DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy elemről szeretnék szólni, mert úgy tűnik, hogy ez a vita egyik legfontosabb eleme, és azt hiszem, érdemes néhány félreértést tisztázni.
Fideszes képviselő urak abból a téves felfogásból indulnak ki, hogy ez a törvényjavaslat csak azok számára lesz kedvező, akik ezek után kívánnak egyéni vállalkozóvá válni. Valószínűleg egyébként a joganyag, a normaszöveg nem kellő ismeretéből adódik ez a téves elképzelés. Valóban, a legfontosabb elemek arra vonatkoznak, hogy hogyan lehet valaki egyéni vállalkozó, de jó néhány olyan elem van, ami a jelenleg is egyéni vállalkozóként dolgozókat segíti, illetve a későbbiekben is segíteni fogja azokat, akik ilyen egyszerűsített módon lehetnek vállalkozók. Ilyen például az, ha valaki, aki már egyéni vállalkozói tevékenységet folytat, újabb tevékenységet akar megkezdeni, neki is sokkal egyszerűbb lesz. Ilyen az, hogy nem kell a vállalkozói igazolványt megújítani annak, akinek erre nincs szüksége, hiszen a nyilvántartásban szerepel. Ilyen az, hogy a szüneteltetés intézményét megváltoztatja a törvényjavaslat; egyébként az érdekvédelmi szervezetek kérésére és az ő javaslataiknak megfelelően történik ez.
Tehát nagyon kérem, hogy ezzel ne érveljenek, hogy a jelenleg egyéni vállalkozókként dolgozókat nem segíti a törvényjavaslat. Nem így van, tessék elolvasni a törvényjavaslatot, és önök is látni fogják.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem