek, mint a régióban máshol. Tehát ezt a hatást nem érzékeljük, ugyanakkor látni kell, hogy ha nincs piac, akkor nem lehet termelni. Ha nem lehet termelni, akkor hiába csökkentem a járulékot, akkor sem tudom még csak megtartani sem a munkaerőt, mert a semmire nem lehet mit ráépíteni. Úgyhogy ezt a vitát, azt gondolom, nem érdemes újra nyitnunk. Itt, legalább ilyen szűk körben valahogy meg kellene tudnunk abban állapodni, ami a szomorú - kinek kevésbé, kinek inkább szomorú - valóság.
A törvénytervezet, amely az asztalon van, látszólag - erre a fideszes képviselőtársam utalt, bár más szövegkörnyezetben, mint jómagam - az előző, egyéni vállalkozásokról szóló törvény kiegészítő eleme, valójában sajnos nem az. Én ezt látom a legnagyobb hibájának. A címe szerint azt gondolhatná a figyelmetlen olvasó, hogy itt nincs másról szó, mint annak az átvezetéséről az adótörvényekben, ami ahhoz szükséges, hogy ez az újfajta vállalkozási forma működőképes legyen, amelynek a létezésében, ha jól értettem akár a fideszes, akár az MSZP-s hozzászólókat, mi a magunk részéről mindenképpen úgy gondoljuk, egyetértünk, hogy ez a fajta új típusú vállalkozási formula létrejön, egyszerűbbé teszi a dolgokat, rugalmasabbá teszi a dolgokat. Ez ilyen értelemben tehát rendben való lenne.
Azonban ami előttünk van, az egy nagy terjedelmű salátatörvény, ahogy ezt szoktuk mondani egymás között, amely az egész adórendszert érinti. Mi a magunk részéről ezt látjuk a legnagyobb problémának, hogy miközben - én emlékszem az államtitkár úr, de különösen a pénzügyminiszter úr szavaira, amelyek nem pont ugyanazok voltak, amelyeket most idézett az államtitkár úr - az adórendszerben alapvető változások nem lesznek már, hanem úgy szólt a szöveg, hogy most először a Harmadik Köztársaság történetében a rendszerváltás óta nyáron elfogadjuk az adótörvényeket, ezzel egy kiszámítható, egyértelmű helyzet teremtődik a magyar vállalkozói szféra, a magyar lakosság számára. Ehhez képest itt van előttünk egy olyan adórendszer-átalakítás, ahol alapvetően új helyzet áll elő bizonyos területeken. Egyszerűen, ha azok az egyébként tisztességes vállalkozók, könyvelőirodák vagy olyan magánszemélyek, akik maguk intézik ezeket a dolgokat, tényleg elkezdtek volna most az egyszer felkészülni, mert hisznek nekünk, hogy itt akkor most már ez lesz, akkor egy csomó felesleges energiát és pénzt kellett elkölteniük, mert most az derül ki, hogy mégsem az van.
Magából a pénzügyminisztérumi tájékoztató összefoglalóból, amely 13 oldalból áll, összesen három oldal szól az egyéni vállalkozókra vonatkozó részről, a másik tíz az összes többiről, amely - még egyszer mondom - alapjaiban új helyzetet teremt. Csak mondok néhány példát. Látszólag ezek úgy tűnhetnek, mintha nem lennének érdekesek. Valójában azonban megkeserítik az érintettek életét. A kerekítési szabályokat ez a törvénytervezet hirtelen megváltoztatja, ezerforintos kerekítési szabályt vezet be, vagy megszünteti ezt a szabályt, bocsánat, amit most vezettünk be. Ennek következtében mindazok, akik ezen eddig elkezdtek dolgozni, megcsináltatták az új szoftvereket, kiépítették az új rendszert, most kezdhetik az egészet elölről.
Ugyanilyen, látszólag a vállalkozóknak akár kedvező is lehetne az a fajta elképzelés, hogy miközben eddig a devizában történő elszámolás a mindenkori érintett hónap 15. napján történik, most naprakészen kell ennek megtörténnie, ami egy iszonyatos többlettehertétel, mert nem is kell olyan nagy vállalkozásnak lennie ahhoz, hogy ennek a naprakészségnek komoly infrastrukturális, informatikai és napi munkában megjelenő tételei vannak. Sajnálatos módon sorolhatnánk tovább a sort, azt kell tehát mondanom, hogy az előttünk fekvő salátatörvény az egész adórendszert érinti, nem az adók mértéke vonatkozásában, ez kétségtelen tény, de az adózás technikájában, az adózás menetében alapvetően új szabályokat hoz.
Azt gondolom, hogy ha mi egy kicsit is hiszünk még abban - én magam nem hiszek, de talán még vannak, akik hisznek -, hogy a magyar parlamentnek van valamiféle tekintélye, vagy lehet valamiféle kiszámíthatósága a választópolgárok előtt -, akkor a hitelképesség, mármint a parlament hitelképességének helyreállítása érdekében megkérdőjelezhető, hogy érdemes-e a beígértekkel szemben egy ilyen úton itt és most gyorsan elindulni. Ezzel együtt is, még egyszer mondom, jóval szélesebb körű, tehát javasolni fogjuk - erre teszünk majd módosító indítványt - az előttünk fekvő szöveg címét megváltoztatni. Nem felel meg a valóságnak a címe, ami - hogy mondjam - komolyan támadható kérdés. Ugyanakkor jeleznem kell, és erről már beszélt Molnár Albert kollégám és az államtitkár úr is az expozéjában, hogy természetesen ebben az adócsomagban vannak olyan elemek, amelyek nem a címre vonatkozóan, de valójában jelentenek, jelenthetnek előrelépést a tartós megtakarítások témakörében, a nem tőzsdei ügyletek tőzsdei típusú szabályozásának témakörében.
Megint csak egy látszólag mellékes kérdést hadd mondjak - ezeket én egyébként nem tartom egyáltalán mellékesnek -: végre talán elérjük majd, ha megszavazzuk ezt a törvényt, az Országos Fordító Iroda fantasztikus monopolhelyzetének felszámolását, ami lassan egy 15 éves harc, és már versenyhivatali és mit tudom én, milyen intézményeket is megjáró helyzet, megkeserítve egyébként sokak napi életét és pénztárcáját is.
Tehát azt kell mondanom, hogy vannak olyan elemei ennek a széles körű törvénymódosítás-csomagnak, amelyek számunkra, liberálisok számára támogathatóak, ezeket támogatni is fogjuk a továbbiakban. Vannak olyan elemek, erre teszünk kísérletet, és kérjük majd a támogatásukat, ahol vissza szeretnénk állítani a nyár elején ígért kiszámíthatóbb helyzetet, hogy ne kelljen elölről kezdeni a felkészülést, ne kelljen elölről kezdeni az egész folyamatot. Vannak olyan helyzetek, amelyek pontosításra szorulnak.
És akkor erről még egy mondatot hadd mondjak: a nyugdíj-előtakarékossági számlát, ahogy én tudom ezt értelmezni, mi a magunk részéről nagyon pozitív lépésnek gondoltuk, még akkor is, ha kevesen veszik igénybe ezt a dolgot a jelenlegi formák között. A törvénytervezetből az olvasható ki, hogy ez lényegében néhány éven belül felszámolódik, amit kifejezetten rossz intézkedésnek gondolunk, 2011-től fokozatosan felszámolódna. Megint az történik, hogy lépünk valamit, azt üzenjük, hogy itt a lehetőség, induljatok el ebben az irányban ahelyett, hogy hitelt vennétek fel, majd kitalálunk egy év múlva, másfél év múlva - nem mi, hanem az éppen aktuális kormány - egy másik megoldást, és megpróbáljuk ezt keresztül-erőszakolni, ezzel megint megkérdőjelezve annak az előzőnek a hitelességét.
(14.40)
Azt gondolom, ennek nincs értelme, érdemes lenne fenntartani azokat a megtakarítási elemeket, amelyek jelen pillanatban elkerülhetetlenül szükségesek.
Összességében a törvénytervezetet ilyen formában, ha így marad, nem fogjuk tudni támogatni. Ha azok a változások, amelyeket jeleztem, abban az irányban elindulnak, hogy tudniillik az egyre bonyolultabb és áttekinthetetlenebb adózási rendszer helyett a már kiszámíthatóvá ígért formába megyünk vissza, akkor mi a magunk részéről támogatni fogjuk tudni ezt a fajta elképzelést.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem