ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó)
ELNÖK (Pelczné dr. Gáll Ildikó): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2009. június 15-ei ülésnapján elfogadott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvény záróvitája és zárószavazása. A köztársasági elnök úr átiratát kiadtam a kijelölt bizottságoknak, az alkotmányügyi bizottságot pedig a zárószavazás szabályainak megfelelően a módosító javaslatok megtárgyalására is felkértem. A köztársasági elnök átirata és a visszaküldött törvény a T/9194/8. számon került kiosztásra. Az előterjesztéshez módosító javaslatok is érkeztek, amelyeket az alkotmányügyi bizottság, valamint a kijelölt bizottságok megtárgyaltak, és ezekről ajánlásokat is készítettek. Ezeket képviselőtársaim a T/9194/12. és 13. számon kapták kézhez.
Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel az összevonási javaslattal egyetért (Zaj. - Az elnök csenget.), kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Meggyőződtem arról, hogy az Országgyűlés látható többsége támogatja az összevonást.
Ezért megnyitom a záróvitát a benyújtott módosító javaslatokra. Megkérdezem Szirbik Imre képviselő urat, kíván-e felszólalni tízperces időkeretben. (Szirbik Imre: Igen.) Igen?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem