DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Általános társadalmi elvárás a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentése, a vállalkozási tevékenység megkezdésének és folytatásának megkönnyítése. Jelen törvényjavaslat e célokra figyelemmel alapvetően megváltoztatja a már csaknem húszéves egyéni vállalkozásról szóló törvény rendelkezéseit, továbbá megteremti az egyéni cég ma szinte teljes egészében hiányzó szabályait. Az új törvény 2010. január 1-jén hatályba.
Az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos legfontosabb változás a ma fennálló engedélyezési rendszer megszüntetése, helyette a bejelentés intézményének bevezetése, összhangban a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelv előírásaival. Ennek alapján az egyéni vállalkozói tevékenységet folytatni kívánó az elektronikus bejelentési űrlap kitöltésével és az azt követően kapott igazolás birtokában egyéni vállalkozóvá válik. Tekintettel arra, hogy az ügyintézés és a hatóságok közötti kommunikáció is teljes körben elektronikus lesz, a bejelentés és az arról szóló igazolás megküldése között csupán percek telhetnek el.
A törvényjavaslat megteremti az egyablakos ügyintézést is, így az egyéni vállalkozói tevékenységet bejelentő egyidejűleg az adóhatósághoz való bejelentési kötelezettségét is teljesítheti. Az elektronikus eljáráshoz szükséges ügyfélkapuval még nem rendelkezők az ügyfélkapu létesítéséhez az eljáró hatóságtól segítséget kapnak. Azoknak, akik nem rendelkeznek az elektronikus eljáráshoz szükséges feltételekkel, lehetőségük lesz arra is, hogy az ügyfélkapu létrehozása során saját e-mail címük helyett kézbesítési megbízottjuk, például könyvelőjük elektronikus postafiókcímét adják meg, így az elektronikus úton a hatóságtól érkező küldeményeket számukra a kézbesítési megbízott juttatja el.
Fontos újítása a törvényjavaslatnak, hogy az egyéni vállalkozói tevékenység többé már nem lesz egyéni vállalkozói igazolványhoz köthető, annak kiváltása kizárólag az egyéni vállalkozó döntésén múlik. Nagyon fontos változás, hogy az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése, a változásbejelentés, a szünetelés és a tevékenység megszüntetésének bejelentése egyaránt díj- és illetékmentes lesz. Elmondható tehát, hogy az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos eljárások a továbbiakban minden felesleges adminisztratív és anyagi tehertől mentes, rendkívül gyors és egyszerű eljárások lesznek. Az új törvény hatálybalépése miatt a már egyéni vállalkozóként tevékenykedők számára semmiféle anyagi jellegű, akár díj- vagy illeték-, illetve intézkedési kötelezettség nem keletkezik.
Tisztelt Országgyűlés! Az egyéni cégre vonatkozó hatályos szabályok annyira hiányosak, hogy a gyakorlatban az egyéni cégek valójában nem is tekinthetők önálló jogalanyoknak, egy egyéni cég ma nem több, mint egy cégjegyzékbe bejegyzett egyéni vállalkozó. A törvényjavaslat alapján az egyéni cég egyszemélyes, jogi személyiség nélküli jogalany lesz, amelyet kizárólag egyéni vállalkozó alapíthat, tekintettel arra, hogy az alapvető cél az egyéni vállalkozók cégalapításának megkönnyítése. Az egyéni cégre kiterjednek a cégeket szabályozó alaptörvények, így például a cégtörvény, a csődtörvény vagy a számviteli törvény hatálya, háttérszabálya pedig a gazdasági társaságokról szóló törvény lesz.
A törvényjavaslat alapján az egyéni cégtag választása szerint korlátozott vagy korlátlan felelősséggel működhet. Korlátolt felelősség esetén a tagnak meg kell határoznia azt az összeget, amelynek erejéig a felelősséget a cég fizetésképtelensége esetén, saját vagyona terhére is vállal. A cég felelősségének módja a cégnévben kötelezően megjelenik. A korlátlan felelősséggel működő egyéni cég az e.c., a korlátozott felelősségű cég pedig a kfc. rövidítést köteles nevében feltüntetni. Korlátozott felelősség esetén a felelősségvállalás mértéke a cégnyilvántartásból bárki számára kiderül. Az új szabályok alapján az egyéni cég bármely gazdasági társasággá átalakulhat, ezzel is könnyítve az egyéni vállalkozók gazdasági tevékenységét.
Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslat mielőbbi elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem