SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, ahogy képviselőtársam említette, a gazdasági bizottság múlt héten megtárgyalta a T/10677. számú törvényjavaslatot, és ott valóban többségi és kisebbségi vélemény alakult ki. Ha nagyon röviden, az idővel gazdálkodva kell a tisztelt Házban bemutatnom, hogy az ellenzék miért is nem támogatta ezt a javaslatot - holott elméletileg a vállalkozások segítése, főleg a kisvállalkozások segítése mindenkor a céljai között szerepel -, az nagyon röviden úgy foglalható össze, hogy alapvetően a jelen helyzetben a törvényjavaslattal részleteiben és filozófiájában is van ellentétünk.
Az egyik alapvető ellentét az - amit képviselőtársam is említett -, hogy mi úgy gondoljuk, a jelen gazdasági helyzetben alapvetően nem a cégek alapítását, vagy nem kizárólag a cégek vagy egyéni vállalkozások alapítását kell segíteni, hanem a működő vállalkozások vannak olyan nehéz helyzetben, hogy az adminisztrációs és egyéb terhelésüket csökkenteni kéne.
(12.20)
Egy normálisan működő gazdaságban valóban nem lenne egyébként akkora probléma, ha a cégek alapítását segítenénk és a cégek alapításának megkönnyítésén fáradoznánk. Azonban ennek a törvényjavaslatnak vagy a benyújtóknak a magyar realitásokat figyelembe kellett volna venni e törvényjavaslatnál.
Gondolok itt elsősorban arra, hogy tudvalevő, hogy Magyarországon az elmúlt 4-5 évben különböző okokból sajnos a körbetartozások mértéke és a rosszhiszemű piaci magatartás nagyon elterjedt, olyannyira, hogy ennek az összegét, a lánc-, illetve a körbetartozások mértékét ma már 800-1000 milliárd forintra teszik. Ennek figyelembevételével felelőtlennek tartjuk azt a javaslatot, amely ebben a gazdasági helyzetben, ilyen piaci viszonyok között lényegében az egyéni cégek, illetve az egyéni vállalkozások megalakításának a feltételeit jelentősen föllazítja.
Abban különbség van köztünk, hogy mi azt gondoljuk, hogy ettől a jogszabálytól önmagában a vállalkozások helyzete nem fog javulni, az alakítása valóban könnyebb lesz, viszont nagyon sok olyan veszélyforrást hordoz magában, amelyek szerintünk jelen piaci helyzetben nem indokolhatók. Gondolok itt elsősorban arra, hogy nem engedélyhez, hanem csak bejelentéshez lesz kötött az egyéni vállalkozás elindítása. Ez azzal jár, hogy a továbbiakban az egyéni cégnek se erkölcsi bizonyítványt, se az adóhatóságtól tartozására vonatkozó papírt nem kell bemutatnia, hiszen nem kéri tőle senki, hanem amennyiben rendelkezik ügyfélkapu-regisztrációval, akkor ő ezt meg tudja tenni. Innentől kezdve az állami szerveket fogjuk azzal terhelni, hogy majd szúrópróbaszerűen fogják ezeknek a cégeknek a működését ellenőrizni.
A törvényjavaslattal további problémánk az, hogy igazából - és ez elhangzott a bizottsági ülésen - egy picit alibitörvénynek tekintjük két tekintetben is. Köztudott, hogy néhány nagy nemzetközi országminősítő intézet a vállalkozások helyzetére vonatkozóan külön pontozza a cégek alapításának megkönnyítését. Valószínűleg elmondható lesz majd lényegében az, hogy emiatt Magyarország több pontot kap ezektől a minősítő cégektől, ugyanakkor másik oldalról viszont a valós vállalkozási feltételek nem javulnak a törvény hatására.
Probléma még a törvénnyel, hogy igazából nem fejti ki azt, hogy milyen különbség lesz egy egyéni cég és egy egyszemélyes kft. között. Olyan új intézményt hoz létre az egyéni céggel ez a törvény, amely véleményünk szerint nem fog egy koherens vállalkozói struktúrát eredményezni a jövőben, sokkal inkább szükséges lenne a sokat mondott önfoglalkoztatói törvény, amely alapjaiban változtathatná meg egyébként az egyéni vállalkozói létnek a feltételeit. Egyébként ha itt lehet ilyen szempontból egy ilyen példára hivatkozva azt mondani, nem tiszta a törvényben az sem, hogy az egyéni vállalkozó lényegében önmaga határozhatja meg azt, hogy milyen szinten korlátozza a felelősségét (Az elnök csenget.), és mint tudjuk, ez nem fog alapvetően a piac tisztulásához vezetni, ezért sem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem