MOLNÁR ALBERT

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Urak, Hölgyek! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az előttünk elhangzottakkal ellentétben elég jelentős módosításokat tartalmaz a vállalkozások vonatkozásában.
Nem igaz az, hogy nem történik adócsökkentés Magyarországon, ezt a jogszabályt már júliusban meghoztuk. Csak emlékeztetni szeretnék, bár szerintem a Parlament falain kívül mindenki tudja, hogy az utóbbi évek legnagyobb járulékcsökkentése valósul meg Magyarországon két lépésben. Megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás, amely minden egyes munkavállaló után havonta 1950 forintot jelentett. Csak hozzáteszem: akik azt mondják, hogy itt nincs adócsökkentés, épp ők emelték fel egyébként ezt 1000 forintról mintegy 4000 forintra annak idején. Egyébként összességében ez mintegy 70-75 milliárdos kiadást jelent a költségvetésnek, mégis úgy gondoltuk, hogy a járulékcsökkentéssel elő kell segíteni a vállalkozásokat, azzal, hogy a munkaerő foglalkoztatását olcsóbbá tesszük, hiszen ezt halljuk nap mint nap a szakemberektől, de egyébként önöktől is, hogy olcsóbbá kell tenni a foglalkoztatást - ez történik.
(14.20)
A magánszemélyeknek is természetesen már most júliustól, illetve januártól további személyi jövedelemadókulcs-, illetve jelentős sávhatárváltozás lesz, amely jelentősen javít nemcsak az átlag körül keresőknél, hanem egyéb kategóriákban is.
Az előttünk fekvő törvény részben rendezi az egyéni cég adózását, beilleszti az adórendszerbe. A második részébe befektetést, megtakarítást ösztönöző lépések kerültek, illetve közben válságkezelést szolgáló módosítások, és a harmadik sorba helyezném az egyszerűsítéseket, illetve az adminisztrációcsökkentést, amelyet úgy fogalmaznék egy szóval, hogy jogalkalmazást segítő módosítások kerültek a törvénybe.
Mivel júliusban már megalkottuk az adójogszabályokat, mint említettem, amellyel elősegítjük a foglalkoztatást, az élőmunkaköltségek csökkentését, illetve a versenyképesség javítását, ugyanakkor drágítottuk a fogyasztást, és növeltük némileg a vagyon utáni terheket, ezeket nem kívánjuk most módosítani. Az ezen törvény keretében a törvényhozás elé bocsátott módosítások mindössze kiegészítő jellegűek, és aktuálisan alkalmazkodnak a válságkezeléshez. Majd néhány példát erre fogok is mondani.
A mostani változtatások kiegészítő jellegűek a hosszú távú megtakarításokat ösztönző lépések vonatkozásában, ahol a pénz- és tőkepiaci jövedelmek egységes adózási szabályait szolgáló változások kerülnek bevezetésre. Államtitkár úr nagyon részletesen beszélt egyébként a törvény tartalmáról, így megismételni nem kívánom, de nagyon fontos azt tudni, hogy 2010-től, aki három évig hosszú távú megtakarítást eszközöl, három év után csak 10 százalék adó terheli a megtakarítás kamatjövedelmét, míg ha ez a megtakarítás öt évig tart, öt év után már adómentessé tehető ez a megtakarítás.
Nagyon fontos, hogy nemcsak a tőzsdei műveletekre, hanem az egyéb, úgynevezett OTC- vagy tőzsdén kívüli ellenőrzött pénzügyi műveletekre, így az áru- vagy devizaműveletekre is megvalósulnak azok a jelentős kedvezmények, amelyek eddig csak a tőzsdei műveleteknél voltak elfogadhatók.
A magánszemélyek általi állampapírok, befektetési jegyek esetében dönthet úgy is a magánszemély, hogy a befektetések utáni hozam után a kamatjövedelemre vonatkozó rendelkezések szerint is adózhat, vagyis hogy nem kell bevallást adni akkor, ha a kifizető már levonja az adót.
Az üzletieredmény-veszteség a tőzsdei ügyleteknél, ahogy elmondtam már, egymással szemben elszámolható volt. Ez történik meg az egyéb pénzügyi műveleteknél.
2010-től a tartós befektetést honorálja az állam, a három-, illetve ötéves 5, 10 százalék, illetve 0 százalék adóval.
A társasági adóban nevesíti az egyéni céget - ennyi a változás a társasági adó ezen részében.
Az adminisztrációcsökkentés vonatkozásában megszűnik az adóhatósági ellenőrzés, illetve előzetes bejelentés a veszteségelhatárolásnál. Ha egy vállalkozót megkérdeznek, akkor azt gondolom, hogy ő ezt egy jelentős változásnak fogja minősíteni.
A fejlesztési adókedvezménynél nagyon fontos, hogy ha valaki ilyet igénybe vett, és közben a megváltozott külső körülmények miatt nem tudja azokat a hatékonysági mutatókat tartani, amelyek a szerződésben foglaltak, és így netán elvesztené a jogosultságát az igénybevételre, lehetőség van arra, hogy ne a bázisév, hanem az azt megelőző három év átlagához mérjék a változásokat, és esetleg pont ez segíthet abban, hogy a fejlesztési adókedvezményt ne kelljen visszavonni az adott vállalkozástól.
Mint említettük, az egyéni vállalkozóknak nem kell már vállalkozói igazolvány, és percek alatt vállalkozóvá válhat Magyarországon az, aki vállalkozni szeretne, azonban lesz mód arra, hogy vállalkozói igazolványt lehessen kérni. A fejlesztési adókedvezménynél, amint említettem, létszám- és bérköltség van általában a mutatókban, és általában olyan van, hogy ennek négy éven keresztül növekednie kell. Ez lehetővé teszi ezeknél a vállalkozásoknál, hogy a három év átlagához viszonyítsák a létszám- és béradatokat.
A vállalkozóknak persze egy úgynevezett felfüggesztési bejelentést kell tenniük, és akkor az azokra az évekre vonatkozó közgazdasági mutatók nem lesznek beleszámítva abba a tíz évbe, amellyel mérik az adott vállalkozás teljesítményét.
Apró, de fontos, úgy gondolom, hogy az egészségügyi donoroknak fizetett költségátalány és a kifizető által biztosított védőoltások már 2009-től visszamenőleg adómentessé válnak. Azért mondanám ezeket, hogy fideszes képviselőtársaimnak még van módjuk arra, hogy végiggondolják, hogy erre a törvényre mit fognak mondani.
Egyszerűsített vállalkozó lehet az egyéni vállalkozó, a törvény rendezi ennek a módját, hogy hogy lehet valaki evaalany. Megteremtettük ennek a lehetőségét, és le van írva ennek a számviteli szabályozása.
Számos egyszerűsítést tartalmaz még az adózás rendjéről szóló törvényben. Például sokat említettük ma, hogy az egyéni vállalkozó bejelentheti, hogy a tevékenységét szünetelteti, ez a bejelentés 1 hónaptól 5 évig terjedhet. Ebben az esetben nem kell járulékot fizetnie. Szabályozza a Magyar Könyvvizsgálói Kamara... - a könyvvizsgálói tevékenységet is pontosító szabályokat helyez életbe a törvény.
Ugyanígy a távhőszolgáltatásnál a távhőszolgáltatás versenyképessé tételéről szóló törvény módosul. Ezen vállalkozások, mivel a különböző tevékenységek különböző módon adózhatnak egy energetikai cégnél, lehetővé teszi ez a szabályozás most azt, hogy nem a tevékenység eredménye, hanem árbevétel alapján kell megosztani az adóalapot, és úgy tűnik, hogy ez a távhőszolgáltatást végző társaságok számára egy kedvezőbb gazdálkodási körülményt jelent.
Lehetővé teszi a törvény, hogy át lehet térni átalányadózásra az egyéni vállalkozónak, azzal együtt, hogy a különböző kisvállalkozói kedvezményeket ugyanúgy igénybe veheti, mint eddig, az átalányadózás időszaka alatt is. Ilyenek például a kisvállalkozói kedvezmény, a fejlesztési tartalék vagy a foglalkoztatási kedvezmény igénybevétele. Azt gondolom, a sok százezer kisvállalkozásnak ez egy kedvező módosítás.
Ha valamely egyéni vállalkozó egyéni céggé kíván alakulni, akkor még azt is eldöntheti, hogy ez korlátolt vagy korlátlan felelősségű egyéni cég legyen. Ő határozza meg a felelősség mértékét és ennek a pénzbeni mértékét, és nem kell azonnal befizetnie sem, hanem csak egy meghatározott időpontra kell ezt befizetnie.
A társas vállalkozások fogalma kiegészül az egyéni céggel, illetve a szabadalmi ügyvivő irodával. Nagyon fontos, hogy megszűnik a veszteségelhatárolás APEH-engedélyeztetése.
Azt gondolom, hogy nagyjából felsoroltuk azokat a kedvezményeket és változásokat, amelyeket e tényleg nem kis terjedelmű törvény tartalmaz, azonban még egyszer felhívom a figyelmet, hogy valamennyi módosítás egyszerűsítést jelent, kedvezőbb a vállalkozások számára, és időközben a válságkezelésre olyan lépéseket tartalmaz, amelyek a magyar gazdaság szereplői számára lehetővé teszik a túlélést, segítik a tevékenységüket. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy módosítóikkal segítsék a törvény még jobbá válását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem