BERNÁTH ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a héten október 17-én emlékezik meg a világ azokról a nyomorban, szegénységben élő emberekről, akiknek szinte kilátástalan a sorsuk. A világnap célja az, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a nyomorban élő emberek sorsára, és természetesen felhívja a politikusok, a kormányok figyelmét is a szükséges tennivalókra. Magyarországon is egyre nő a szegények, a szegény sorban, nyomorban élő emberek száma. 2002 óta folyamatosan nő minden korosztályban, de ami a legdöbbenetesebb, az ilyen sorban élő gyermekek aránya duplázódott meg, az ilyen családban élő 15 év alatti gyermekek sorsa egyre kilátástalanabb. 850 ezer gyermek él ma a létminimum alatt. Őket fogja legjobban sújtani az a tervezet, az az elképzelés, amely a jövő évi költségvetésben szerepel, így a gyermekétkeztetési normatíva brutális, 65 ezer forintról 22 500 forintra történő csökkentése. (Korózs Lajos: Ez nem igaz!) Államtitkár úr, ez van a költségvetési törvényjavaslatban. (Korózs Lajos: Nincs benne!) Ugyanígy a diáksportra és a művészeti oktatásra fordított támogatások csökkentése is mind-mind a létminimum alatt élő szegény gyermekek helyzetét fogja nehezíteni, hiszen a gazdag szülő mindezek pótlására meg tudja teremteni a forrást.
A szegénységhez, a kilátástalan helyzethez a munkanélküliség vezet. A szeptemberi adatok szerint ma már 566 ezer honfitársunk veszítette el a munkahelyét. Mit mond erre a kormány? Folyamatosan a munkahelyek megőrzéséről beszél mind a miniszterelnök, mind a kormánytagok, ugyanakkor szeptember 14-én felfüggesztették a munkahelymegőrző támogatásokra fordítható pénzügyi forrásokra a pályázati lehetőséget. Mást ígérnek, mást mondanak, mint amit tesznek. Azok az emberek, akik egészségesek és munkaképesek, nehezen találnak maguknak munkát, hiszen említettem, hogy milyen magas ma a munkanélküliség.
De ehhez képest a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek sorsa még keservesebb, hiszen ők csak úgy találnak maguknak munkát, ha ehhez valamilyen támogatást kapnak a munkáltatók. Mit tervez a kormány? Azt tervezi, hogy a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához megvonja vagy brutálisan csökkenti a bértámogatást, a szociális intézményi foglalkoztatásban dolgozóktól is elveszi ezt a lehetőséget, mert választás elé állítja az intézményt fenntartó önkormányzatokat, hogy melyik támogatást veszik igénybe. Ugyanígy csökkenteni fogják a tartós bentlakásos intézmények támogatását, az átmeneti ellátást biztosító bentlakásos intézmények támogatását. S hadd ejtsek még szót a fogyatékos emberek támogató szolgálatairól, amire ebben az évben már nem normatív támogatás járt, hanem pályázati úton vehették igénybe ezt a lehetőséget, kevesebb pénzért, mint korábban, jövőre pedig ez az összeg is körülbelül a harmadára fog csökkenni. Ennek az volt a célja, hogy a fogyatékos emberek a családjukban maradva, azokkal a lehetőségekkel élve, amelyek számukra megadattak, együtt lehessenek. Ezt kívánják önök még továbbra is megszorítani és csökkenteni.
Mire van pénz? Van pénz százmilliós nagyságrendű végkielégítésekre. A fogyatékosszervezetek működéséhez nyújtott támogatást csökkentik, a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének például a százmilliós végkielégítés lehetővé tenné, hogy 45 ezer látássérült részére legalább fél évig folytassák a szolgáltatásokat. Ezt kívánják tőlük is elvenni. Van pénz kutyawelnessnesz létrehozására, van pénz olyan luxuskiadásokra, mint az irodabútorok beszerzése, van pénz az informatikai rendszer bővítésére, de nincs pénz a gyermekek étkeztetésére, nincs pénz a munkahelyek teremtésére.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem