MOLNÁR ALBERT

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Márton Attila után néhány mondatot kell mondanom, mert bár jó időben, jó helyen, csak nem arról beszélünk. A két törvény egymás mellett lett benyújtva, a 10676-os és a 10677-es. Most kimondottan a cégalapításról beszélünk, és majd a következő szakaszban lesz szó a gazdasági szereplők, az egyéni cégek adózásáról, az adórendszerbe való beillesztéséről, illetve egyéb megtakarításról, ösztönzésről. (Márton Attila: De összefüggnek.) Igen, ezek összefüggnek, csak ennél a törvénynél azt gondoltam, hogy erről nem fogunk beszélni.
Valóban az elmúlt időszakban két jelentés jelent meg, az egyik a Világbank jelentése, ahol Magyarország valóban a 47. pozíciót foglalta el a 41. után, tehát hatot rontottunk. Megjelent azonban a World Economic Forum, amelyben Magyarország a 62. helyről az 58. helyre lépett elő. Tehát ezek a megítélések, hogy ma a magyar gazdaság miben jó meg miben rossz, attól függnek, hogy milyen indikációt néznek. Azt kell mondanom, hogy pont azon a területen, amiről beszélünk, a cégalapításban Magyarország előrelépett, hiszen a 36. helyről a 29. helyre lépett előre, még az ön által említett világbanki jelentés szerint is.
Ennek a törvénynek nem az a célja, hogy teljes mértékben átszabja az egyéni vállalkozók, egyéni cégek pályáját és működési körét Magyarországon. Ennek a törvénynek az az egy célja van, hogy megteremtse az egyéni cég törvényekbe való beillesztését, és az a célja, hogy a vállalkozóvá válást megkönnyítse. Én azt gondolom, hogy ez a törvény ennek tökéletesen megfelel, és további törvények szükségesek, mondjuk, adótörvények, befektetési kedvezmények és egyebek, hogy kedvezőbbé tegyük a vállalkozói környezetet, de ez a törvény véleményem szerint tökéletesen megfelel ennek a célnak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem