GUSZTOS PÉTER

Teljes szövegű keresés

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Európában, illetve a világnak abban a boldogabbik, sikeresebb, fejlettebb felén, ahova mi magyarok, politikai hovatartozástól függetlenül, valószínűleg a legtöbben tartozni szeretnénk, a politikai szalonban nem tűrnek meg olyan típusú véleményeket a felelős politikai erők, amely vélemények megbélyegeznek előítéletes módon kisebbségi csoportokat, amelyek mögött kirekesztő indulat húzódik meg, és amelyek alkalmasak arra, hogy gyűlöletet keltsenek különböző társadalmi csoportok ellen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez alapján a nagyon egyszerű, mindenki által ismert tény alapján talán érdemes kimondani azt, hogy Molnár Oszkár képviselő úrnak normális helyzetben a Magyar Köztársaság Országgyűlésében nem lenne helye. Normális helyzetben egy felelős politikai erő nem tűri meg a pártja parlamenti frakciójában, de valószínűleg még a pártjának soraiban, a párttagok között sem azokat az embereket, akik zsidóznak, akik cigányoznak, akik gyakorlatilag életvitelszerűen nap mint nap fogalmaznak meg rasszista, előítéletes, kirekesztő véleményeket. És ezeket még csak nem is szégyellik, hanem vállaltan, büszkén hirdetik, és nem igazán értik, amikor bárki rákérdez arra, hogy mi a probléma ezekkel a véleményekkel.
Nagyon érdekes, illetve igazából ez az érdekes, azt gondolom, hogy számomra és valószínűleg sokunk számára ebben a Molnár Oszkár-történetben, nem is annyira az, hogy a képviselő úr milyen elképesztő hülyeségeket bír mondani a saját kis házi televíziójában gyakorlatilag hétről hétre; nyilvánvalón számos ilyen felvétel napvilágot fog még látni. Ami igazán érdekes, az az, hogy az a politikai erő, amelyik Magyarország kormányzására , amelyik a közvélemény-kutatások szerint hatalmas fölénnyel nyerne egy most vasárnapi választást, és a legvalószínűbb forgatókönyv szerint jövő tavasszal is minden bizonnyal meg fogja nyerni a választást, és neki van a legnagyobb esélye arra, hogy kormányt alakítson Magyarországon - ez persze nem teljesen biztos, hogy így lesz, de a legnagyobb esély itt mutatkozik, a Fidesz oldalán -, szóval, hogy ez a politikai erő hogyan viszonyul egy ilyen kérdéshez, ez az igazán érdekes.
(Móring József Attila elfoglalja jegyzői székét.)
A Fidesz-frakció vezetője beszélgetésre hívja a zsidózó, cigányozó polgármestert, megyei közgyűlési alelnököt, parlamenti képviselőt, idézem: hogy “tisztázzák a helyzetet”, mert azt várja, hogy oszlassa el a kijelentése körüli kételyeket. Tisztelettel szeretném megkérdezni itt, a parlament nyilvánossága előtt, hogy milyen kételyek lehetnek ezen kijelentésekkel kapcsolatban. Milyen kételyei lehetnek Navracsics Tibornak Molnár Oszkár kijelentéseivel kapcsolatban? Videofelvételeket láttunk, halljuk ezeket a mondatokat, koppannak rendesen, teljesen egyértelmű minden. Milyen félreértések lehetnek itt, amelyeket érdemes tisztázni? Majd kiadnak egy közös közleményt, amelyben rögzítik, egyetértenek abban, hogy a politikában tűrhetetlen az antiszemitizmus és a kirekesztés minden formája. Gyönyörű! Egy év múlva ugyanilyen közleményeket fog kiadni közösen Orbán Viktor és Vona Gábor? Vagy mire kell itt számítanunk, tisztelt képviselőtársaim?!
A pártelnök, aki egyébként szép szavakkal beszél arról, hogy a Fidesz minden csoportot, minden társadalmi csoportot tiszteletben tart Magyarországon, és minden közösségnek megadja a kellő tiszteletet és védelmet, amikor konkrét ügyről van szó, természetesen nem hajlandó egyértelműen állást foglalni, azt mondja, hogy előbb megvárja a helyiek véleményét. Orbán Viktornak a maga politikai tehetségével és több évtizedes rutinjával nem lenne meg arra a képessége, hogy önállóan állást foglaljon Molnár Oszkár kijelentésével kapcsolatban, hanem az edelényi fideszesek és az edelényi választók segítségére van szüksége ehhez? Ugyan már, tisztelt képviselőtársaim!
Mondom még egyszer, nehezen érthető az, hogy egy ilyen tetemes előnnyel vezető politikai erőnek, egy ilyen tetemes előnnyel vezető pártnak miért kell ennyire görcsösen kapaszkodnia, és megpróbálni megszerezni minden egyes szavazatot, olyan szavazatokat is, amelyekre tisztességes politikai erő nem nagyon játszik, és amelyekre tisztességes politikai erő nem nagyon tarthat igényt. De persze, közben érthető, itt élünk Magyarországon, látjuk, hogy mi történik ebben az országban, hogy mit művel a Fidesz és a hazai szélsőjobboldal immár egy évtizede, több mint egy évtizede. Érthető, nagyon nehéz megszüntetni ezt a politikai szimbiózist, amelyben élnek, a probléma csak az, hogy ez nemcsak az ő problémájuk, hanem ennek az országnak (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), közös hazánknak lesz valószínűleg sajnos az egyik legsúlyosabb problémája a következő év tavasza után.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Dr. Medgyasszay László: Ne aggódj, Péter! - Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem