ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó)
ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a King’s City elnevezésű, Sukoró község külterületén megvalósuló turisztikai projekt létrehozásával kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. (Zaj. - Csenget.) Cser-Palkovics András képviselő önálló indítványát a H/10171. számon, az együttes bizottsági ajánlásokat pedig a H/10171/4. számon megkapták. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatal következik.
Az előterjesztő a benyújtott módosító javaslatokat nem támogatja, ezekről azonban szavaznia kell az Országgyűlésnek.
Az ajánlás 1. pontjában az alkotmányügyi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 204 igen szavazattal, 160 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 2. pontjában az alkotmányügyi bizottság javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 201 igen szavazattal, 164 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 3. pontjában az alkotmányügyi bizottság javaslata következik. Szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 200 igen szavazattal, 162 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 4. pontjában az alkotmányügyi bizottság javaslata következik.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 200 igen szavazattal, 165 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem