BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves kormánypárti képviselőtársaim - ketten vannak itt -, megint mi ez a pótcselekvés? Nem kívánom önöket megbántani, de mondják meg, hogy mi történt 2008 ősze óta! Kommunikáció, semmi egyéb. Ugyanakkor jellemzik az országot a bedőlt hitelek - nem csak lakáscélú hitelek, mert szabad felhasználásút is felvettek az emberek -, reménytelenség, tragédiák, kiszolgáltatottság. Ez jellemzi ma azokat az embereket, akik fölvettek hiteleket, azért, mert annak idején bíztak, drága volt a forinthitel, és miután a bankok adták a hitelt, jóhiszeműen fölvették. Azért hozzá kell tenni azt, hogy elég gyakorlatlanok a magyar állampolgárok a különböző hitelezési szerződéses buktatókban, és nem igazán tanulták még ki ezt, hisz azért eltelt úgy jó pár év, jó pár évtized, amikor teljesen kiszámítható módon tudtak hozzájutni bizonyos csekély forrásokhoz.
Szükség volt erre a pénzre, arra költötték el, amire szándékoztak, csak pusztán elvesztették a munkahelyüket, megemelkedtek az árfolyamok, mert nyilvánvaló, hogy nem forintban vették föl, amikor olcsóbb volt a svájci frank és az euró kamatlába, hitelterhe. Nem történt semmi 2008 ősze óta. Ismételten itt vagyunk 2009 őszén, és csak kommunikáció, kommunikáció, kommunikáció.
Én úgy gondolom, hogy tisztázni kéne a saját lelkükben: segíteni akarnak? Cselekedni akarnak? Tenni akarnak valamit? Mert az, amit eddig tettek, az semmi. Nagy semmi! Ezt az emberek is tudják. Tudják, hogy milyen nehéz ma egy polgármesternek a fogadónapján egy bedőlt lakáshitelesnek valamit mondani? Ha a bank már árverez, jöjjön be hozzánk, mert akkor kitalálunk valamit. Tudniillik az önkormányzat az elővásárlási jogot megkapta - helyes jogszabály -, de mondtuk: ki tesz mellé forrást? Egyetlenegy kereskedelmi bank sem finanszírozza ez elővásárlási joghoz szükséges forrásokat. Nem!
Tudják mit? Személyesen jártam el, mert önök kitűzték a célt, és a kormány úgy döntött, hogy a Magyar Fejlesztési Bank. Személyesen jártam el. Először elküldtek a csudába, hogy nekik nincs bankrendszerük, ők nem foglalkoznak ügyfelekkel, ők a bankokat finanszírozzák, mit akarok én egyáltalán ott. Na, mentem később, mert nem tettem le róla. Az elnökhelyettes úr azt mondta, hogy közbeszerzés, és ha netalántán egy árverezésen megveszünk egy ingatlant, akkor ő szavatolja, hogy hat hónap múlva is kapok hitelt. Na de könyörgök, hát a működési problémás önkormányzatok - ugyanis nehéz a gazdálkodásuk, mert nem finanszírozza a tisztelt Ház és a kormány, jobban mondva a kormány nem finanszírozza úgy, hogy tartalékaik is legyenek - hol tudják megengedni maguknak, hogy egy 15 milliós ingatlant megvegyenek? És ha netalántán egy településen többen dőltek be - mert épp jó volt a lakásprogram, az emberek szerettek volna lakást, és hiteleket vettek föl, bedőlnek -, hol tud egyszerre 10-20 lakást megvenni egy kis önkormányzat? Sehol! És forrást sem kap hozzá.
Tessenek idefigyelni! Ha megint ezt az előterjesztést az előterjesztők, Göndör István úr, Tóbiás József úr komolyan gondolják, akkor csak gondolkodniuk kell. Van a kormánynak, a tisztelt Háznak olyan államigazgatási szerve, amely ezt a vizsgálatot el tudja végezni? Van. Van, kérem szépen, és úgy hívják, hogy PSZÁF. Tessenek bekérni tőle! Kérje be a kormány! Kérje be a parlament! Végezzék el ezek az emberek azokat a felvetéseket, amelyeket önök a címekben megjegyeztek!
Miért akarnak megint egy látszatdolgot csinálni, hogy megint beszélhessenek róla? Elég volt már a beszédből! Cselekedni kéne! Nézzék, én elhiszem, hogy önök úgy gondolják, hogy lehet látszatkormányzással; nem én mondtam ezt, Gyurcsány Ferenc mondta. Gyurcsányi (Sic!) mondta, hogy látszatkormányzás folyik, de tényleg az folyik, ebben az ügyben ténylegesen látszatkormányzás folyik.
Nem akarom magam hergelni, de legyenek már egyszer saját magukhoz őszinték: akarnak segíteni a bedőlt lakáshiteleken, vagy nem akarnak segíteni? Akkor ne beszéljenek mellé! Mondhatnám durvábban is. Mondják már ki az igazságot! Pénz sincs hozzá, akarat sincs hozzá, nem is akarnak segíteni, ott egye meg a csuda, és nem is érdekelnek minket - mondják meg! De mi mit mondjunk otthon az embereknek, akiknek önök a kommunikáció kapcsán különböző ígéreteket tesznek?
Nézzék, tőlünk mindent elutasítottak, minden javaslatot. Nem lehet lelkiismeret-furdalásunk, jeleztük, szóltunk, javaslattal éltünk különböző formákban, sőt mi több, vissza is vontuk, mert semmi értelmét nem láttuk ennek a kormánynak már javaslattal előállni. De ha megtettük, megtettük, vissza kellett vonni.
(22.10)
Semmit nem fogadtak el tőlünk. Akkor fogadják el a sajátjukat! Cselekedjenek! Dolgozzanak! Vagy dolgoztassák a közhivatalokat, többek közt a PSZÁF-ot, és lássanak bele, ténylegesen a hitelfelvevők érdekeit kívánják szolgálni, vagy a bankok érdekeit. Nem tudom, már azon is el kell gondolkodni, hogy ténylegesen kit szolgálnak ezekkel az intézkedésekkel. Merthogy ez nem fog napvilágra hozni semmi eredményt ebben az évben, meg jövőre sem, az hótziher, és ebből semmi hasznunk nem lesz. Akkor minek tesznek ilyen javaslatot? Mondják inkább azt, nem csinálok semmit sem, és akkor kész, jó napot. Akkor legalább tudjuk, hogy mihez kell fordulni, és mihez alkalmazkodjunk.
Szóval, legyenek őszinték, mert a kiszolgáltatottsága a hiteleseknek nagyon nagy, elkeseredettségük végtelen, emberi tragédiák vannak mögötte. Szóval, nem érdemlik meg ezt a flegmaságot, ezt a mellébeszélést azok az emberek, akik szorult helyzetbe kerültek. Úgyhogy tisztelettel kérem önöket, könyörgöm, mondjanak már igent, á-t vagy b-t, de határozottan mondják, és tartsák magukat ahhoz, mert amit eddig mondtak, az semmit nem ér, és nem is tartották magukat ahhoz.
Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Dr. Latorcai János és dr. Nagy Gábor Tamás tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem