MÁRTON ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy rövid reagálást szeretnék Simon képviselő úr legutóbbi felszólalására. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon kérem, ne adjon más szájába olyat, amit esetleg ön gondol a vállalkozókról. Én még csak véletlenül sem mondtam és említettem azt, hogy minden vállalkozó gazember lenne. Ha nem figyelt, ez az ön baja; a jegyzőkönyvből visszakereshető. Úgy kezdtem a hozzászólást, hogy sajnos van néhány, talán néhány ezerre tehető azoknak a száma, akik tisztességtelenül járnak el vállalkozói tevékenységük körében.
Egyébként meg úgy gondolom, hogy önnek mint az MSZP ek, az égadta világon semmi mást nem kellene tenni, csak az önök kormánya által meghirdetett munkák között szétnézni, és megnézni, hány középvállalkozás van ma, amelyek egyébként mind a mai napig az állami beruházások után nem meg azt a pénzt, amire jogosultak lennének, mert nem fizették ki őket.
(Az elnöki széket Pelczné dr. Gáll Ildikó, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Úgyhogy én azokra a vállalkozókra gondoltam többek között, tisztelt képviselő úr, akik így járnak el, mint az önök által meghirdetett és elnyert munkák fővállalkozói, akik otthagyják az alvállalkozókat, mind a mai napig nem fizetnek semmit. És amikor azt kérdeztem öntől, hogy mikor járt legutóbb vállalkozók között, akkor például erre gondoltam, hogy ugye, az a jellemző, hogy majd a következő munkából kifizetik az összes hátramaradt adósságot. Sajnos nem, képviselő úr.
Köszönöm. (Babák Mihály tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem