SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm. Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyzem meg, hogy akkor félreérthető volt, amit mondtam. Arról van szó, hogy ha én vállalkozó vagyok, bedolgozok valakinek, kibocsátok egy számlát, annak a számlának az ellenértékét nem kapom meg körbetartozás miatt, akkor ma nekem annak a számlának az áfáját be kell fizetnem akkor is, ha nem kapom meg. Én arról beszéltem, hogy ma ezt tőlem adók módjára behajtja az APEH akkor is, ha én tudom igazolni, hogy nem kaptam meg ezt a bevételt.
Nekünk erre vonatkozott a javaslatunk, hogy ez az áfaösszeg legyen leírható a következő áfabefizetésnél. Én úgy látom, hogy ha ebben egyetértés van, akkor már megérte ezt a törvényt benyújtani, hogy erről vitatkoztunk, mert azt gondolom, ez egy fontos lépés lehet, és ha esetleg államtitkár urak, akik itt vannak, bár nem ez a téma, de tudnak ebben nyilatkozni, akkor minden további nélkül az egy komoly segítség lehet a vállalkozásoknak.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem